Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1964) (Pécs, 1965)

Természettudomány - Gebhardt, A.: Faunisztikai és ökológiai vizsgálatok a Misina- és Tubestetőn (Mecsek hegység)

FAUNISZTIKAI ÉS ÖKOLÓGIAI VIZSGÁLATOK 25 darabkák fedik (sáros kaszáspókok — Trogulidae). Legtöbbször árnyékos, nedves helyeken, erdőkben, bokros hegyoldalakon, mély, hűvös völgyekben, vízmosásokban, vízparton, általában olyan helyeken találhatók, ahol az ászkák és százlábúak élnek. A vizsgált terepen elterjedt kaszáspókokat Kolosváry Gábor, akadémikus professzor határozta meg. Torgulus tricarinatus, Platybunus triangularis, Phalangium opilio, Opilio parietinus. Egaenus convexus, Zacheus variegatus, Z. hungaricus, Liobunum rupestre (?), Nelima nigripaljis, Lacinius horridus, Odiellus palpinalis, Nemastoma lugubrie. Pókok — Araneidea Fegyverük a csáprágóik méregmirigyekkel ellátott karma, mellyel azonban csak a legnagyobb fajok tudják az embert megmarni. Egy részük éjjel, másik nappal lopakodik a zsákmányuk után. Számos fajuk ragadós fonalakból fogóhálót készít. Ezeknek jellegzetes típusai: a kerekhálók, hurokhálók, vitorlahálók és törpehálók. Pókok csaknem minden elképzelhető élethelyen előfordulnak. Dudvákon, cserjéken, fákon, virágokon

; növényzet nélküli, vagy beárnyékolt terepeken, szálban álló sziklákon, szakadékokban, vízparton, nádasokban, útmenti árkokban stb. egyaránt elterjedtek s néha tömegekben találhatók. A Természettudományi Osztály kutatói évek hosszú során át a Mecsekben több ezer pókot gyűjtöttek össze s ezeket lelőhelyenként üvegfiolákban elkülönítve, mint alkoholos preparátumot ún. patent üvegekben tárolták, A tekintélyes anyag tudományos feldolgozását az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állatrendszertani Intézete — személy szerint Loksa Imre, egyetemi docens —, volt szíves elvállalni, vizsgálatai azonban még folyamatban vannak. Atkák — Acarina A tengerszinttől az örök hó határáig, a napfényes helyektől a barlangok mélységéig, a bogarak testétől az ember bőréig mindenhol előfordulnak s az év valamennyi szakában gyűjthetők. Legkiadósabb lelőhelyeik a földön fekvő növényi korhadék, a mohapárna és zúzmóréteg. Számos fajuk vízben él. Egy részük ragadozó, vérszívó, mások viszont növényi kártevők. Életmódjuk szerint rendszertanilag több csoportba oszthatók: víziatkák (Hydracarinae), gubacsatkák (Tetrapodili), páncélosatkák (Oribatei), bogáratkák (Gamasidae). bársony atkák (Trombidiidae), kullancsfélék (Ixodidae) stb. Gubacsatkák: Egyetlen fajuk sem ismeretes a Mecsekből. Ujabb időkben begyűjtésükkel és az anyag tudományos feldolgozásával Farkas Henrik foglalkozik. Páncélosatkák: Mahunka Sándor kutatásai révén egyike a Mecsek legjobban felkutatott állatcsoportjának (3. 18. 19.). Az ő megállapításai szerint a vizsgált terepen a következő fajok terjedtek el: Nanhermannia elegantula, Hypochthonius rufulus, Eniochthonius granjeani, Sphaerochthonius splendidus, Camisia biverucata. Amerus troissii, Amerobelba decendens. A magyar faunára új faj. Gymnodamaeus bicostatua, Eremaeus hepaticus, Autogneta lengilamellata, Ceratoppia bipilis, Oppia quadricarinata, O. nova, O. ornuta, O. obsoleta, O. minus, О. subpectinata. A Kárpát medencére új faj. Suctobelba trigona, Carabodes labyrinthicus, С marginatus, C. areolatus, Cepheus dentaitus, Xenilus latus, Liacarus nitens, L. tremellae, Furocillata, Haffenrefferia gilvipes, Zygoribatula cognata, Scheloribates confundatus, Euzites seminulum, Fuscozetes setosus. A Kárpát medencére új faj. Phaenopeiops tardus, Peloptulus phaenetus, Neoribates aurantiacum, Tropacarus pulcherrimus. Bogáratkák: Begyűjtését és tudományos feldolgozását Mahunka Sándor végzi. Bársonyatkák: Pymodispus (Allodispus) latisternus, Diversipes exhamulatus, Scutacarus (S.) pannonicus, S. peractus, S. (Variatipes) quadrangularis (leg. et det. Mahunka S.) Kullancs félék: Ixodes ricinus (talajról, őzről), I. canisuga (rókáról), I. vulpinus (rókáról), Haemaphysalis concina (vaddisznóról). H. inermis (őzről). Puhatestűek — Mollusca Törzsfejlődésük rendkívül magas földtörténeti múltra tekint vissza. Két nagy osztályra különülnek el: a kizárólag vízben élő kagylókra (Lamellibranchiata) — melyek a Misina- és Tubestető topográfiai viszonyaira való figyelemmel a terepen nem élnek —, valamint a vízben és szárazföldön egyaránt elterjedt csigákra (Gastropoda). A szárazföldi csigák legnagyobb része az árnyékos, párás, nedves terepet kedveli, sőt a nagy vízigényű fajok túlnyomóan a vízparton terjedtek el. Viszont kisebb részük a száraz, meleg terepeket néha tömegesen lepi el s vannak köztük kifejezetten sziklalakók is. Az életmódok tekintetében jelentkező szélsősé-