Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1964) (Pécs, 1965)

Néprajz - Pataky, A.: Kopácsi magyar népmesék

KOPÁCSI NÉPMESÉK PATAKI ANDRÁS Előszó A dél-baranyai Kopácsról (Kopacevo, Jugoslavia) megemlékezik már a Várady-féle két kötetes Baranya múltja és jelene a nagy monográfia a millenniumi évben, Gönyey Sándor a Drávaszögi hímzések (Bp., 1944.) с monográfiájában szól a helybeli hímzésekről is, a Magyar Nyelvőrben pedig sorozatosan jelennek meg (a XVI-tól a LXXI. évfolyamig) a különböző népnyelvi közlések. Mindez azonban mégiscsak szórvány adat, esetleges érdeklődés csupán. Valójában 1941-ben irányul Kopácsra a néprajztudomány figyelme, amikor az akkori Táj- és Népkutató Intézet megbízásból Tálasi István intézeti tanár vezetésével komplex expedíció száll ki a községbe és tervszerű munkával nagy néprajzi és rokontudományi anyagot gyűjt egybe. A kutató és feldolgozó munkát a háború sajnálatosan megakasztotta, kisebb közlések láttak csak napvilágot, köztük Веке Ödön—Katona Imre gondozásában a Kopácson gyűjtött 40 mesének mintegy a fele Csalóka Péter címmel (Bp.. 1947.); a kiadvány szépirodalmi jellegű volt elsősorban. A magyar tudományosság továbbra is számon tartotta ezt a községet. 1960-ban a nyelvjárási atlasz munkatársai keresték fel, majd egy évre rá Katona Imre egészítette ki 20 évvel előbbi gyűjtését, később a Magyar Néprajzi Atlasz munkatársai gyűjtöttek adatokat. Nem lehet eléggé méltányolni déli szomszédunk baráti magatartását, amely ezt az oly fontos kutatómunkát lehetővé teszi, elősegíti. Még örvendetesebb, hogy a jugoszláviai magyar kutatók is gyakran megfordulnak itt, többek között Penavin Olga Növi Sad-i, újvidéki egyetemi előadó végzett népnyelvi gyűjtéseket, és Pataky András tanító személyében megvan az arra legilletékesebb helyi gyűjtő is. Máris bemutatkozott szakfolyóiratunk hasábjain egy kitűnő közléssel: A kopácsiak hiedelme a „vezérhaV'-ról (Ethnographia 1963: 500—501.) címmel; de évek alatt nagy kéziratos gyűjtése halmozódott fel, ezekkel a falu néprajzi monográfiájának megírása a végső célja. (Kisebb részleteket közzé is tett már a jugoszláviai magyar sajtóban.) Kopács méltán került a néprajzi érdeklődés homlokterébe: lakosságának egy része átvészelte a török hódoltságot, összekötő „kapocs" volt a Dráva és a Duna menti magyarság, másrészt a különböző nemzetiségek között. Határának jelentős része kimaradt az ármentesítésből, a mintegy 1000 főnyi lakosságból 100nál is több volt a hivatásos halász; megmaradt tehát e hagyományos termelőmód fontossága, vele együtt konzerválódtak archaikus formák is. A legutóbbi évtizedekig a lakosság részéről érdeklődés nyilvánult meg a mesemondás iránt is, a kutatóknak tehát még sikerült kiváló mesemondókat és szépen megformált alkotásokat találniok. Ezek szakszerű kiadása akadémiai tervbe van véve. Most a helyi gyűjtőé, Pataky Andrásé a szó, aki öntevékenyen folytatta a megkezdett munkát, modernebb eszközökkel rögzítette a meséket és nyelvészeti hitelességgel írta őket le. Arról nem ő tehet, hogy mára már megkopott a mesék szépsége; érdeklődés, társadalmi igény híján a mesemondók tehetsége sem bontakozhatik ki teljes mértékben, de még ebben a töredékes, esetleges és halódó hagyományanyagban is találunk értékes kincseket, mint amilyen pl. a Ludas Matyi és a Csaló(-ka) Péter alakjának összeolvadása és hasonlók. Közlésünk egyetlen kopácsi mesemondó repertoárjának ismeretesére, bemutatására szorítkozik. Minden reményünk megvan rá, hogy számos publikáció fogja még követni. Addig is hadd viszonozzuk déli szomszédaink barátságát, akikkel a közeljövőre vonatkozólag sokirányú együttműködési tervet dolgozunk ki. Hadd kezdjük most mi el ezt a munkát, amelyre minden jó reményünk megvan, hogy még szélesebb körben fog folytatódni. Szerkesztő