Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1965) (Pécs, 1966)

Művészettörténet - Hárs, Éva: Festőművészek a Zsolnay kerámiagyárban

FESTŐMŰVÉSZEK A poireelántányér felületi díszítésére is kiválóan megfelelt, mégis úgy érezzük, a »Tapolcai emlék^ klasszikus airoélű női profilja vasrácsot kivan, hogy valamely monumentális épület szerves alkotórésziévé válhasson. A tálak, tányérok festői díszítésénél Martyn a hagyományos módon járt el. Az edény többé-kevésbé sík felületén ábrázoló motívumokat alkalmazott, egyszer a látott valósághoz közelebbi, máskor távolabbi viszonylat óikban. Egészen más, újszerű felfogásban alkotta azonban vázait. Ezek egyik csoportja madarakat ábrázol, öreg sast, baglyokat ismerünk fel formájukban, festői megfogalmazásukon. A forma és festés együtt alakítja a madarat. A bagoly, vagy sas nem a vázára »ráfestett« dísz, hanem a madár alakját követő vázlaformám a művész a festéssel jelölte a madár jellemző színeit, fejének, tollazatáinak tipikus ismérveit. i(Va tábla.) így maga a váza lett bagollyá, vagy sassá, anélkül, hogy kívülről hozzátett, naturális formák 'erre külön felhívnák a figyelmet. A néző előtt azonnal világos a váza-imadár funkcionális és művészi feladata. Mindezt segíti a kompozíció sajátos megoldása. A művész élt azzal a lehetőséggel, amit a váza, minit forgástest nyújtott. Az ábrázolást úgy szerkesztette meg, hogy a szemlélő minidéin nézetből teljes képet kapjon, helyesebben, bármilyen pozícióba fordítjuk a vázát, mindig madarat — s minden helyzetből egy másikat — látunk. Ugyanezt a gondolatot a női arcokat formáló váziacsoportan is végigvitte a művész, azzal a különbséggel, hogy itt csak kétfelől tekint a nézőre a bájos női arc, amely, ha a vázát virágokkal töltjük meg, üde, friss fiatalságaihoz igen jól illő fejdíszt kap i(12. kép). Ezek a »perszonifikált« vázák az élő, megszólaló léttel keresik a kapcsolatot. A vázák másik csoportja a tárgyi világ tömegéhez nyúl, felhasználja a mértani testek arányait, a klaszszikus építészéti formák számított egyensúlyát. Tömör, ardhiteikturális megjelenése van pl. annak a hengeralakú vázasorozatnak, amelynek tervezésénél a művész az athéni Parthenon egyik kapunyílásának arányait használta fel. Egyikük díszítése figurális: halvány szürkéskék, mázalatti festéssel megoldott kozmikus alakok vonulnak köribe a 'váza felületén. Egy másikon körülfutó, párhuzamos vonalak rohanó, forgó ritmiuislt teremtenek s lendülő mozgást szuggerálnak a statikus tárgyra. Ilyen önmagába visszatérő végtelen vonal és foltritmussal tette minden oldalról szemléllhetővé Martyn vázáinak azt a csoportját is, ameiyinél egyetlen formából négy változatot, négy különböző vázát alkotott s(Vto tábla). A váza formáját — a kocka és hasáb arányaira viisszavetítve — olymódon szerkesztette meg, hogy az mind a talpára állítva, mind pedig fordított helyzetZSOLNÁY-GYÁRBAN 303 12. kép. Martyn Ferenc: Váza (Vase) poircedán. 1962. ben kitűnő egyensúlyt tart, funkcionális és esztétikai feladatának egyformán megfelel. Ezt a formát a továbbiakban úgy variálta, hogy a kocka ós a hasáb elméleti találkozásánál a vázát egyszerűen kettémetszette, ezáltal újabb két különböző, önállóan fungáló testet nyert, amelyek — pontosan számított arányalik következtében — a helyzetüket változtatva, ismét magfoirdítihiatők. Ha már most ezeket a vázákat körbeforgatjiuk, ugyanazt a teljességre törekvő igényt látjuk érvényesülni, mint a (madarakat, vagy emberarcot megjelenítő daraboknál — minden nézőpontból kész, egész, zárt egységet, befejezett gondolatot közvetíteni. Hisz a három dimenziójú test esetlegessége, hogy — emberi gyarlóságaink következtéiben — egyszerre minidig csak egyik oldalát látjuk, de állandóan adott — különösen az asztal közepére állított vázánál — annak a lehetősége is, hogy a kö-