Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 13 (1968) (Pécs, 1971)
Helytörténet - Tóth, Tibor: A juhtartás szabályozása a mernyei uradalomban
JUHTARTÂS MERNYÉN 247 Dombrády, aki — mint imajd látni fogjuk — a gyakorlati ismereteken túl jártas volt a kor gazdasági irodalmában is, igyekezett átalakítani mind az igazgatás, mind a gazdálkodás rendszerét. Űj számtartási gyakorlatot vezetett be, és az évről évre beadott „véleményes javaslatokban" is a modernebb gazdálkodás elveit igyekezett képviselni. 23 E tevékenysége közepette készítette el "Útmutatóját, és — ennek függelékeként — birkausztatási utasítását. Maga az elkészült munka nem emelkedik ki sem ^mondanivalóit, sem megfogalmazását tekintve a vele egykorú publikált szakirodalomból. Tárgyalását nem is a benne megfogalmazott gondolatok újszerűsége indokolja. Jelentőségét inkább abban látjuk, hogy a benne megfogalmazott elvek, útmutatások több, mint félévszázadon át gyakoroltak döntő hatást egy messze földön híres tenyészet sorsának alakulására, másrészt pedig módunk nyílik arra is, hogy az egykorú szakirodalomból történő átvételek közvetlen hatását is lemérhessük. Az Utasítás három forrásból táplálkozik. Az elvek megfogalmazásában kétségkívül szerepet játszottak a korábbi tenyésztési gyakorlatnak azok az elemei, amelyeket Dombrády szükségesnek vélt megtartani. Ennek a korábbi gyakorlatnak a kialakítása során is igyekeztek az uradalom gazdái tájékozódni a jobb hírű gazdaságokban folyó munka iránt. Ennek egyik eklatáns példájaként Grosser generális 1834ben három juhászt küldött a Wittmann Antal által vezetett magyaróvári uradalomba tanulni. 21 Viszonylag korán, 1828-ban a keszthelyi uradalom tapasztalatai alapján — bár Nagyváthy éppen e tapasztalatok jóságáról nem volt teljesen meggyőződve 25 — bevezették a juhok himlőoltását. 26 Az Utasítás elveinek másik forrása pedig a Károlyi-uradalomból hozott tapasztalatok voltak. Nem kétséges, hogy az ő befolyására vásároltak 1839-ben a tótmegyerdi Károlyi-uradalomtól tenyészállatokat. 27 A harmadik forrás, amely alapul szolgált — mint arra már céloztunk is— az elérhető szakirodalom volt. 28 A legeltetés vagy a téli takarmányozás vonatkozásában a közvetlen hatások kimutatása nehéz, majdnem lehetetlennek látszik. Ez érthető is, hiszen az 1837-et megelő23 Uo. Officiosa. 1770—1852. A szakirodalom megállapításainak nyomonkísérésére lehetőséget adott a jószágkormányzó könyvtár is, ahol — az előkerült leltár szerint — a kor legjelentősebb hazai és német szakembereinek (Balásházy, Pethe, Nagyváthy, Mitterpacher, Witthmann, Thaer, P. Bernhardt, Schwinghammer és mások) művei mind megvoltak. 24 Szentiványi: im. 233. 1. 25 Nagyváthy: im. 175. 1. 26 SML. Mernyei urad. ltára. Rationes oeconomiae. 1827—1831. 1828. május 4-i ülés jkv. 27 Szentiványi: im. 234. 1. ző három évtized bő szakirodalma már kialakított egy olyan, nagyjából egységes gyakorlatot, amely az erősen rögzített határhasználattal összefüggésben nagyon szilárdan tartotta magát. Az állattartás azon területén azonban, ahol a korszerűbb elképzelések megvalósítására jobban volt lehetőség — itt elsősorban a gyógyászatra gondolunk — könnyebben lemérhető a szakirodalom direkt hatása. Ezzel tudjuk indokolni azt, hogy az állattartásnak az elletéssel, illetve a gyógyászattal kapcsolatos tevékenységében szinte már minden változtatás nélkül vették át Sorge Keresztélynek, a tótmegyerdi juhászati inspektornak, illetőleg Kollár János rákosi tiszttartónak egy-egy cikkéből a tanulságokat. A iSorge-cikk átvétele egyúttal visszautal az előző bekezdésben elmondottakra is, hiszen Dombrády János pályafutását éppen a tótmegyerdi Károlyi-uradalomban kezdte. Az „Utasítás" pontokba foglalva, tárgykörönként csoportosítva részletezi mindazokat a tudnivalókat, „mellyek a Juhbéli gazdaságokat érdeklik, avégett: hogy azokkal mind a Gazdaságbéli Tisztek, mind pedig a juhászok is ismeretessé tétessenek, azokat figyelemmel a környül állásokon alkalmaztassák, átallyában pedig azoknak mindenekben sikerét szerezzenek, és szereztessenek." 29 Külön fejezetben részletezi a legeltetéssel kapcsolatos tudnivalókat; meghatározta a téli tartás, a gyapjú haszonvétel, az állomány köinül foglalkoztatott személyzet kötelességeit és végül a leggyakoribb betegségek gyógyítására adott tanácsokat. Nyári- és téli tartás A Mezei Gazdák Barátja 1829. jan. 15-i számában egy, a juhok legelőntartására vonatkozó kérdéssel kapcsolatban az alábbi jellemző választ olvashatjuk: „Lehessen-e a juhokat ég alatt tartani, arról csak értekezni is haszontalan szószaporítás volna minálunk, a hol sok ezreket éppen ezen a módon tartunk, sőtt, sok helyen a szükséges épületeknek nem léte miatt, úgy is tartani kénytelenítettünk.« 10 Bár ez a megállapítás a 30-as évek második felében már nem tekinthető típusosnak, és nem jellemző — amint ezt fentebb láttuk — uradalmunkra sem, mégis jelzi azt az állapotot, amelyben a múlt 28 Kollár János: A juhoknak téli tartásáról, különösen pedig az első birkákkal való bánásmódról. Sorge Keresztély: Némely a juhok ellése (bárányozás) körül történni szokott helytelenségről s rossz szokásokról, és az akkor leginkább előforduló nyavalyákról. Angyalffy Mátyás: Mezei Gazdák Barátja. 1829. II. 15. és III. 19. 29 SML. Mernyei urad. ltára. Officiosa. 1770— 1852. A továbbiakban — az egyszerűsítés kedvéért — az »Utasítása-га vonatkozó hivatkozásokat kerülni fogjuk. 30 Angyalffy Mátyás: Mezei Gazdák Barátja. 1829. jan. 15. 72. 1.
