Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1963) (Pécs, 1964)

Sarkadiné Hárs Éva: A pécsi képzőművészeti élet 20 éves (1944–1963)

308 SARKADINË tés, az előbbrevivő segítés hanján kell megszólalnia, hisz sokan vannak, akik a művészi tájékozódás területén még kezdők, még iránytmutató segítséget várnak az újságkritikától, amelyhez bizalommal fordulnak, de amely — ha a fentihez hasonló — hamarosan elveszti hitelét. Sajnos, a Dunántúli Napló képzőművészeti rovatai sok éven át helyet adtak hozzá nem értő, elfogult kritikusok írásainak, amelyekből nemcsak a tájékozódást kereső közönség kapott téves információt, hanem az alkotó, a város kulturális fejlődéséért oly sokat buzgólkodó művészek is csupán felesleges és igaztalan zaklatást véltek kiolvasni. A Szövetség vidéki munkacsoportjai, a megalakulásuk óta eltelt 2—3 esztendő után egyre

1 több helyről, s egyre sürgetőbben adtak hangot annak a kívánságuknak, hogy közös, országos kiállításon léphessenek a budapesti közönség elé. A szövetség vezetősége eleinte hallani sem akart erről a seregszemléről, feltehetően azért, mert a „vidéki" művészetet nem tartotta a fővárosi bemutatkozásra érdemesnek. A munfcacsoportvezetők azonban ebbe nem nyugodtak bele és háromnapos tanácskozás egymást követő felszólalásaival, jogaik elismerését sürgető követeléseikkel végül is olyannyira meggyőzték a Szövetség vezetőségét, hogy a jól sikerült kiállítást maga az elnök, Bernáth Aurél nyitotta meg. A Vidéki Bizottság támogatása és a munkacsoportok vezetőinek határozott fellépése után a következő évben már nem voltak akadályai a Nemzeti Szalonban megnyiló közös tárlatuknak. Itt a Baranya megyei Munkacsoport is jelentős számmal képviseltette magát: Bizse János, Buday Lajos, Cseh László, Gádor Emil, Kelle Sándor és Soltra Elemér küldték el képeiket az országos kiállításra. Ezután a Szövetség úgy döntött, hogy a továbbiakban ne a fővárosban, hanem a nagyobb vidéki központokban, Miskolcon, Székesfehérváron, Pécsett rendezzék meg a vidék bemutatkozóit. Miskolc máig is évente rendszeresen megszervezi a pályadíjakkal egybekötött országos kiállítást, Pécs azonban, állandó helyiséghiánnyal küzködve, a második után megakadt. Az országos kiállítások mellett azért természetesen ne<m maradtak el a Baranya megyei Munkacsoport őszi közös bemutatkozásai és az egyéni, vagy kisebb csoportos kiállítások sem. 1953-ban „A békéért" címmel grafikai tárlatot rendeztek, majd a városban működő képzőművész körök együttes szereplésére került sor. Az őszi tárlaton húsz festő munkái mellett szoborműveket, ötvöstárgyafeat is kiállítottak. Itt ismerkedett meg előHARS ÉVA szőr a pécsi közönség a fiatal Balázs József munkáival, Bizse János Komlóról hozott élményeit mutatta be

1 festményein, Erdősi András a bányavidéket örökítette

1 meg aquarelljein, Simon Béla „Tarlóháintás"-a, erőteljes színhatásával keltett feltűnést, A kiállításokban gazdag évet decemberben Gádor Emil és Kelle

1 Sándor közös tárlata, majd ezt követően az „Országos Képzőművészeti Hét" ünnepi programja és a fentiekben már említett, budapestiről hozott „Űj Magyar Képzőművészet" о kiállítás zárta, Az 1954-es esztendőben egymást váltották a kiállításoik, majd minden hónapban nyílott egy. A budapestiek tárlata után, még februárban rendezte meg a Munkacsoport a Múzeum Rákóczi uti térimében Nikelszky Géza gyűjteményes kiállítását, majd ezt követően Kiss István bajai és P. Bak János szolnoki művészek alkotásait láthattuk. Márciusban Bizse János, utána, Poór Bertalan gyűjteményes kiállítása következett. Még a nyári, ún. „holtszezonban" sem tartottak szünetet, amikoris az itteni pedagógus művésztelepen üdülő festők alkotásai kerültek a közönség elé. Az őszi tárlat szeptember 15-én nyílt s ezúttal már a Baranya megyei Munkacsoport IV. Képzőművészeti Kiállítása címet viselte. A csoport szervezeti életének áttekintése kapcsán az előbbiekben már említést tettünk arról az ankétról, amelyen e kiállítás résztvevői, de főleg a kimaradottak, a vezetőség munkáját; bírálták. Tekintetbe véve, hogy a bírálóbizottság elé 34 beküldőtől összesen 254 „imű" került, s ebből az 74-et elfogadott, azt kell feltételeznünk, hogy a nagy szám sok gyenge munkát takarhatott;, amelyek közül jónéíhányat, valószínűleg hoszszas mérlegelés és vita után, mégis elfogadott a zsűri. így történhetett, hogy a Dunántúli Naplóiban megjelent; kritika

25 unalmasnak, szürkének ítéli meg a tárlatot, ugyanakkor egyes; festők kényszerű távolmaradását nehezimiényezi. Pécs idős, sokoldalú mesterének, a szecesszió idején a Zsolnay gyár kitűnő művészgárdájához tartozó Nikelszky Gézának 1955ben Budapesten, az Iparművészeti Múzeumban rendezett kiállítást a Múzeum főigazgatója, dr. Dobrovits Aladár. Kerámiák, kerámia-tervek, a Zsolnay Gyárban töltött hoszszú évek munkássága került itt bemutatásra, A képzőművészeti érdeklődés fokozódott a megye területén is. A Járási Tanácsok, a, Kultúrotthonok vezetői igényelték a szűkebb hazájuk életét, tájait ábrázoló alkotásokat, amelyek megfestésére a Megyei Idegenforgalmi 25 Dunántúli Napló, 1954. akt. 31. és 1954. nov. 14,