Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1962) (Pécs, 1963)

Füzes Endre: A Janus Pannonius Múzeum fa ivópoharai

327 A JANUS PANNONIUS MÚZEUM FA IVÓPOHARAI FÜZES ENDRE Az erdőjáró emberek vagy a háztól, családtól távol élő pásztorok fából vagy gyökérből kifaragott merítőedényt, poharat hordtak magukkal. A sajátos alakúra formált ivóedény felületét véséssel, gyakran spanyolozással díszítették. Múzeumunk pásztorművészeti gyűjteményéből ez alkalommal ezeket a fa ivópoharakat mutatjuk be.* A hazai szakirodalomban •— néhány szórványos adattól eltekintve — egyedül Bátky Zsigmond foglalkozott ezekkel a sajátos formájú edényekkel (Pásztor ivócsanakok a Néprajzi Múzeumban. NÉ. XX.; Pásztor ivópoharak. Bp. 1928). Mindkét munkájában lényegében a Néprajzi Múzeum gyűjteményét ismerteti és ebből vonja le következtetéseit. Megállapításait az akkor ismert magyar és külföldi adatokra alapozza. Ezekkel az edényekkel behatóbban azóta senki sem foglalkozott, ezért ma sem tudjuk, feltevései és megállapításai mennyire helytállóak. 21 pohárból álló gyűjteményünk alapján mi sem tudjuk ezt az ellenőrzést elvégezni. Megelégszünk ivópohár gyűjteményünk leírásával, hogy ezzel az esetleges későbbi országos feldolgozást megkönnyítsük. Néhány fapoharunk az első világháborút megelőző években került a múzeumba, a többit 1934-ben gyűjtötték. Gyűjteményünk azóta nem gyarapodott és a legutóbbi években végzett ezirányú kutatás sem járt eredménynyel. A gyakran díszesen faragott poharaknak többféle népi neve van. Leggyakoribb a csanak, amely Bátky óta szakterminusa lett ennek az edénynek. A baranyai poharak leíró kartonján is ezt az elnevezést találtuk. Meg kell azonban jegyezni, hogy Kiss Géza ormánsági szótárában (Kiss—Keresztes: Ormánysági szótár, Bp. 1952.) a csanak szó nem szerepel. * A szaru sótartókat és borotvatartókat már korábban publikáltuk. Vo. Füzes E: A Janus Pannonius Múzeum szaru sótartói. A JPM Évkönyve 1960; A Japus Panónius Múzeum borotvatartói. A JPM Évkönyve 1961, - A leíró katalógus adatainak sorrendje : leltári szám, származási hely, múzeumba kerülés ideje, méretek, anyag. Ezt az edény formájának, a csésze és a fül díszítésének leírása követi. Végül a készítő nevét, a készítés helyét és idejét, illetve a gyűjtő nevét tüntetjük fel. 51.63.1 — Gilvánfa. — 1935. — H: 115 mm, Á: 47 mm, M: 68 mm. Keményfából faragott. Csészéje kissé nyomott, elliptikus metszetű szívalak, keskeny talppal és mélyen bevágott szájjal. A füllel szembeni oldalon keskeny, kiugró perem. Mindkét oldalát vésett, fordított szívből kiágazó, háromágú stilizált tulipán díszíti (1. kép). Pirossal spanyolozott. Füle magas, közel félkör alakú. A csészével érintkező szélén öt kis ívelt áttörés. Másik szélén négyzetes lyuk a felerősítő szíj részére. Díszítése: mindkét oldalán edényből kinövő háromágú stilizált tulipán kétágú tölgymakkal. Pirossal spanyolozott. — Kopott, repedt, csorba. A spanyolozás nagyrészt kikopott. Készítője, a készítés helye és ideje ismeretlen. Igaz Lajos gyűjtötte. 51.64.1 — Sósvertike. — 1934. — H: 184 mm, Á: 80 mm, M: 50 mm. Gyökérből faragott. Csészéje kissé nyomott, lapos henger alakú, széles talppal. Száján keskeny perem. Dísztelen. Füle hosszúkás, középen áttört, téglány alakú, alul lekerekített. Dísztelen. Tövénél vésett évszám: 1860 (2. kép). — Kopott, repedt. Készítője és a készítés helye ismeretlen. 1860-ban faragták. Igaz Lajos gyűjtötte. 51.65.1 — Kákics. — 1934. — H: 120 mm, Á: 66 mm, M: 79 mm. Keményfából faragott. Csészéje henger alakú, mélyen bevágott