Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1962) (Pécs, 1963)

Bökönyi Sándor: A lengyeli kultúra lelőhelyeinek gerinces faunája. III.

A LENGYELI KULTÜRA GERINCES FAUNÁJA 9.1 Az őskori szarvasmarhák Nyugat-Európában és Közép-Európa nyugati felében egységes fajtának mutatkoznak, mely a mai szarvasmarháknál kisebb testű, e fajtának azonban igen széles a variációs sávja. Ez a variáció egyaránt vonatkozik a koponyaalkatra (bár a teljes szarvasmarhaHkoponyák régészeti lelőhelyeken rendkívül ritkák; e jelenség oka minden valószínűség szerint e koponyák alaktani viszonyaiban keresendő), a szarvállásra és a testnagyságra egyaránt. Jellemző rá, hogy pl. Riedel a Garda-tó aeneolith-bronzkori lelőhelyeinek ^szarvasmarháinál hét különböző szarvcsapformát figyelt meg. Közép-Európa keleti részén és Kelet-Európában nem egészen ilyen a helyzet, itt ugyanis — a magyar- és lengyelországi neolitnikus és rézkori anyag alapján — nagyságviszonyok szerint két csoportot, éspedig egy nagyobbtestűt, amely a közép- és nyugateurópai átlagot meghaladja, s amelyhez e két terület nealith-rézkori szarvasmarháinak túlnyomó többsége tartozik, valamint egy, néhány példányban előforduló törpe fajtát különlönböztetünk meg. Hogy a (két csoport tényleg önálló fajtának t)ekinthető-e, vagy csak az eltérő tartási és takarmányozási viszonyok következményeképpen alakult ki, egyelőre még nem dönthető el; annyi mindenesetre kétségtelen, hogy a két csoport közti különbségeket nem az eltérő nemek okozzák. A közép-európai neolithikus szarvasmarhák marmagasságát egyébként Boessneck 125 cm-nek találta, s megállapította, hogy e marmagasság a bronzkorra kb. 10 cmrel csökkent, s e nagyságcsökkenés egészen a középkorig folytatódott. A magyarországi neolithikus szarvasmarhák átlagos magassága ennél nagyobb, 133,9 cm (Boessneck módszerével számítva), illetve 126,8 cm (Calkin módszere alapján), de e marmagasság már a rézkorra 126,3 illetve 120,9 cm-re csökkent. A lengyeli kultúra szarvasmarhái szintén elég variábilisak. Szarvcsapjaikat alakulásuk szerint öt csoportra oszthatjuk. Ezek a következők: I. A fejnél egyenes, a homlok lapos, a szarvcsap hosszú, vastag, kör-kerszetmetszetű. A szarvállás gyakran az őstulokéra emlékeztető. E csoportba tartozik a legtöbb szarvcsapunk. II. A szarvcsap középhosszú, vékony, lapos. E csoportba egyetlen szarvcsap tartozik. III. A fejéi hullámos, a szarvcsap rövid, vékony, hajlott, keresztmetszete többnyire köralakú, néha ovális. Ez a második leggyakoribb szarvcsaptípus. IV. A fejéi közepén kidudorodás van (tehát nem a brachycerosokra jellemző hullámos fej élt találjuk), a szarvcsap hosszú, középvastag, keresztmetszete ovális, mely a szarvcsap további lefutásában egyre kerekdedebb lesz. Ritkábban előforduló szarvcsaptípus. V. A fejéi középen domborodó, a szarvcsap rövid, középvastag, feltűnően lapos, ventrális részén határozott él figyelhető meg. E típusba két szarvcsap tartozik. A fenti öt csoport közül az első a primigenius-típus (e csoportba tartoznak a szarvasmarha- és őstulok- közti átmeneti formák), a harmadik a brachyoeros-típus jellemvonásait mutatja, a második és negyedik csoportnál az előbbi két típus vonásai keverten fordulnak elő. Legérdekesebb az ötödik csoportba tartozó két szarvcsap. E szarvcsapok a Duerst-féle schlossbergi és a Riedelféle III. gardai szarvcsap-típusra emlékeztetnek. E szarvcsaptípusról már korábban írtunk és kimutattuk, hogy ez — Duerst véleményével ellentétben nem a homlok járom nyomása révén alakult ki, hanem a szarvállás fel« felé irányulásániak egyik mellékvágányaként fogható fel. Szarvcsap Lelőhely t nj to P со ф &$ Legkisebb átmérő Basiskörméret Lengyeli kultúra lelőhelyei 86—540 41,0—86,0 37,0—74,0 112—248 Alpenquai 130—300 40,0—76,0 32,0—66,0 116—222 Obermedlen Egolzwil 2 Seematte— 147—242 48,3—74,9 37,9—52,8 142—20'2 Gelungen 146—270 45,0—59,0 38,0—48,0 141—174 St-Auibin kb. 175—365 44,0—64,5 34,0—60,0 122^-203 Síamberger See 75—113 42,0—69,0 25,0—53,0 116—200 Weisenfels 130—260 _ — 150—210 Regensiburg;— Pürkelgut kb. 270 57,0—65,0 46'0—48^0 1169—185 Bundsö 200 46,0—80,0 39,0—60,0 130—210 St-ßriiceio di Lavagno — 41,2—66,3 32,7—54,3 — Föllik 156—207 42,5—53,0 33,5—46,0 — Magyarország (neolitihrézkor) 86—540 39,0—86,0 32,0—74,0 110—248 Sajnos, a feldolgozott anyagunk szarvasmarháinak magasságát nem tudjuk meghatározni, miután az anyagban teljes hosszukban megmaradt metapodiumok nem fordul-