Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1967) (Pécs, 1968)
Helytörténet - Székely, György: A pécsi és óbudai egyetemalapítások helye a középeurópai egyetemalapítási hullámokban
A PÉCSI ÉS ÓBUDAI EGYETEMALAPÍTÁSOK 161 A pécsi egyetem társadalmi és helyrajzi környezete után rátérhetünk szellemi, ideológiai helyére. A pécsi egyetemi besssédiák funkciója és sajátos szellemisége az együk legvitatottabb kérdésköre az egyetem útjának — egyben XIV. századi működésének fontos igazolásait is jelentik. A müncheni kódexben femnimariadt szövegek gondolatvilágát Kardos Tibor egykor »skolasztikushumanista« jelzővel illette. A prédikációk az egyházi »tudcimámyt« dicsőitettók az eretnek ^tévelygés« szellemével szemben, támadták az eretnekeket, akik az egyházat szétszakítani akarnák. A beszédek védelmezték a kizsákmányoló egyház semmittevését, valamely polgári ízű bírálattal szemben: »nem lustálkodó az, akli az isten szavára ügyel«. Kardos Tibor több mint egy évtizeddel ezelőtt a »pécsi beszédekből nyilvánvalóan kivilágló humanista szellem«-ről írt, szerinte »a humanizmus alapvető ideológiája a pécsi egyetemen jelenik meg.« Néhány évvel ezelőtt Kovács Endre a prédikációik skolasztikus szellemű voltáról szólt, de a szerző humanisztikus érdeklődését is elismerte, a biblia, egyházatyák, Arisztotelész, Cicero, Sailustius, Seneca és Iuvenalis idézése alapján. Legújabban a már sokszor, de eleddig nem teljes szöveg alapján elemzett pécsi egyetemi beszédeket Kardos Tibor a humanizmus megnyilvánulásai, Petrovich Ede a szöveg külső és belső jellem vonásai szempontjából vizsgálta újra. A beszédek magyar emberitől származása ezúttal is igazoló doit (így írt: populi nostri, scilicet gentis humgairiioe). Értékes új eredmény a természettudományos adatok feltárása és kommentálása Bötroviich tanulmányában. Érzékelteti Ptolemaios rendszerének ismeretét a fcompüatornial. Kardos pedig kimutatja a világegyeteim, a természet, a táj, az élet szépségének ellenállhatatlan vonzással jelentkezését a beszédekben. Ebben nem ellentmondást érzünk, hanem a középkori nézetek sokoldalú, inkább hangulatilag eltérő látását. ' Kardos és Petrovich tanulmányainak konfrontálása jelzi, hogy a humanizmus felfogása most Kardos Tiborinál is árnyaltabb, gazdagabb, jobban elhelyezkedik a középkori szerzetesi és egyetemi irodalomban, mint korábban. A pécsi egyetemi beszédek — hangsúlyozza ezúttal is Kardos — elsősorban társadalmi jellegű humanizmusukkal tűnnék ki. De míg korábban nem tudta a beszédekben kimutatni a humanizmus kulturális-pedagógiai pr ogramj át, most sok ponton leli meg bennük az ember kiművelése gondolatát, egyben tisztázza a humanizmus együttélését a keresztény világnézettel. A beszédek domonfcosirendi kompdláeió létükre is lényegiben különböznek a tomizimustól. Petrovich is felfigyelt Aquinoi Tamás idézeteinek feltűnő mellőzésére. Kardos jobban fedi fel a papi bűnök megítélésének jelentőségét, méghozzá élvonalbeli gondolatkörbe tartozását a beszédekben, mint Petrovich, aki a tartózkodóbb hangot emeli ki. Egyetlen ponton eléggé egybehangzó a két szerző: a születési nemességről mondottak értékelése tekintetében. Ellenben Petrovich hiányolja a szónoklatokból az élet, az utca jelentkezését, hangsúlyozza szerzetesi asztal mellett készülésüket, hiányolja a középkori társadalom képét, a földműveseket, iparosokat, városi foglalkozásokat, uzsorát. Ez a szerző tehát sem előreformációs tünetet, seni Róma iránti kirívó hódolatot neon lát a beszédekben. Kardos viszont bizonyos politikai-társadalmi tanokait, nézeteket olvas legújabban is ki belőlük. A pécsi beszédek hitszónoka Kardos szemében a pénzharácsolás, az ügyvédi szerzésvágy ellen fordul nagy szenvedéllyel. Ez valóiban nagyon beleillik a középkori pécsi jogi oktatás környezetébe 39 . A pécsi egyetemi beszédek néhány kérdése kíván ;miég megvilágítást. Felbukkan bennük egy mondat, amely szerint nem a hely szenteli meg az embert, hanem az ember a helyet (Quia non locus sanctificat hominem, sed homo locum). Ez a papi méltóság alapjaira vonatkozik s a beszédek szerzője fel is sorolja az azt veszélyeztető erkölcsi-anyagi hibákat, vétkeket. Csíraformájában itt olyan gondolat bukkan fel, amely párhuzamosan a prágai egyetem körében is felvetődött s különféle formákban kifejtést is nyert a méltatlan papságról. Itt állunk tehát a prehuszita. majd huszita, ideológia egyik sarkalatos tételének kezdeteinél. Heinrich Totting von Oyta vallotta már, hogy a halálos bűnben lévő pap ne prédikáljon (137(1). Azt azonban nem vallotta vagy nem volt bátorsága kim cindani, hogy az ilyen bűnös pap szentségkiszoilgáltatása érvénytelen. Konrád von Soltau prágai teológiaproíesszor tovább ment (Argumenta, 1377), bár ugyancsak jól elrejtve fogalmazott: fellépett a szentségek objektív érvényessége ellen, ezen keresztül a papi életben mutatkozó erkölcstelenségek ellen. A felvetett bírálatok nyíltabb, élesebb, de névtelen kinyilvánítása is Prágáihoz kapcsolódik: a híres Arany tükör (Speculum aureum, 1404) az egyház erkölcsi állapotát és a. papok eltévelyedéseit nyíltan feltárta. A 'munka igen elterjedt a késői középkorban, szerzője körül ma is tart a vita. Konrád von Soltau az egyik lehetőség. Az Arany tükör egy sor kéziratán, főleg az erfurti vidéken, ő szerepel szerző gyanánt. Más felfogás szerint Krakkói Máté áll a, szöveg mögött, felvetődött Albert Engelschalk prágai teológiai m agister szerzősége is. Ujabban a lengyel Pawel Wldfco'wic kánon jogászt vélik szerzőnek. Krakkói Mátéra viszont nyugodtabban gondolhatunk egy hasonló beállítottságú mű (De squalorifous cu39 Harsányi: i. m. 311.; Kardos: A magyarországi.., 65, 71—75.'; Kovács: i. <m. 44—46.; Kardos: A pécsi.. 129—157.; Petrovich: i. m. 163—204, 211.
