Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1964) (Pécs, 1965)

Helytörténet - Dankó, I.: Gerecze Péter élete és munkássága

294 DANKÓ IMRE tők is a két iránynak: a históriai stílszerűség és a modern műízlésnek lehető kiegyeztetésére törekednek. Az építőanyag nyers, természetes szine az épületek belsejében mindig a befejezetlenség hatását tette az emberre. Azért a burkolása vagy szövetekkel bevonása, tehát ezek festett utánzatai is természetes díszítménynek mondhatók. Másrészt az épület alkotórészeinek színezés, vagy az anyag színének szebbítése és a kövek érintkezéseinek éles körvonalok által való kiemelése szintén állandó díszítési motívum. Kevésbé észszerű díszítménynek látszik az anyag természetes színének elfödése, vagy az épület részeinek olyan színekkel való kiemelése, melyek az illető rész természetének nem felelnek meg, pl. kék vagy zöld boltív, vagy párhuzamos többszínű sávok az ívek homlokfalán. stb."

9 Az állandóan kutató és dogozó tanárt 1894ben nagy megtiszteltetés érte. Ö készítette el a Matelkovics Sándor által szerkesztett Magyarország az ezredik évben című gyűjteményes munka ötödik kötete számára Magyarország szobrászati emlékeinek lajstromát. Ezt később külön kötetben is megjelentette.

10 Érdeklődése mindinkább az Árpád-kor felé fordult, amiről számos tanulmánya tanúskodik (Épületmaradványok az Árpádok korában, Építészeti emlékek az ezredéves kiállításon, Néhány Árpád-kori templomunk, stb.)

11 Szenvedéllyel folytatta kutatásait, ásatásai során csodálatos szerencse kísérte — írja róla egyik nekrológja.

12 Különösen jelentősek az aracsi és a somogyvári, valamint pilisszentkereszti feltárásai. Munkáiról igyekezett a legrövidebb időn belül beszámolni, de az igazi, a nagy feldolgozások hátramaradtak.

13 Óriási anyagot gyűjtött össze s úgy gondolta, hogy ezeket nyugalomba vonulva, teljes idejét a feldolgozó munkának szentelve, hasznosítja majd. Szorgalmát és munkabírását leginkább az a hatalmas munka mutatja, lamely Magyarország műemlékeinek repertóriuma címen lá9 Gerecze i.n% 232. 10 Szobrászati emlékek Magyarországon, különös tekintettel az ezredéves történelmi kiállítás szobrászattá részére. Budapest, 1898. 11 Archeológiai Értesítő. 1896. 4., 1890. 3., 4. 12 Éber László: Gerecze Péter (18561—11914.) Történeti Szemle IV. (1915). 319—320. 13 Római lelet Pécsett. AÉ, 1896. 5., A pécsi postapalota alatt kiásott régi falak. AÉ. 1904. 4., A somiogyvári Szent Egyed monostor-templom maradványai. Archeológiai Közlemények XX.

5 A Vámosi pusztatemplomról. AÉ. 1896. 1., A debrői altemplom. AÉ. 1898. 5., Falképek Nagy-biberesén. AÉ. 1899. 4., Dunavecsei ásatások. AÉ. 1910. 2., stb, tott napvilágot és ma már, de saját korában is, nélkülözhetetlen forrásmunka volt.

14 Munkásságát elismerés kísérte, bár ez nem volt teljes és egyértelmű. Miután Pécsről Pestre távozott, tagja, később pedig előadója lett Pest—Pilis—Solt—Kiskun vármegye régészeti bizottságának. Az Országos Régészetiés Embertani Társulat igazgatóválasztmánya tagjává választotta és rendes tagja volt a Műemlékek Országos Bizottságának is. Magántanári habilitációt azonban nem nyert, jóllehet igen vágyott rá és kétszer is próbálkozott vele. Ásatásait, kutatásait sem igen támogatták, azok kiadásait leginkább maga fedezte. Élete tragédiáját nemcsak az jelenti, hogy tetterős idejében, munka közben, 58 éves korában ragadta el a háborús tífuszjárvány, hanem az is, hogy éppen akkor, amikor nyugalomba szándékozott menni, hogy hatalmas anyagát feldolgozza. A halál megakadályozta abban, hogy létrehozza azokat a nagy összefoglaló műveket, amelyekhez az adatokat több évtizedes kitartó munkával összegyűjtötte s amelyek feldolgozásához minden adottsága megvolt. 1914. november 2-án halt meg Pestújhelyen. November 4-én temették el, az ottani temetőben, nagy részvét mellett. A résztvevők között ott volt Pestújhely nagyközség első vezetősége is. A Pestre költözött Gerecze ugyanis a fővárosban sem vonult félre a közélettől, hanem mint pestúlyhelyi lakos, nemcsak résztvett abban a mozgalomban, amely Pestújhely önállósításáért küzdött, hanem vezette is azt. Ilyen irányú tevékenysége révén vált Pestújhely önálló közigazgatási egységgé és kapott számos olyan intézményt, amely önálló községi létét elősegítette, jelentette. Visszatérve még élete pécsi vonatkozásaira, csupán azt említjük meg, hogy széleskörű és mélyreható művészettörténeti kutató- és feldolgozómunkája kapcsán hamarosan felfigyeltek rá országosan is. 1893-ban Pulszky Ferenc ajánlatára Budapestre helyezték, az ottani főreáliskolába. Élete végéig ott tanított azután. Éber László a temetésén elmondott búcsúszavaiban jellemezte Gerecze Pétert legmegfelelőbben. Azt mondta róla, hogy: „Művei mellett ott fog emlékünkben élni egyéniségének képe, a lelkes, fáradhatatlan férfiúé, ki életét végtelen igénytelenséggel szentelte a tudomány szolgálatának, ki a maga számára sohasem kívánt munkánál egyebet. . . Gerecze Péter neve a magyar művészettörténeti 14 Magyarország műemlékeinek repertóriuma. Megjelent a báró Forster Gyula által szerkesztett MagyarorsiZág műemlékeink helyrajzi jegyzéke és bibliográfiája című kiadványban. I—

II. Budapest, 1906,