Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1966) (Pécs, 1967)

Helytörténet - Dankó, Imre: A Délvidék és a hajdúság

186 DANKÓ IMRE tem le. Egy szóval e határszéleket ért szerencsétlenség abból keletkezett, hogy a rájákat nem oltalmazták«

31

. Hasonlóképpen nyilatkozott a már idézett Illésházy is. Azt mondta, hogy »ez időben a faluk és városok Buda és Esztergom körül mind puszták voltak, elfutott rúla a nép. Ezek közül, a futott nép közül s a fizetetlen végbeli gyalogok közül, (kiknek semmi fizetésük sem volt, szabad hajdúk támadtak. Ezek nagy kárt tették sokszor a törökökben, meg is verték őket gyakorta; Budán alul városokat elrabló ttak, nagy sok nyereséget nyertek a törökökön. Budán alul 20—25 mértföldre elmentenek, Mohácsot, Szegszárdot, Tobolyát megvették. Hátratéröben az törökök megvívtak velük, de igen megverték a mieink őket, mely vitézséget cselékdtek ő maguktól szabad akaratjukból senki sem fizetett nekik. Baranyában, Somogyban sok kastélyokat vertek föl«

32

. Amint látjuk, mindketten, Pecsevi és Illésházy is, inkább a Dunántúlra lecsapó, itt kalandozó, Baranyáig pusztító szabad hajdúkról emlékeznek meg. Természetesen ezek a mozzanatok is hozzátartoznak a déldunántúli hajdútörténethez, de most nem célunk ezekkel bővebben foglalkozni. Első renden a balkáni típusú magyar hajdúság élete érdekel bennünket. Bár az sem vitatható, hogy ezeknek a szabad hajdú betöréseknek, portyáknak az ismerete is szükséges, mert lehetetlen elképzelni, hogy a törökre le-lecsapó helyben maradt, balkáni típusú hajdúinkra ne lettek volna nagy hatással ezek a szabad hajdú vállalkozások. Minden bizonnyal szoros kapcsolat volt közöttük, ez szükséges is volt, hiszen a szabad hajdú hadműveletekhez nagyfokú helyismeretre volt szükség. Ha feltételezzük is azt, hogy ezeket a portyákat innen elszármazottak vezették, akkor sem voltak feleslegesek, akkor sem voltak elhanyagolhatók, kiküszöbölhetők a helybenmiairadtaik. Az ő információik, megfigyeléseik nagy hasznot jelentettek az esetleg egyébként járatos, helyismerttel bíró szabad hajdúk számlára iis; mondhatni nélkülözlbetetlanék voltak számukra. Különösen a nagyobb portyák esetében kell ezekre a kapcsolatokra gondolnunk. A nagyobb szabású portyák közül néhány olyat sorolunk föl, amelyeknél a helybenmaradtak tájékoztatása, segítsége nyilvánvaló. Istvánffy írta, hogy a szabad hajdúk három és félezerre szaporodva »az eszéki hidat kezdték égetni, ellenük jön a boszniai basa, a pécsi és az eszéki törökökkel, a hajdúság ezt meghallotta, a hajdúság egy erdőben rájuk lesett és a vonuló törököt két tűz közé vette. 500 töröknél több 31 Pecsevi Ibrahim Tankjából. — Karácson Imre: Török Történetírók. III. köt. 1566—1659. Bp., 1916. 113—114. 32 gr. Illésházy id. m. 54. esett el, a többi megfutamodott. A hajdúk ekkor égették el a baranyavári hidat is«

33

. Ugyancsak Istvánffy jegyezte föl egy 1528. június 30-án kelt jelentés alapján, hogy a hajdúk a barcsi béget legyőzték, 300 emberét levágták, őt magát pedig mivel hírhedt kegyetlen volt, agyonkínozták

34

. A szabad hajdúk egyik legnevezetesebb vállalkozása a tolnai rajtaütés volt, 1599-ben. A hajdúk tolnai portyáját többen megírták

35

. Legkimerítőbben Illésházy. Feljegyezte, hogy a szultán Ibrahim pasát nagy haddal megindítá. A Dunán uszádokon, gályákon vitték a sereg után az élést, lőszert és a végek fizetését. Tolnáig jutottak, sok »áros ember« is volt »vélek, kik marhát hoznak vala fel hajókon«. Aztán így mondja el magát a portyát: »az szabad hajdúk az időben bőven valának; azokból támadtak vala az jobbágyságból, az kiknek hazájok elpusztéttatott vala a hadak miatt; ezek sok kárt tesznek vala az törökben gyakorlatossággal. Egyben gyűlének 1152, hajókra készülének, taraszkokkal, szakálasokkal, mert ezelőtt Erdődöt, Tolnát és egyéb kastélokat is vettek vala meg, és azokból port, golóbist, lövőszerszámokat hoztak ki, az kastélokat elégették. Egy hajnalban megűzték azért az éiésihajólkalt, az gályáit, az kiben: az passa volt, megvevék, az passának fejét vevék. Az törököknek egy s jobb része az szárazon volt, más része az hajókon; megfutamék az török, ki az szárazon volt, azután az az hlaijökoin; azután az sajkák ás megifutamának, sokat bennieik levágván, minden hajókat elnyerek, marástúl, éilésítül és gályástul. Azimlit .lehordhattak a marhában, élésben, két napig mind hordották, aztán mindeneket elégettek és az Dunába hányták«

30

. 1602-ben szétverték a tolnai török őrséget s visszatérőben rajtaütöttek Kalocsán. A kalocsai palánk őrségét megszalasztották, a várost és benne az ősi székesegyházat felgyújtották, majd nagy zsákmánynyal Paksra mentek

37

. A szabad hajdúk baranyai harcai közül mindenképpen kiemelkedik az 1600-ban történt nagyharsányi támadás. A Nagykanizsa és Berzence közötti mocsaras vidéken meghúzódó és Kanizsa vára védelmét elvező és részben ellátó szabad hajdúk éjjeli támadással meglepték Nagyharsányt és a lakosság minden :i;i Istvánffy Miklós: Pannónia historiarum de rebus ungaricis libra XXXIV. 34 Uo. 35 gr. Iillésiházy I. följegyzései 1592—1603. id. m. 66., 68. — Várady Ferenc: Baranya megye története. Pécs, 1897. II. 458. — A hajdúk másik délvidéki híres haditette volt Szeged megrohanása 1552-ben. Dankó Imre: Szeged megrohanásánaik előkészítése Gyulán 1552-ben. A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Jubileumi Évkönyve. Gyula, 1960. 67—69. Bő irodalommal. 36 gr. Illésházy I. id. m. 68. 37 Winkler Pál: A kalocsai érseki főszékesegyház 1010-tól napjainkig. Kalocsa, 1929. 49—51.