Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 13 (1968) (Pécs, 1971)

Néprajztudomány - Bosnyák, Sándor: A moldvai csángók mondáiból

A MOLDVAI CSÁNGÓK MONDÁIBÓL 181 velgette egy darabig. S asztán nem tudom mit csináltak nekik. Simon Józsefné 46. A sánta farkas vacsorája. Ügy szokták mondani, hogy hát összegyűlnek a farkasok a határba, kunt olyan nagyon-nagy erdőbe és akkor ottan összegyűlnek s asztán odamegy Szent András, hogy melik hol kapja a vacsorát. Hát egy juhász legén kíváncsi vót erre, hogy miket mond Szent András nekik. Felmá­szott egy fára ez a juhászlegén. Ez a juhász­legén olyan nyomorék vót, a lába fájt neki, egy olyan gyenge vót. Fölmászott a fára és ő hal­lotta, hogy monta, hogy: — Te ide mész, te oda mész. Hát a farkasoknak monta, hogy: — Te emész ehhez az emberhez, megeszel egy malacot, a másiknál egy birkát, a másiknál egy bornyút, s az egészet így monta ki. Megmaratt egy sánta farkas hátul. Az a sán­ta farkas hátul aszongya: — Hát uram — aszotngya —, hát én mit eszek? Aszongya : — Hát te ászt edd meg, ami a fán van. Hát akkor a legén megijedett, hogy hát őtet ígérte oda a farkasnak. Nahát most a farkas mi csinájjon, leüt a fa tövibe, koncsornált ot­tan, nem tutta levenni ászt a legént a fáról. Hát a farkas, ahogy kivilágosodott, elment onnat, a legény hazament. Ezek hárman vótak testvérek. No hát akkor aszongya az a kis­legény : — Na bátyáim — aszongya — én ráfizettem nagyon. — Mért? — Elmentem ekkor és ekkor este — aszon­gya — ide s ide az erdőbe és Szent András oda­ígért engem a farkasnak. Aszongya: — Ne féj semmit — aszongya — amikó le­fekszünk — te a közbe fekszel le — aszongya. — Lefekszel a közbe, s akkor nem visz el. Ügy es csináltak. Hát mikor este lefeküttek, a birkákval vótak kint, a kislegént befektették a közbe, hogy ki ne lopja a farkas. De hát addig leskődött jobbra, balra, hogy kihúszta onnat közülük és elvitte, megette. Polgár József Szent András estéjén mindenhol fokhagymá­val mekkeresztelték a kaput meg az istálló aj­taját, mindenhol, hogy a farkasok ne járjanak, mer a farkasok mindig rontottak bé s vitték el a juhokat. Dávid Illésné 47. A megpatkolt boszorkány. Hát úgy hallottam a régi öregektől, hogy vannak ilyen boszorkányok, hogy hát amikor el­mennek este így valahova emberekhez, vagy nőkhöz vért szipni, hát akkor ők lóvá válnak. Nohát asztán mikor elmennek oda, akkor ők olyannak válnak, a kulcslulon es beférnek. Oszt akkor, hát vót eccer egy legén, annyira sovány vót, nem tutta, hogy minek sovány. Hát éjjel érzette álmában, hogy valaki nyomja a mejjit, nyomja a mejjit. Hát eccer panaszkodott egy másik gyereknek: — Nézd barátom — aszongya — valaki úgy tapossa a mejjemet, nem tudom, hogy micsoda, nem használ az étel nekem egyáltalán. — Na jól van mostan — aszongya —, majd én észt elfogom — aszongya —, hogy kicsoda? Na jól van — aszongya. Aszongya : — Én élmények hozzád este, leülök az ajtóba és elfogjuk, hogy ki vót az. Na az a legénke el es ment, leült az ajtóba. Az, amikor bejött a kócslukon, hát bement, nem látta, amikor bejött, akkor a legényke nyögni kezdett, de nem látta az se, hogy bejött. Ak­kor a lófejezőt odaakasztotta a kócslukhoz. Mi­kor odaakasztotta ászt a lófej ezőt, akkor csak eccer abba vette észre, hogy a ló a szobában van. Hát az a boszorkány, amelyik vót, az lóvé vallott. — Na — aszongya — megvan — aszongya — komám, hónap elvisszük, megvasajuk — aszon­gya —, mert nincs van a lábán. Hát reggé főkőtek, egy szép sárga ló vót, kan­ca ló. Hát elvitték a kovácshó, megvasaták mind a négy lábát rendesen. — Nohát — aszongya — az egyik legény, most üjj fel rá, s addig hajcsad észt a lovat, amíg az epéje kiszakad, mer ez itta meg a vé­redet. A legényke fölüt rá, addig hajtotta, addig hajtotta, ameddig orra nem bukott, össze nem esett. Na jól van, eszeesett. Akkor mekhatták mek­pihenni, akkor visszavitték a szobába. Vissza­vitték oda szobába, kihúszták ászt a fejezőt a fejiből, az a ló el es tűnt onnat. Etünt. Hát reggé hajják, hogy a szomszédba az öregasszony nagyon beteg. Hát aszongya a szomszéd : — Nézzétek — aszongya — gyertek át, mert meg van vasalva a lába, meg a tenyerei — aszongya — a kezei. Mikor átmentek, hát akkor az nagyon kö­nyörgött siránkozott, hogy hát azokat a vasa­kat szeggyék le. Hát nem lehet leszedni, csak ha ló jé vállik, csak úgy lehet levasaltatni, más­képpen nem lehet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom