Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1967) (Pécs, 1968)

Néprajztudomány - Penavin, Olga: Mutatvány a Baranyai-drávaszögi nyelvatlaszból

136 PENAVIN OLGA Nyelvjárásiunkra jelleimző az özés, de ez nem teljesfokú: csönd, böosület, pörje, részög, szöröncse, kérőim, imégyök, füzetök, kécoör, ©ccő, köröszt, pémtök, fcarthöl — tehát ö hangzik a magashanigrendu szavakban hangsúlyos szótagban, hangsúlytalan szótagíbam, ragban, de ë-t hallunk az egytagú és a vegyeshangreindű szavakban: le, lësz, meggy, gyertya, advent, velág, vëlla, verág, csenál. A ténkép tanúsága szerint ого vidék: Vörösmairt, 'Csúza, Kő, Karancs, Laskó, Várdaróc, Kopács. 0<^>ë haszmáliatois Darázs és könnyeikén, Sepsém. A köziépzárt ë 'mindenütt élő ifonéima, eléggé megterhelt, imént még —i helyett is szerepel: etót, ëde, verág, csenál, szeget. A zártabb üzés is jellemző iaz egész vidékre, ugyanlaklkfor egyes hangok nyíltabb ejtése is tapasztalható (i>ë. u>o, ü>ö). A zárt magáinhangzók hangsúlyos helyzetben rövidek: kucsoit, ükét (Darázs, Vörösmairt, Karancs, Kopács). A fceittíőshangok hiányzainalk. A Zárt szótagiban az —1, —j kiesik és az előtte levő rövid magánhangzó megnyúlik: mónár, kódis, nyútó, fút, sőt a szóvégi —1 el is tűnik a ragok végéről: Bergerékná nem látó mást! A —j-t helyiettesiitheti —h: kümives, a, köznyelvi ejtésű: imijeinkek helyett mihénkek hallatszik. Initervocalis —j-t, —h-t használnak: keserűjén oo keserűjjen, januhar, februlhár, imihenk. Az —j laiffirikálódik : gyün, bárgyúja — de : bornyúja, zisebje. Az —1, —n pálaitalizálódik szóbélsejében és szóvégéin mindenütt: sajáta, fajhő, bajdn (bálin keszeg), sdjjő, (süllő) mennye, tekenyő, keszkenyő, kalány, szényvonó, geirebëny — ellenpélda: hel. A dz > cc, dz > zz változás is tapasztalható : pöcci, mazzag. A magánhangzóilleszfcedés teljesebb, van labiális illeszkedés is: kertek, melegös. De a —ka, —ike kicsiinyítőikiépző olyan személynevekhez is, melyek magasbJaingúak, vagy az utolsó szótagjuk magashaingú — ka alakiban járul: Pistiik a, Ágneska, A mássalhangzók ilyen hasonulása' általános: boirotifa, hatifam. A mássalhangzók gemiinációja mindenütt általános szóvégen és szabelsejében is: üli, myull, toll, mullat, pecsönye, gyüllés, tülle, hüsse, bussan, allu, mennyünk, szlininák. II. Lexikális realizációk Az egész Drávaszög gajgomya vidék, kivéve Laskót és Kop ácsot. Az oskola szó még él az öregeknél Karancsot kivéve. A »nagymama« térképen érdekes és figyelemreméltó a vörösmarti »messzemama« (az a nagymama, aki nem lakik a családdal, esetleg más helységben él). Ez a térképlap különben is elég változatos. Az »ling-!-! lap mutatja a régi ismög, ümög alak életképességét. Hasonlóképpen figyelemreméltó a Darázson talált hëtve oo hétvő. A lexikális lapok egyébként hangtani szicimpcintból is hasznosak és használhatók. III. Alahtani realizációk a) szótő: Vörösmart, Csúza, Kő, Karancs, Szöllős, >Laskó, Várdairóc, Kopács őrzi még a sír jelentésű rWrev régi —v tövű szó —v-jét. A hív —v-s alakja hélyetlt az egyesszám 3. személyben csak Váridaróoon hallatszik : hin, másutt mindenütt: hív. b) szóképzés: a kicsinyítőképzők használata kedvelt éppen úgy, imimt Szlavóniában. « (nincs mellék jelentése

1 : bapcsa, nacsa, örefccsíe, gyerökcse, nagyopcsa, fagyócsa (fagyai), buzika, hatka, tizenetyke, akkoiriiosa; ß (kedveskedés, becenév: apika, kenyérke; y {kisebb a szokottnál: varisiika i(kis varsa), csontika. Kicsinyítőfcépzőt még igékhez: is tesznek, ballikesán, 'ballafccsiikál. c) szóragozás: egyes, ragok fonetikai változást szenvednék: -tból, -bői: -bú, Ibű oo ^bü. A hová kérdésre felelő nhoz, -hez, -foöz ragnak Darázs, Csúza, iSepse, Kő, Karancs, Laskó, Várdaróc, Kopács községlekben -ihol, -höl allternánisa van: Ájj a kapuból! Vidd ki kertből. iSzöllősön, Vörösmairibon pedig нЬо, -hö alternáns él. A ragtalam tárgy főnévi igenév mellett még élő nyelvi valóság iBarainyában : nádvágni, szárvágni, gödör áj ni, palántaültetni. A birtoíkos személyragozáslban az egybiritokos egy birtok 3. személyében a palatális hangrendű szavakban a személy rag: —IÍ: eszi, pizí, béli, széki —' ellenpélda: hele, zsebje, bárgyúja. Az egy birtokos több birtok 3. személyében a személyirag .mindenféle hangrendű szóban: -ik, -jiik: malaccik, könyviik, Iboírnyujik, diszmójik, galambjik. Az igeragozásiban eltér a köznyelvitől a baranyai nyelvhasználat, viszont a szlavóniaival megegyezik az alanyi ragozás jelentő mód, jelen idő egyes száim 2. személyében, mert a tárgyas ragozás —1 szeimélyragját teszi a tőhöz kötőhanggal : kapálod, mégyiöl, vetöl, a szóvégi —1 elhagyásával: látó, adó, olvasó, iszó, író, stb. A többes 1. személyben pedig a felszólító módú alak jelentkezik: iElmenyünk vetni. Télön alugyunk. Hónap meglássunk, mi tegyüm feed. A tárgyas ragozásban a jelentő mód, jelen idő egyes 3. személyében —i a rag: áruli, szánti, eszi.