Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 14-15 (1969-70) (Pécs, 1974)

Néprajztudomány - †Zentai, János: Baranya magyar főkötői

BARANYA MAGYAR FŐKÖTÖI 237 Ismereteink szerint a mai közigazgatási (községszervezeti) beosztás szerint 42 község tartozik ide — jelenleg mind a siklósi járásban. (Negyvenharmadikként megemlítjük Szava községet, mely átmenetet képez Ormánság és Drávaszög között). őslakossága — a közbeékelődött nagybirtokok cselédsége, és a kevés idegen eredetű kisiparos, lényegtelen számú polgárság kivételével — kizárólag református vallású. A tárgyalt időpontban

1 női népviselete a megyében a legjobban őrizte meg a régi hagyományokat — tiszta fehér. Az időszak

1 kezdetén még túlnyomó részben házilag szőtt len- és pamutvászonból. Ennek mintegy ellentéte a főkötő. Amennyire egyszerű a többi ruhadarab, egyértelmű fehér, annyira pompázó, díszekkel terhes, tobzódik az élénk színekben a főkötő. Lássuk, milyen is a fékötő, ahogy itt nevezik. Félkör alakú, de a körív szárai, egyenes irányban kissé megnyúltak. Lapos tetejű tok. Alapanyaga szövet — piros-bécsi, — idősebb korban lenvászon, gyolcs. Varrással egybeerősített, kétrészes. Részben varrott, részben összerakott. Szabott-varrott. Sokszínű. Díszítése: vegyesen művirág, üveggyöngy és szövetanyagból készített díszek rátétje. Keményen bélelt. Kontyon viselték. Főruhadarab, csak ritka alkalommal fedték. Állandó viseleti darab volt. Szerkesszük a részeket egybe, vonjuk össze az egyes szempontok adatait: megkapjuk a fékötö összképét/ Mint a történeti részben látni fogjuk, nemcsak a jelenben ismerték a megyében talán legjobban az ormánsági viseletet, de a múltból is erről tudunk aránylag legtöbbet, — szerencsések vagyunk a téren is, hogy sikerült olyan élő aszszonyt találni, aki még készített egykor főkötőt — fékötővóró asszony volt. (Szekeres Józsefné Soós Julianna, szül. 1897-ben Diósviszlón, lak. Rádfalván). Az édesanyja Diósviszlón volt. környékszerte híres főkötőkészítő. Tőle tanulta lánya — adatközlőm — is tudását, bár amikor ő felnőttsorba lépett, s át kellett volna vennie igazán a főkötőkészítés mesterségét, addigra annak divatja már erősen lehány átlóban volt, újat alig készítettek. Elsősorban az ő közlése alapján ismertetjük röviden az ormánsági főkötő készítési módját. A főkötő két főrészből, valamint az ezekre erősített díszekből áll. A két főrész: a maroknyi, lapostetejű, negyedgömb tok, a gödri, ehhez csatlakozik, alsó részéhez erősítve, tenyérnyi széles szalagból összeállított pántika. Ez is1 Tárgyalt időpont, időszak, kb. a múlt század utolsó és a jelen század első negyede. Az említett kifejezések alatt a szövegben a továbbiakban is mindig ez értendő. mét két részre tagolódik: a szalagcsokor ferdén oldalt ágazó része, a bokra (Kiss Gézánál .,füT\ - 1931. 28.)

2 és az egyenesen lefelé irányuló szalagpár, a lába. A tok alaprajza egy kb. 10—12 cm átmérőjű félkör, melynek szárai lefelé kiegyenesednek (fordított U alak). Keményebb csomagoló papirossal bélelik, merevítik. Erre a célra akkoriban a gyufa csomagolópapirosát használták legszívesebben. De ha ez nem volt, vékony papirost, akár újságot is, három-négyrétűen összeférceltek, ez képezte a vázat. Ezt az így merevített tokot azután bevonták pirosbécsi-vel (ha piros színűre készült a főkötő, ha kékre, úgy kékkel; a színek jelentőségét majd később megismerjük.) Ennek a fedő anyagnak a minéműsége nem igen volt lényeges, mert a sűrű rátét-dísz alól amúgysem látszott ki. A gömbszerűnek induló tok, kb. három cm magasan lapos tetővel zárul. A tokot, piros alapszín esetén, rendszerint fekete, csipke szegélyezi. A domború oldalon egy 1— IV2 cm széles, leginkább fehér alapszínű, gyakran „ezüst" szalag, a sík fut körbe. Erre a szalagra és a lapos tetőre erősítik fel, zsúfoltan, a díszeket. A fémdíszek alkalmazása a legkedveltebb. Ezek gyári készítmények, pl. a kispillangók, vagy pedig gyári alapanyagból — pólium-ból (ezüstszínű, sűrű spirálist alkotó nagyon vékony fémdrót) magukkészítette különböző formájú díszek — rezgők, nyolcasok, ötösrózsák, valamint apró fémgyűrűcskék — fehérpillangók (fiitterek), különösen a síTc-ján. Nagyon kedvelt volt ezen felül a hónitű, ez piros főkötő esetében rózsaszínű, kék főkötőn kék kócsug- (kaucsuk) rózsa, fémtűn. Textilanyag díszeket is találunk több főkötőn, a szegélycsíkon és a síkon kívül is. Színes szalagokat рбпуед-ëkre (csupokra) összehajtogattak, s ezeket helyezték el egy vagy két sorban, esetleg sűrűbben. (Ezt kéli gyanítanunk a legősibb díszítő formának.) Nem általános, de kedvelt dísz a piros üveg-félhold, rajta kisebb fémcsüngőkkel, — a tok fedelére erősítették. Gyakori ezeken kívül még az üveg- és porcelángyöngy dísz. A különböző díszeket külön-külön varrták fel a főkötőre. Az elrendezésnek szabálya nincs; a készítő szépérzékétől függ, esetleg — bizonyos mértékig — a megrendelő kívánságától. 2 Kiss Géza Nyugat-Ormánságban élt, adatait általában onnan vette. Az Ormánság keleti és nyugati fele között nyelvjárásilag is van bizonyos eltérés. Az általam használt népi kifejezésekben ezért mutatkozik többször eltérés az övétől. Pl. Kiss Gézánál: fórizs, nálam pólium; nála pólium, nálam pillangó; högyzés = pőnyeg, stb. Ezeken felül, úgy nála, mint nálam, találhatók sajátos népi kifejezések, melyek még (és ezután már nem is) nem váltak általánossá.