Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 13 (1968) (Pécs, 1971)

Néprajztudomány - Bosnyák, Sándor: A moldvai csángók mondáiból

A MOLDVAI CSÁNGÓK MONDÁIBÓL 181 velgette egy darabig. S asztán nem tudom mit csináltak nekik. Simon Józsefné 46. A sánta farkas vacsorája. Ügy szokták mondani, hogy hát összegyűlnek a farkasok a határba, kunt olyan nagyon-nagy erdőbe és akkor ottan összegyűlnek s asztán odamegy Szent András, hogy melik hol kapja a vacsorát. Hát egy juhász legén kíváncsi vót erre, hogy miket mond Szent András nekik. Felmászott egy fára ez a juhászlegén. Ez a juhászlegén olyan nyomorék vót, a lába fájt neki, egy olyan gyenge vót. Fölmászott a fára és ő hallotta, hogy monta, hogy: — Te ide mész, te oda mész. Hát a farkasoknak monta, hogy: — Te emész ehhez az emberhez, megeszel egy malacot, a másiknál egy birkát, a másiknál egy bornyút, s az egészet így monta ki. Megmaratt egy sánta farkas hátul. Az a sánta farkas hátul aszongya: — Hát uram — aszotngya —, hát én mit eszek? Aszongya : — Hát te ászt edd meg, ami a fán van. Hát akkor a legén megijedett, hogy hát őtet ígérte oda a farkasnak. Nahát most a farkas mi csinájjon, leüt a fa tövibe, koncsornált ottan, nem tutta levenni ászt a legént a fáról. Hát a farkas, ahogy kivilágosodott, elment onnat, a legény hazament. Ezek hárman vótak testvérek. No hát akkor aszongya az a kislegény : — Na bátyáim — aszongya — én ráfizettem nagyon. — Mért? — Elmentem ekkor és ekkor este — aszongya — ide s ide az erdőbe és Szent András odaígért engem a farkasnak. Aszongya: — Ne féj semmit — aszongya — amikó lefekszünk — te a közbe fekszel le — aszongya. — Lefekszel a közbe, s akkor nem visz el. Ügy es csináltak. Hát mikor este lefeküttek, a birkákval vótak kint, a kislegént befektették a közbe, hogy ki ne lopja a farkas. De hát addig leskődött jobbra, balra, hogy kihúszta onnat közülük és elvitte, megette. Polgár József Szent András estéjén mindenhol fokhagymával mekkeresztelték a kaput meg az istálló ajtaját, mindenhol, hogy a farkasok ne járjanak, mer a farkasok mindig rontottak bé s vitték el a juhokat. Dávid Illésné 47. A megpatkolt boszorkány. Hát úgy hallottam a régi öregektől, hogy vannak ilyen boszorkányok, hogy hát amikor elmennek este így valahova emberekhez, vagy nőkhöz vért szipni, hát akkor ők lóvá válnak. Nohát asztán mikor elmennek oda, akkor ők olyannak válnak, a kulcslulon es beférnek. Oszt akkor, hát vót eccer egy legén, annyira sovány vót, nem tutta, hogy minek sovány. Hát éjjel érzette álmában, hogy valaki nyomja a mejjit, nyomja a mejjit. Hát eccer panaszkodott egy másik gyereknek: — Nézd barátom — aszongya — valaki úgy tapossa a mejjemet, nem tudom, hogy micsoda, nem használ az étel nekem egyáltalán. — Na jól van mostan — aszongya —, majd én észt elfogom — aszongya —, hogy kicsoda? Na jól van — aszongya. Aszongya : — Én élmények hozzád este, leülök az ajtóba és elfogjuk, hogy ki vót az. Na az a legénke el es ment, leült az ajtóba. Az, amikor bejött a kócslukon, hát bement, nem látta, amikor bejött, akkor a legényke nyögni kezdett, de nem látta az se, hogy bejött. Akkor a lófejezőt odaakasztotta a kócslukhoz. Mikor odaakasztotta ászt a lófej ezőt, akkor csak eccer abba vette észre, hogy a ló a szobában van. Hát az a boszorkány, amelyik vót, az lóvé vallott. — Na — aszongya — megvan — aszongya — komám, hónap elvisszük, megvasajuk — aszongya —, mert nincs van a lábán. Hát reggé főkőtek, egy szép sárga ló vót, kanca ló. Hát elvitték a kovácshó, megvasaták mind a négy lábát rendesen. — Nohát — aszongya — az egyik legény, most üjj fel rá, s addig hajcsad észt a lovat, amíg az epéje kiszakad, mer ez itta meg a véredet. A legényke fölüt rá, addig hajtotta, addig hajtotta, ameddig orra nem bukott, össze nem esett. Na jól van, eszeesett. Akkor mekhatták mekpihenni, akkor visszavitték a szobába. Visszavitték oda szobába, kihúszták ászt a fejezőt a fejiből, az a ló el es tűnt onnat. Etünt. Hát reggé hajják, hogy a szomszédba az öregasszony nagyon beteg. Hát aszongya a szomszéd : — Nézzétek — aszongya — gyertek át, mert meg van vasalva a lába, meg a tenyerei — aszongya — a kezei. Mikor átmentek, hát akkor az nagyon könyörgött siránkozott, hogy hát azokat a vasakat szeggyék le. Hát nem lehet leszedni, csak ha ló jé vállik, csak úgy lehet levasaltatni, másképpen nem lehet.