Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1964) (Pécs, 1965)

Múzeológia - Kemény, M.: Újabb módszerek a régészeti vonatkozású kerámia restaurálásában

KERÁMIA RESTAURÁLÁS 355 rong közepén egy 5 mm-es tengelycsonk biztosítja a mérettárcsa központos felhelyezését. A korong alatt, tengelyére merőlegesen, egymással szembenlevő két tartó egyikén van a fékberendezés és az indikátor tartó. A másik oldal későbbi fejlesztés során egyéb segédeszközök tartására szolgál. (1. kép.) Ezen kombinált eszköz segtíségével az edények méreteit úgy határozzuk meg, hogy a rendelkezésre álló fenék vagy száj rész darabot a tárcsán a beosztásnak megfelelően mozgatjuk mindaddig, míg hajlása egybeesik valamleyik körrel, vagy párhuzamos azzal. E művelet közben az edény képzeletbeli tengelye a tárcsára merőlegesen áll. Ebben a helyzetben kell megrögzíteni a tárgyat, hogy a kívánt méretek centiméterrel leolvashatók legyenek. (2. kép.) 2. Az agyagforma elkészítése. — A tárgy kiegészítése a méretek és a forma birtokában az edény belvilágának, — a negatív formának, — minél pontosabb elkészítésével kezdődik. A forma elkészítésére az iszapolt agyag látszik legalkalmasabbnak. A forma a korongra helyezett tárcsán készül. A formatartás biztosítása érdekében, különösen nagyobb edények esetén, először egy alkalmas méretű és alakú üreges testet (pohár, doboz, stb.) kell körültapasztani keményre gyúrt agyaggal, amelyet aztán lágyabb masszával pontos negatív formává alakíthatunk. (3. kép.) E munkamenet közben a tárcsa forgatásával és a kiegészítendő edénydarab időnkénti ráillesztésével ellenőrizni kell a forma helyességét. A kész negatív forma biztosítja a kiegészítés maximális pontosságát és a kiegészített rész falvastagságának egyenletességét is. 3. Kiegészítés gipszöntéssel. — Mielőtt a kiegészítendő darabot a negatív formára feltennénk, vörösréz huzalból készített csapokat kell több helyen a törési felületbe erősíteni (4. kép.), melyek a gipsz-kiegészítés jó tapadását biztosítjuk. Ezek után a csapokkal ellátott törésfelületet meg kell nedvesíteni, a tárcsának azt a részét pedig, ami a gipsszel érintkezni fog be kell olajozni. Ezen előkészítés után a töredék pontosan a helyére illeszthető. A gipszöntést megelőzően a szükséges magasságig plasztilin zsalut kell építeni a negatív forma köré. A zsalu és a negatív forma közti távolság kiadja a kiegészítendő edény hozzávetőleges falvastagságát, (5. kép.) A törési felületek vonalát előnyös vékony plasztilincsikokkal kívülről megjelölni, amely a cserépfelület felesleges piszkolódását akadályozza és a későbbiekben jelzi a törés szélét a faragásnál. Igen fontos, hogy a plasztilin tapadása megbízható legyen a tárcsán és az edény falán egyaránt. A gipszöntés folyamatának ismertetése előtt ki kell térnünk néhány szóban a felhasználható anyag minőségének és festésének kérdésére, mivel ezzel kapcsolatban több eltérő 5. kép. módszert ismerünk, melyek véleményünk szerint nem minden esetben célravezetők. Alapanyagul legalkalmasabbnak az alabástrom modell gipsz mutatkozik. A kívánt szín elkészítésére, az utólagos festéssel szemben az anyagában színezett gipszmasszát tartjuk a leghelyesebbnek. A gipszet lehetőleg színerős (oxid) festékekkel száraz állapotban keverjük a szükséges ányalatra úgy, hogy ez a cserép színénél néhány tónussal világosabb legyen. Ha a festékanyag mennyisége megközelíti a gipsz mennyiségének 10%-át, a massza minőségét fel kell javítani. Sárga és vörös tónusú masszánál száraz állapotban 1 kg gipszre számított 20—30 grm száraz dextrin, szürke tónusú keveréknél pedig ugyanolyan arányú dü4. kép.