Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1963) (Pécs, 1964)

Bökönyi Sándor: A bolyi avarkori temető állatmaradványai

BÓLYI AVARKOR! ÁLLATMÁRADVÁNYOK 95 Az előbbiekből az látszik, hogy az avar temetők csontanyaga — mint a temetőké az emberiség történetének minden időszakában —aligha tükrözi híven azt a faunát, melyet az avarok tartottak, vadásztak, vagy fogyasztottak, melynek csontniaradványait az avarok telepein megtalálnánk (amennyiben Ugyanis ilyen telepek előkerültek volna). Az avar temetők faunája valóban szegény, de a „szegény" jelző nem a háziállatfaunára vonatkozik, hiszen abban a kor Európájának minden jelentős háziállatfaja szerepel, hanem a vadállatfaunára, mely összesen két fajjal képviselt, s ha még a,z eszközanyagban megmunkált agancsai révén kimutatható gimszarvast (Cervus elaphus L.) is hozzászámítjuk, a vadállatfajok száma akkor is csak háromra emelkedik. Ez valóban igen kis szám, jóllehet az avar sírokból kikerült régészeti leletanyag — főként a legkülönbözőbb típusú nyílhegyek — arra mutatnak, hogy a vadászat az avaroknál jelentős szerepet játszhatott.

11 Mindezek — ahogyan azt korábbi időszakok temetőiből előkerült állatcsontanyag vizsgálata során megállapíthattuk

12 — újra csak azt: mutatják, hogy a temetőkből előkerült csontanyag még a fauna qualitativ összetételét sem tükrözi hitelesen — nem is beszélve a quantitativ összetételről — hanem csupán a temetkezési rítust mutatja. A fentiekből egy következtetést mindenesetre levonhatunk éspedig azt, hogy az avarok a Kárpát-medencébe kerülve megszűntek valódi nomádok lenni. Erre az egyes temetőkben igen gyakori sertés^ és tyúkcsont mellékletek mutatnak; e két állatfaj ugyanis semimiesetre sem tartozik a valódi nomádok állattartásához. Persze az sem lehetetlen, hogy e két faj az avarokkal együtt élő szlávok sírjaiból származik; érdekes lenne a lószarvasmarha-juh — illetve a sertés4yúkmellékletű sírok emibervázainak antropológiai egybevetése. Áttérve ezek után temetőnk egyes állatfajainak vizsgálatára, a következőket állapíthatjuk meg: Vadmacska — Felis silvestris Schreb A vadmacska őskori telepeinken — különösen a bronzkorban, a beerdősödés legma11 Gy. László: i. m. 12 S. Bökönyi: Les chevaux scythiques de Szentes-Vekerzug. II. Acta Arch. Hung. 4 (1954); Az alföldi korarézkor gerinces faunája. Arc. Hung. Sajtó alatt. , , gasabb fokának idején — elég gyakori volt,

13 később aztán a vadászat jelentőségének csökkenésiével mind ritkábbá vált; sírmellékletként hazánk területéről eddig sohasem került elő. Őskori vadmacskáink középnagy testűek voltak,

14 a középkoriak sem tűntek ki nagy méreteikkel.

15 A bólyi temetőből előkerült vadmacska sem túlságosan nagytestű, azonban igen erőteljes állat. Miután azonban nem teljesen kifejlett korában került elejtésre, valószínű, hogy még; nagyobb testméreteket ért volna el; csontjainak erőteljes volta hím állatra utal. Eb — Canis familiáris L. Az eb a neolitíhikumtól a népvándorláskorig — azaz az egész időszakban, melyben szokásos; volt állatokat helyezni a sírokba — mindig gyakran előforduló sírmelléklet volt. Behrens 268 neolithikus állattemetkezésnél (450 állat) az ebet találtai a leggyakoribbnak,

16 s a bronzkortól kezdve is csak a ló előzi meg gyakoriságra.

17 Behrens e gyakoriság okát abban látja, hogy az eb részint a halottvezető szerepét tölthette be, részint olcsósága miatt az értékesebb állatokat helyettesítette, részint pedig az eltemetett kedvenc állataként kerülhetett a sírba.

18 Egyébként az eb a feldolgozott csontanyaggal bíró avar temetőknek csaknem mindegyikében előfordul'. A bólyi ebkoponya kistestű, terrier-szerű állatból származik. Egyébként — a képanyag tanúsága szerint — minden valószínűség sze^ rint hasonló eb került elő Bernolákovóról,

19 míg Mistelbachból és Münchendorfból egy törpe eb (Canis familiáris spaletti) és egy juhász eb (Canis familiáris matris optimae) került elő.

20 13 S. Bökönyi: Frühalluviale Wirbeltierfauna Ungarns. Acta Arch. Hung. 11 (1959) 49. 14 Bökönyi S.: A tiszalúc-dankadombi bronzkori telep gerinces faunája (Die Wirbeltierfauna der bronzezeitlichen Siedlung von Tiszaluc-Dankadomb). Herman О. Múz. Évk. II (1958) 24. 15 S. Bökönyi: Die Wirbeltierfauna der Ausgrabungen in Zalavár. Á. Sós—

S. Bökönyi: Zalavár. Arch. Hung. ХЫ (1963) 369. 16 H. Behrens: Zur Wesensdeutung und historischen Problematik der neolithisch-frühmetallzeitlischen Tierskelettfunde. Forsch, u. Fortschr. 36 (1962) 177. 17 H. Behrens: i. m. 178 18 Uo. 19 C. Ambros: i. m. 225. 20 W. Amschler: i. m. 53 skk. i '