Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1963) (Pécs, 1964)

Sarkadiné Hárs Éva: A pécsi képzőművészeti élet 20 éves (1944–1963)

314 SARKADINÉ HÁRS ÉVA lyességét egy-egy szavalat, vagy kamarakó­rus-előadás is alátámasztotta s az összegyűlt közönség mindig zsúfolásig megtöltötte a termeket. A pécsi kiállítók sorát Gadányi Je­nő és Fenyő A. Endre budapesti művészek tárlatai gazdagították, majd a Múzeum és a Munkacsoport közös rendezésében két nagy­szabású emlékkiállítás is nyílt: augusztusban a pécsi származású Mattyasovszky Zsolnay László festményeiből, októberben pedig Egry József gyönyörű BalatorHképeiből. A Megyei Tanács kérésére a Munkacsoport vándorkiállítást indított el a megyében, a já­rási székhelyekre és a nagyobb községekbe, így jutott el a kiállítás Mohácsra, Szigetvár­ra, Villányba, Komlóra, Siklósra, Mohácson, ahol a Megyei Tanács elnöke, Palkó Sándor tartotta a megnyitót, sok látogatója és nagy sikere volt a tárlatnak, másutt azonban már kisebb volt az érdeklődés s a látogatottság nem állt arányban azzal a sok gonddal, fá­radtsággal, amellyel a, kiállítás szállítása, megszervezése járt. A Munkacsoport jelentős számmal vett részt ez évben a Székesfehérvárott rendezett „Dunántúli Képzőművészek Kiállításán", ahol Kelle Sándor és Soltra Elemér műveit a rendezőbizottság emlékplakettel tüntette ki. Még le sem bontották e kiállítás anyagát Fehérváron, amikor október 12-én már meg­nyílt a pécsi Múzeumban (Káptalan u. 2.) Bizse János, Cseh László, Kelle Sándor, Lan­tos Ferenc, Martyn Ferenc és Tillay Ernő közös tárlata, „Dunántúli tájak" címmel, nagyrészt a mecseknádasdi művésztelepen ké­szült alkotásaikból. Ez évben a Munkacsoport jelentése 24 kiállításról ad számot, melyek közül itt csak néhányra térhetünk ki. Az 1959-es év kiállításainak ismertetésé­nél megint csak át kell ugornunk a kisebb egyéni bemutatkozások, klubkiállítások fe­lett, hogy helyet adhassunk a nagyobb je­lentőségű, közös megnyilvánulásoknak. Ta­vasszal, a Tanácsköztársaság 40. évfordulója tiszteletére, pályázattal egybekötött kiállítás nyílt. A pályázatot a Megyei Tanács Műve­lődésügyi Osztálya es a Jelenkor Szerkesztő­bizottsága hirdette meg. A tárlatot a Múze­umban rendezték és Palkó Sándor, a Megyei Tanács elnöke tartotta az ünnepélyes meg­nyitót. A pályadíjakban Toka Vendel, Fekete János szobrászművészek és Buday Lajos, Er­dősi András, Kelle Sándor festőművészek részesültek. A Műcsarnok támogatásával május 24-én „Tavaszi Tárlat" címmel országos kiállítás nyílt a Járási Tanács és a Hazafias Népfront termeiben. A tárlat a „Pécsi Ünnepi Hetek" programjában jelentős helyet, foglalt el, már­országos jellegénél fogva is. A bemu­tatásra került 150 festmény, illetve aquarell és rajz, valamint harminchét; szobor között néhány kép az addig megszokott figurális, vagy táji ábrázolás óiktól eltérő s,zín és forma­alíákítása miatt élénk visszhangot váltott ki: egyrészről a tetszés, másrészről a felháboro­dás hangjai hallatszottak. A kiállítás termé­ben rendezett ankéton emlékezetessé vált he­ves vitában csapták össze az ellentétes véle­mények képviselői, az egyik oldalról a mű­vészeteti ismerő, meggyőző érveléssel, a másik oldalról elfogult, hamis szólamok hangoztatá­sával. Azóta hazai és külföldi művészek al­kotásaiból rendezett számos kiállításon az an­két vitatkozói is meggyőződhettek arról, hogy a kifejezés gazdagsága, sokszínűsége hozzá­tartozik az, alakuló, vajúdó és mindinkább a mi világunkat tükröző művészethez. A régi gyakorlathoz visszatérve, ez évben az Alföldről hívott művésszel, a szolnoki Chiovini Ferenccel váltott cserekiállítást Ha­raszti Pál festőművész. Kelle Sándor, Simon Béla, Soltra Elemér és Fekete János pedig Budapesten, a Műcsarnok kamaratermében szerepelt közös kiállításon. Itt bemutatott gyűjteményük vándortárlatként bejárta Gyu­la, Szentes, Turkeve, Békéscsaba városokat is. Ez év tavaszán a siklósi várban múzeumi kiállítás nyílt, amelynek keretében bemuta­tásra került Martyn Ferenc „Vázlatok a ku­ruc korról" с 35 olajfestményből álló soro­zata. Az ünnepélyes megnyitót a pécsi mad­rigál kórus szereplése tette hangulatossá. 1960-ban, hazánk felszabadulásának 15. év­fordulójára a Munkacsoport nagyszabású ki­állítással készült. A Megyei és Városi Tanács pályázatával egybekötött tárlatot a Hazafias Népfront nagytermében Achátz Imre ország­gyűlési képviselő nyitotta meg, április 3-án. A huszonhat szereplő művész közül I. díjjal tüntették ki Simon Béla, Martyn Ferenc; Bizse János, Lantos Ferenc műveit, II. díját nyert el Soltra Elemér és III. díjat Platthy György alkotása. 30 Augusztus 29-én Kaposvárott, a Múzeum­ban megnyílt Martyn Ferenc: „Hatvan rajz Cervantes Don Quijote-jához" с kiállítása, amelyet szeptemberben a keszthelyi múzeum is 'bemutatott. Ebben az évben a Képcsarnok Vállalat boltjában három alkalommal szere­peltek a pécsi művészek. Ezek a bemutató 30 A díjazott művek: Simon Béla: Űj istálló Al­sószen tmártonban, Martyn Ferenc—Bizse János: Tanműhelyben, Lantos Ferenc: Építkezés, Soltra Elemér: Pihenők, Platthy György: Hőerőmű.

Next

/
Oldalképek
Tartalom