Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1963) (Pécs, 1964)
Mándoki László: Pásztor „faragóiskola”
282 ZENTAI JÁNOS 9. kép Marócsa IV,A,49,?,? toznaik az Ízlések is. A. néprajzban majd minden téren láthatjuk, hogy a régi, változatosabb, fejlett formák mindjobban egyszerűsödnek. A fejfáknál is az, tapasztalható, hogy a régebbiek a díszesebbek, (természetesen, a régebbi fejlődé:?, okait itt nem láthatjuk már) az újabbak kevésbé azok. Ezt nem lehet; Ormánságra, marit egységre általánosítani, egyes, temetőkön belül azonban jobban megmutatkozik. Mindenesetre, ha — egy temetőn belül — összehasonlítjuk a harminc évvel ezelőtt készült fejfát a maival, láthatjuk, hogy formában, díszítésben milyen nagy a változás,, mégpedig legtöbbször az egyszerűsödés felé. A változások másik oka pusztán a kiszámíthatatlan egyéni izlés, amely az előbbivel ellentétben nem egy általános folyamat szerves része. A fej fa készítéséről mondottaknál láthatjuk, hogy a fejlődés során az egyes falvakban külön fej fafaragók;, specialisták kezdtek dolgozni, akiknek 'egyéni stílusuk volt. Az egyébként hagyományos formákon belül így jöitek létre a különböző variációk. Egyes temetőkben szinte sajátos helyi jellegű stílus alakult ki. (Pl. Právacsepely 18. kép, Kisszentmárton 14. sa. kép, Mónoskor 23. s,zt kép, Gyöngyfa 22. sz. kép.) Az öreg faragók meghaltak, helyükre újak álltak be, akik azután mindig vittek munkájukba, egyéni és a meg változott kor ízlésének megfelelő módosítást. A változás harmadik okául megemlíthetjük talán az idegenből jött hatást is. Az egykezes folytán megfogyatkozott őslakosság helyére más vidékről, néha egészen távoli országrészekből vándoroltak be. Ezek is hozhattak új elemeket 1 , hozzájárulhattak újabb variációk kialakulásaihoz. Ha a fejfák méreteit, keresztmetszetét, elül- vagy oldalnézeteit, végződéseit, szemléljük, nagyon sok változatot találunk. A legegyszerűbb cölöp-formától az ősi, kezdetleges bálványképet utánzókig, rengeteg formával találkozunk. De a vonalvezetés, mértani testek, stilizált virágdíszek és még sok egyéb forma is gazdag változatosságban jelentkezik. Ezekkel részletesebben a rendszerezésinél foglalkozunk. A fejfák díszítésében is nagy a változatosság, ha nem, is akkora, mint a formában. Egyaránt változatosak a technikák és a díszítő motívumok. A díszítés egyik fő helye a fa felső, fejrésze. Talán leggyakoribb a hegyes körzővel karcolt cirkálom. Leggyakoribb a hat-, de előfordul négy-, sőt háromágú, -szirmú mértani virág, is. Másik leggyakoribb díszítő elem az elágazó fa. Nem kutatjuk itt most, hogy ez mitologikus eredetű, szimbolikus ábrázolás-e 1 , vagy egyszerűen a közniapi szomorúfűz, amely utóbbi egyik-másik fejfán tisztán kivehető — igaz, hogy inkább csak az újabbakon, Ez néha nem is fa, hanem virágbokor, 10. kép Sellye IV,G,6,eim^
