Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1965) (Pécs, 1966)

Néprajz - Zentai, János: Egy letűnt életforma utolsó képviselője az Ormánságban

196 ZËNTAI JÁNOS 23. kép. Egyszárnyú varsa folyóvízben. A kétszárnyú varsát inkább állóvízbem rakta le emberünk. Itt is ki kellett keresni a megfelelő helyet, ismerni a hal természetét. Ezek az itteni kis, sekélyvizű állóvizek tele vannak zsombékkal, hínáros helyekikel. A varsa részére két ilyen sűrűbben benőtt hely közötti síkvizet kell keresni, oda lerakni. A szárnyak zárják el a zsoirmbékos részt, kényszerítik a halat a varsa felé. A vörsök fölé gazt rak ilyenkor, hogy az árnyókban, hoimáiyban legyen, a hal szívesebbem ihúzodik oda a sötétebb helyre {24. kép). A varsa leirögzítéséhez szükséges vorsakarókat a mindig kéznél levő baltával a helyszínen készíti el. A borító halászatot a tapogaté-mak nevezett vesszőlkassal folytatta a kólészónlk. Nevezték ezt egyszerűen csak ifcastnalk is. Ezt, máinlt egyéb íhaMszeszközeit ás, szintén maga készítette, fonta fűzfagialyfoól. Egy kb. 60 cm átmérőjű használt hordóaibrancsot lefektet a földre. Ennék mentém kb. 80—90 cm hosszú egyenes fűzvesszőket szúr a földbe, egymástól jó tenyérnyi távolságira, köröskörül. A vesszők végét fömt vékony vesszővel vagy dróttal összeköti. Ez a kas váza. A vesszők közét vékonyabb fűzgalyakkal kosár módjára befonja, beköti sűrűen. A fonást kb. 60—70 cm magasságig készíti. A felső nyílás kb. 40 cm átmérőjű. A kas tehát egy osonlkakúp, mely alul, fölül nyitott. Hogy tartósabb legyen, alul is felül is vesszőfoinásisal beszegi (25. kép). A tapogatézás vagy burétózás nem mély állóvízben, esetileg lomha folyású patakban történik. A kast rnaga előtt tartva lép egyet jobbra, lenyomja azt a femekre, felemeli, lép balra, lenyomja. Ha hal akad belé, az menekülni próbálva nekiütődik a kas oldalának. Ezt a halászó amegéirzi. Lehajol a kas fölé, belenyúl és kézzel kifogja a bemnszoirult halat. Ezt vagy a nyakába akasztott vászontarászinyáfoa — haíascúkába — rakja, vagy ha közel a part, kidobálja oda s végén összeszedi. Taipogatózmi leginkább nyár végén szoktak. Ilyenkor a víz is kellemes meleg, meg ekkorra már a hínár, egyéb vázi növények benövik a sekély vizet, mekhúzni (hálóval) nem lehet. Kólészómk gyermekkorában femeketlem, rossz vesszőkosáriral tanulta sekély vízben a tapogatózást. Nagyon ősi haláiszeszlköze a kólészómak a szögöny (szigony). Van neki kisebb is, nagyobb is. Hároimáigú. Minden ágnak visszája (szakája) van; még pedig a két szélső ellentétes irányú, a középső ezekre merőlegesen hajló. A szigony köpüs, a nyélre vaSSzeggei erősítik (26. kép). Ha olyan helyre megy halászni vele, ahova feltűnés nélkül nem tud eljutná, akkor nyél nélkül viszi a zsebre rakott szigonyt, helyszínen vág neki megfelelő nyelet. Ha nagyobb terjedelmű vizem szigiomyoziik, száimítanii lehet, hogy a hal esetleg elvászá a belevágott szigomyit, különösen kora tavasszal, amikor 'még hideg a víz, 24. kép. Kétszárnyú varsa felállítása állóvízben — folyóvízben.