Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1963) (Pécs, 1964)
Gebhardt Antal: A Mecsek hegység barlangjainak biológiai vizsgálata
A MECSEKI BARLANGOK BIOLÓGIÁJA 13 A „Flóriánkút" (Abaligeti barlang) 15 j én Bokor Elemér és Méhely Lajos — Dózsa Dezső és Tasnádi Kübacska András társaságában —, találták. Néhány hét múlva, november elején ugyanők (Dózsa Dezső kivételével) további 30 példányt gyűjtöttek, s az anyagot Méhely feldolgozva, azt a Magyar Tudományos Akadémia 1924. január 21-én tartott ülésén ismertette. Ennek a kétségtelenül ősi, tejfehér, 7,5 mm nagyságot meg nem haladó Isopoda-ráknak legközelebbi rokona a Steniasellus Virei Dolli. Franciaország és Spanyolország több barlangjából ismeretes, de mindenhol igen ritka, Az abaligeti vak rák a barlangi patakban, a bejáratitól számítva, mintegy 100 'm távolságtól kezdve gyűjthető, bár leggyakoribbnak a barlang utolsó — a „Nagy Dóm" után következő — szakaszában mutatkozik. A gyűjtés sikerének esélye a barlangból kifelé jövet, a bejárathoz közeledve mindinkább csökken. Ennek a megfigyelésnek elfogadható magyarázata az, hogy a rák tulajdonképpeni élőhelyét nem annyira a barlang hozzáférhető részeiben — mint inkább a barlang végét jelző szifonon túl folytatódó üregek hozzáférhetetlen hasadékvízében kell keresnünk. A barlangban előforduló példányokat az áradó patak abba ömlő föld alatti források erősebb sodra hozza magával s egy részüket a barlang utolsó szakaszában letelepíti, más részét pedig — mindinkább csökkenő példányszámban—, a kijárat felé tovahurcolja. Viszont az alacsony vízállás azt eredményezi, hogy egyrészt a patak áramlása gyengül, másrészt hogy annak oxigéntartalma csökken. Mindkét jelenség alkalmas arra, hogy a környezeti viszonyok változásaival szemben rendkívül érzékeny vak rák pusztulását idézze elő. A barlangi patak homokos talajú medrében heverő kövek alatt és azoknak oldalain — gyakran Gammarus és Niphargus bolharákok társaságában —, legtöbbször olyan helyen él, ahol a víz tiszta és sodra bár időnként jelentékeny, de nem túl erős. Nektonikus életmódjára való figyelemmel valószínűleg törmelékevő (syrmatophaga), közel áll azonban a feltevés, hogy táplálkozás közben szervezetébe a detritusszal együtt egysejtűek is belékerülnek. 40. S. hungaricus v. robustus Méh. — A törzsfaj első példányait a Mánfai-barlangban 1926. november 1-én Molnár István gyűjtötte. A változat az abaligeti törzsfajnál nagyobb. Bár az állat: a felső barlang („KJőlyuk") tócsáiban is előfordul, mindazáltal az alsó, forrásbarlang patakjában gyakoribb. Itt is ~ugyanúgy, mint az Abaligeti-barlangban —, kövek alatt találbató, de ritka. Szárazföldiek (Oniscinea): 41. Ligidium germanicum Verk. — Az Abaligeti-barlang vízgyűjtő ágában („Török pince") gyakori. 42. Hyloniscus vividus Koch. — Mindkét barlangban előfordul. 43. H. adonis Verk. — A mániái „Kőlyuk" pitvarába szél által behordott, korhadó lombhulladékban él. Ritka. 44. Lepidoniscus germanicus Verk. — Ugyanott korhadó deszka alatt. 45. Poreellio pictus Bra. et Ratz. — Ugyanott kövek alatt. 46. Protraebeoniscus politus Koch. — Egyes példányai a Mánfai-barlang bejáratának sziklafalain találhatók. 47. Armadillidium vulgare Latr. — Mindkét barlang bejárati szakaszainak sziklafalain.
