Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1967) (Pécs, 1968)

Művészettörténet - Hárs, Éva: Képző- és Iparművészeti régióközpontok kialakulása (A vidéken dolgozó művészettörténészek tudományos feladatai)

MŰVÉSZETTÖRTÉNETI RÉGIÓKÖZPONTOK 235 lyen működnék és feladataik gyakorlati lebonyolítására a Képzőművészeti Alap egy-egy szervezőtitkári álllást biztosított. Javasolom: a Művelődésügyi Minisztérium illetékes osiztálya hasson oda, hogy a 'Képzőművészeti 'Alap ezeket a jelenleg mellékfoglalkozásként betöltött helyekét főfoglalkozásúra változtatva, kezdő művészettörténészeik számára adja át. Javasolom továbbá, Ihtogy az Oraziágos Műemlókfelügyelőség viidéM kirendeltségein a sopronihoz hasonlóan foglalkoztasson művészettörténészeket, lalkik a helyi munikálatolk Szakmai ellenőrzését, kutatási munkáit sttb.-'t elláthatják. Elképzelhetetlennek tartam, hogy az Építési Tárca lehetőségei között ne jutna öt-hat hely művészettörténészek kinevezésiére. Szükségesnek vélem továbbá, hogy a Képcsarnok Viállalat boltjaiban a. budapesti Galériákhoz hasonlóan tegyék rendszeressé a színvonalas kiállítások rendezését és ezekhez alkalmazzanak szakképzett művészettörténészeket. — Ha ily módon egy-egy régióközpontot megerősíitenénk, lehetőség nyílna a itervszerű ás átfogó kutatómunkáira, az egyes területek közötti kooperációira, a felaidatok tóélszeírű megosztására is. Ma vidéken művészettörténeti kutatómunka és szoros értelemben vett tudományos feldolgozómunka kizárólag a, múzeumokban 'folyik;, ahol a tárgyi anyag köz'elsége és hozzáférhetősége erre — a mindinkább túlsúlyba kerülő — egyéb munkák mellett is — lehetőséget ad. Ezt a <tudományos kutatómunkát azonban nem irányítja, nem szervezi senki. Látrejiöttek és alakulóban vannak a vidéken, jelentős képzőművészeti gyűjteményeik, amelyeknek profilját, a 'gyűjtés célszerű irányát nem határozza meg senki — Illetőleg — maguk a vidéken, a régióközpontokban dolgozó niűvészettö;rténíészek, külön-külön, egymástól és az országos múzeumtól elszigetelten. Valahogy véletlenül és szerencsésen mégis úgy alakult, hogy egyik a XIX. századi magyar képzőművészet, máslilk a két háború közötti, harmaduk a ma élő, negyedik az alföldi művészet tárgyi anyagát gyűjtötte s kezdte feldolgozni publikációiban. Esztergomban meghatározta a gyűjtés profilját a Keresztény Múzeum, Pécsett az iparművészeti gyűjtést a Zsolnay kerémia. De Kaposvárott létre kellene hozni az ország legteljesebb Rippl-Rónai 'gyűjteményét, Baján Rudinay és Nagy István állandó kiállítását, vagy Képtárát, Herenden megnyugtató niiódon meg kellene oldani a porcelángyűjtemény kezelését és tudományos feldolgozását — és még gazdagíthatnám a sort néhány igen fontos (és hasznos tennivalóval. Mindeddig senki sem vizsgálta, hogy vajon azok az elgondolások, amelyek szerint a régióközpontok művészettörténészei gyűjteményüket alakítják és tudományos kutatásaikat megkezdik, vagy folytatják — kapcsolódnak-e valamilyen meglévő országos tervihez, programhoz, feladatsorhoz? — Nincsenek-e érintkezések, esetleg ütközések — az országos múzeumok kutatási terveli és a régióközpontokban folyó munkák között? Talán nem is kérdéses, hogy ezt a munkát — a gyűjtés és a kutatás feladatait ma. már a vidéki művészettörténészek között is egyeztetni kell. — Ügy vélem, tanácskozásunk során megtehetjük az első lépéseket ahhoz, hogy kialakítsuk közös álláspontunkat a képző- és iparművészeti régióközpontok feladatkörének meghatározására vonatozóan, hogy javaslatot tegyünk a munka területi és tartalmi felosztására a régióközpontok között. Meg kell jelölnünk azokat a feladatokat, amelyeknek irányítása, esetleg elvégzése az országos múzeumok hatáskörébe tartozik és ki kell jelölnünk azokat a munkákat, amelyekkel a régióközpontok művészettörténészei az országos tervékhez, az akadémiai témákhoz, kapcsolódhatnak. Ha meg tudnók valósítani a művészettörténeti régióközpontok szakikádereikkel tö'rténő további megerősítését akkor minden bizonnyal több idő és több erő jutna a tudományos kutatómunkára s ha az országos kutatási és publikálási tervek készítésénél figyelembe vennék a vidékien dolgozó szakkuitatókat is, akkor a megjelenő tudományos művek között minden bizonnyal nagyobb számban találkoznánk vidéki kollégáink neveivel is. Most röviden még arról szeretnék néhány szót szólani, hogy voltaképpen mik is a. vidéken dolgozó művészettörténészak speciális feladatai? Vainimak-e különleges, helyi problémák, feladatok, amelyeket nem lehet és nem is szabad Budapestről megoldani, 'amelyeket valójában csak a helyszínen élve, az ottani hagyományokat tartósan kutatva lehet megismerni, felismerni? Azt hiszem, itt nem kell bizonygatnom, hogy igenis vannak ilyenek. A kutatómunka iránya a vidéken egy bizonyos értelemben kényszerűen adott — különösen ott, ahol a helyi gyűjtés már korábban létrehozott a kutatás szempontjából számbavehető szakanyagot (pl. a Zsolnay kerámia), vagy ahol .a képzőiművészet számára a helyi hagyomány mindmáig inspiráló, továbbfejlesizthető bázist jelent (ályen a szóinoki művésztelep, vagy a szentendrei művészek csoportja). Ha ezeken a helyéken művészettörténészek dolgoznak, elsősorban — és természetszerűleg — az ő feladatúk e témáikban elmélyülni és kutatásaik eredményeit publikálni. Nem jelenti ez azonban azt, hogy a szorosan vett helyi problémákon túl ne foglalkozzanak egyéb, országos jelentőségű kérdésekkel. A megyei központokban dolgozó művészettörténészeknek éppen az lehet a céljuk, hogy országos szintű és jelentőségű szakanyagot tegyenek helyi érdekeltségűvé. Igen érdekes és izgalmas feladat lenne például az Alföldön élő művészettörténészek számára annak a problémakörnek a tisztázása, hogy a századeleji hagyományok hatása miként érvényesül a mai alföldi képzőművészetben. Valóságos-e az