Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1964) (Pécs, 1965)

Helytörténet - Székely, Gy.: Zrínyi Miklós, a költő és államférfi

ZRÍNYI MIKLÓS 265 erősödve mind kevésbé hátrál meg és az 1640es évek elejétől ismételten kifejezi felháborodását az udvar közönyös politikája miatt, amellyel a végvidéki lakosságot feláldozza a török hódítóknak. Mindamellett még annyira lojális, hogy 1642-ben magához a királyhoz fordul és neki számol be a kanizsai török muraközi rablásairól: „Büntetlenül követheti él mindezt és ezért a sziget nyomorult népe napról napra még rosszabbtól retteg, nem merészel már otthon lakni és virrasztani sem a Mura vidékén, hanem éjjelenként otthagyja házát és javait és a hegyekbe menti magát. Szorgos őrségek vannak ugyan felállítva a Mura vonalán éjjel-nappal, de a távolság mégis nagy közöttük és az ellenség, jól tudván mily szigorú tilalom van rajtunk a visszatorlás ellen, vakmerően ismétli meg kísérleteit. Megbosszulnánk mi őket, de minthogy azt felséged keményen megtiltotta, behunyt szemmel kell tűrnünk és siratnunk veszteségünket."

15 Az ilyen figyelmeztetések azonban pusztába kiáltott szavak maradtak, mert az udvar egyre több katonai erőt irányított a svédek elleni küzdelemre s a 30 éves háború forgatagába vezényelte a kiváló katonának megismert Zrínyi Miklóst is. 1644-ben pedig az erdélyi csapatok ellen irányították a fiatal hadvezért. A lojális főúr még bátran harcolt ebben a dicstelen háborúban, de politikai megfigyelései is gyarapodtak.

16 A 30 éves háborúban való részvétel messzemenően szélesítette katonai tudását. Nemcsak olasz, de svéd és németalföldi hadtudományi irodalommal is megismerkedett. Ezek azonban csak a kereteket és eszközöket világították meg számára.

17 Felfogásának tartalmi fejlődése azonban azzal következett be, hogy birtokainak köréből kikerülve országos és birodalmi méretben ismerte fel az összefüggést a dinasztia nyugati küzdelmei és a törökök elleni küzdelem elhanyagolása között. Látta, hogy a magyar vegek mindenfelé elhanyagoltan állnak az oszmán hadakkal szemben és az ország katonai—gazdasági erőforrásait min15 Klaniczay T. i. m. 45, v. ö. 52. o. — Ugyanilyen szellemben írt Esterházy Miklós nádorhoz 1642-ben. Zrínyi Miklós levelei. (Közzéteszi Marko Árpád. Bp., 1950). 3. síz. V. ö. Benczédi L. i. m. 14. o. 16 Markó A. i. m. 22—25. o.; Benczédi L. i. m. 15.; Klaniczay T. i. m. 46. s köv. o. 17 Markó A. i. m. 68. o.; Klaniczay T. i. m. 322, 399—£02, 415, 427 s köv. o.; Perjés Géza: Zrínyi Miklós, a hadtudományi író. (Zrínyi M. hadtudományi munkái) 78—79. o.; P. G.: Vitéz Hadnagy (Bevezetés). 146. o.; T(óth) Gy(ula): Az török áfium ellen való orvosság (Bevezetés). (Zrínyi M. hadtudományi munkái) 362. o. denütt a Habsburgok hatalmi céljaira aknázzák ki. Felháborodása annál nagyobb lett, ahogyan tisztába jött az oszmán ellenfél belső viszonyaival, seregének katonai súlyával. Zrínyi felismerte, hogy a határvidéken fölényesen portyázó török hadak sikerei nem belső erejükből adódnak, hanem abból következnek, hogy szervezett és számottevő ellenállás nincsen ellenük. 1645-ben indult meg a dalmáciai hadjáratokkal kísért krétai háború a török és Velence között, amely 1669-ig jelentős oszmán erőket kötött le.

18 Zrínyi önálló fellépésének egyik legelső jele, hogy éppen 1645 második felében felajánlotta csapatait Velence zsoldjába, az alku azonban nem jött létre. A köztársaság ugyanis csak Zrínyi gyalogosait akarta szerződtetni.

19 A magyar— horvát földesúr és hadvezér történeti és polii'kai tanulmányai és saját tapasztalatai alapján felismeri és tudatosítja magában a török birodalom belső gyengülését, szembetűnő hanyatlását. Talán ennél is fontosabb, hogy ő ebből le is vonja azt a következtetést, amely szerint közeledik az oszmán hatalommal való leszámolás időpontja, Addig is, mint egyik levelében írta, ,,mast mikor az szerencsétlenség mindenütt forr az törökre, serényen tartsuk magunkat".

20 A modern történeti kutatás egyre inkább igazolja Zrínyi meglátásait. A területi kiterjedésének tetőpontját a XVI. század végére elért ottomán hatalom válsága több jelenségben már régen szembeötlő. A 16. század utolsó negyedében megkezdődött a török hadsereg gyengülése, a Kaukázusban folyó perzsa háborúk (1578— 90, sikeresek — 1602—12, eredménytelenek török részről) megtizedelték, kis- és előázsiai parasztmozgalmak (1591, 1592—93, Ï596, 1599—1603, 1608) lekötötték gyakorlott katonáit. Az elmaradott és az évenként három— négy hónapon át keletre vonuló török seregektől kiélt Kisázsia gazdasági élete lehanyatlott. Az oszmán közigazgatás megvesztegethetősége elburjánzott. Terjedtek az adóbérletek. Mind több jele támadt a hatalmas birodalom bekerítésének: 1604—5 évben perzsa követség az osztrák Habsburgoknál; 1617ben francia, 1620-ban angol flottafellépés az algíri hajóhad ellen; 1620-ban a sah képvise18 P. Baudin d'Allauch: La Turquie et les Ottomans (Paris, é. n. [1896]) 65. o.; Lord Ever&ley: The Turkish Empire. Its Growth and Decay (London, 1917) 145, 163—164. о*.; Colonel Lamouche: Histoire de la Turquie depuis les originesi jusqu'à nos jours (Paris, 1934) 131—132. о ; Dorothy M. Vaughan: Europe and the Turk. A Pattern of Alliances 1350— 1700 (Liverpool, 1954) 234. о. 19 Markó A. i. m. 25. о.; Klaniczay T. i. m 56. o. 20 Klaniczay T, i. m. 321. o.; Benczédi L, i. m. 18. o.