Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1963) (Pécs, 1964)

Sarkadiné Hárs Éva: A pécsi képzőművészeti élet 20 éves (1944–1963)

KÉPZŐMŰVÉSZET PÉCSETT 307 izmú, optimista mosolyú embert láthattunk. Ám ebben a céltévesztett, tétovázó időszakban is számosan voltak olyanok, akik őszintén küzdöttek a művésizá igazság kifejlesztéséért, a megváltozott tartalommal adekvát formanyelv kialakításáért. Ezért, ha eltekintünk a túlkapásoktól, e korszak művészi próbálkozásait mégis eredményesnek kell mondanunk abból a szempontból, hogy a képzőművészek figyelmét az emberre, a dolgozó közösségre terelte. Mindemellett pedig az állam teremtette bőséges lehetőségek — ha buktatók árán is — imógis elősegítették néhány tehetséges fiatal művészi kibontakozását. A pécsiek első ilyen tematikus kiállítása 1950 februárjában nyílott, a „Munka a művészetbein" címmel. Építkezéseiket, dolgozó embereket jelenítették meg a képek, melyeket a művészeik a városi pártszervezet helyiségeinek díszítésére ajánlottak fel. Tavasszal a bonyhádi és pécsi szabadiskolák növendékei mutatták be munkáikat a Városi Múzeumban. A kiállítást Martyn Ferenc rendezte, részint saját tanítványai, részint pedig Horváth Olivér bonyhádi növendékei köréből. A tárlatot a Népművelési Minisztérium kiküldött bizottsága, is megtekintette és a Nemzeti Szalonban rendezendő kiállításra néhány művet kiválasztott.

23 Júniusban Gádor Emil, Kellé Sándor és Martyn Ferenc közös kiállításáról ad hírt: a Dunántúli Napló, majd októberben arról olvashatunk, hogy a nyári pihenőt ezúttal is többen töltötték a mecseknádasdi művésztelepen s itt készült alkotásaikat az őszi tárlaton mutatták be. Kilencen szerepeltek együtt ez alkalommal s a sajtó dicsérő hangon nyilatkozik róluk, mégis megjegyezve, hogy a művészek többet foglalkozhatnának a sztahanovistáikkal, bányász-ábrázolásokkal.

24 1951 februárjában Pécsett is bemutatták az előzőleg Budapesten megrendezett „Szovjet képzőművészet" с kiállítást, ahol Kelle Sándor festőművész tárlatvezetést tartott. Ezt követően a kaposvári festők rendeztek tárlatot a Városi Múzeumban, majd ismét Budapestről hozott anyagból, a „Magyar Karikatúra-művészek Kiállítása" következett. Pécs közönsége nem panaszkodhatott, változatos seregszemlében volt része. Alig zárult a karikatúra-művészek tárlata, júniusban már az akkor Magyarbólyban élő Simon Béla mutatkozott be a festokollégák előtt is meglepetést keltő műveivel. Két évet töltött el már a baranyai kis faluban s a kiállított tizenhat olaj23 Dunántúli Napló, 1950. máj. 18. 24 Dunántúli Napló, 1950. jún. 21. és okt 10. kép híven tükrözte az ottani élet jellemző motívumait: a „Szomszédok", a „Sámsoni asszonyok", a „Kukoricatörők", a falusi életből ellesett jelenetek, melyeik robbanó, színes forgataggá feszültek Simon Béla vásznain. A kolozsvári, budapesti évek után a baranyai falucskába visszavonult művész hamarosan kapcsolatot talált az apró házak, tarka virágoktól színes rétek sajátos világával s őszinte érzéseinek friss, robusztus alkotásokban adott kifejezést. Decemberben, a Janus Pannonius Múzeumban Martyn Ferenc kiállítását nyitotta meg Szegi Pál, a Szabad Művészet főszerkesztője. Pécsi utcaképek, tájak, a görcsönyi hegyek ábrázolásai mellett Puskin portréja és a Don Quijote egy olajfestmény vázlata is szerepelt e tárlaton. Ebben az évben mutatta be ,Martyn Ferenc a „Vázlatok a kuruc-korról" с 35 oiliajképből álló sorozatát, amelyet Pécs után Kaposváron és Szekszárdon is kiállítottak. 1952-ben ismét számos kiállításról tájékoztatnak a sajtó hírei. Az év elején Joihan Hugó üvegfestő műveiből rendezett emlékkiállítást a muníkacsopoirt, majd grafikai tárlatról, Leonardo da Vinci születésének 500 éves jubileumi ünnepségeiről olvashatunk. A legszembetűnőbb, egyben elszomorító kritika azonban a „Megyei őszi tárlat" alkalmával látott napvilágot. E cikk iránymutatásait követve — a legjobb szándékú művész is zavarba jöhet, ugyanis amit elismerésre méltónak tart a névtelen cikkíró az egyik művésznél, ugyanazt kifogásolja a másiknál. Mégha segítő szándékkal íródtak is, feltétlenül az ellenkező hatást érhették el az ilyen sorok: „Hunyadi fegyverkovácsai között" címet viseli a kilállítás egyik legjobban sikerült képe (Bezzegh Zoltán és Soltra Elemér közös alkotása), mely helyesen mutatja be a vezér és a nép közötti kapcsolatot. A zsúfoltság és a helytelen térbeli arányok megszüntetése után komoly történelmi kép lehet belőle. Bezzegh Zoltán igein helyesen választja meg témáit (Salakdomb, Régi és új Komló), azonban nem dolgozza meg képeit eléggé.. . Gádor Emil képeinek értékét rontja az agyondolgozás. — ... Haraszti Pál képei (Űttörőavatás, Szigetvári gépállomás) a tárgy alaposabb tanulmányozása után sokkal jobbak lennének, bár így is dicséretet érdemelnek." — A sajtó kritikus állásfoglalása, szakértő véleménye nemcsak az ilyen történeti visszapillantás alkalmával nagyon fontos segítség, hanem a közönség aktuális tájékoztatása szempontjából is nélkülözhetetlen, Éppen ezért a művészeti eseményekről szóló Írásokban is feltétlenül az objektivitás, a bozzájér20*