Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1962) (Pécs, 1963)

Bökönyi Sándor: A lengyeli kultúra lelőhelyeinek gerinces faunája. III.

A LENGYELI KULTÚRA GERINCES FAUNÁJA 89 Az európai és közelkeleti őskori házikecskékről elég keveset tudunk, miután leleteik igen ritkák, s gyakoriságra csaknem minden lelőhelyen a juh után következik. Annyi mindenesetre megállapítható róluk — s erre először Bossneck hívta fel a figyelmet, hogy a legerősebb szarvcsapok Európa keleti és délkeleti területeiről valók, bár Közép- és Nyugat-Európában is előfordul egy-két erősebb szarvcsap. E jelenség okát Boessneck abban látja, hogy az utóbbi területeken a bakok nagy részét még gidakorban, további jórészét pedig a tenyésztésbevétel utáni első évben levágták s csak nagyon kevés érte meg azt az életkort, amikorra erős szarvakat növeszthetett volna. E felfogás azonban még megerősítésre szorul — vallja maga a szerző is. A lengyeli kultúra lelőhelyein előkerült kecskeszarvcsapok elég gyengék, egyetlen darab kivételével, melyről alább kissé részletesebben szólunk. Valamennyi szarvcsap szablyaalakú, azaz egész lefutásában egy síkban halad, csavarodásra nem mutat hajlamot, s erősen lapított. Ez alapon tehát valamennyi szarvcsap az ún. aegagrus-csoportba sorolható, s nagyságviszonyaik alapján jól kapcsolódnak a középeurópai házikecskékhez. Az egyetlen, a fentiektől eltérő szarvcsapdarab, mely Zengővárkonyból került elő, leltári száma: 1/287—1947, viszont óriási szarvcsapból származik. Sajnos, méreteket nem lehet felvenni rajta, miután a szarvcsap köziépdarabja, nagysága alapján azonban tövének legnagyobb átmérőjét 80 mm körülire tehetjük. A szarvcsapdarab feltűnően lapított, nagyobb fokban, mint az imént említett többi szarvcsap, s a legkisebb csavarodási hajlamot sem mutatja. Fala elég vastag, erősen barázdált. Az irodalomból egyetlen szarvcsap hasonlítható hozzá, melyet Boessneck írt le Thesszáliából, s amelynek legnagyobb átmérője kb. 80, legnagyobb hossza pedig kb. 320 mm. E szarvcsapot Boessneck házikecskéből származtatja, de csak azon az alapon, hogy — tudomása szerint — a bezoárkecske vadon nem élt a Balkán félszigeten, illetve hogy az általa feldolgozott neolithikus thesszáliai lelőhelyeken a csontoknak csak igen elenyésző kisebbsége származott vadállatokból. Ha azonban azok a „bezoárkecske leletek", melyek Popoff és Markov szerint bulgáriai barlangi lelőhelyekről (Bacsó Kiró, Temnata dupka és Mirizlivka barlangokból) kerültek elő. valóban a pleisztocén rétegekből származnak, valamint a Necrasov és Haimovioi által a romániai neolithikumból leírt „bezoárkecske"-lelet valóban vadkecskéből és néni házikecskéből származik, a zengővárkonyi és thesszáliai szarvcsap származásának kérdése is egészen megvilágításba kerülhet. Szarvcsap Lelőhely Legnagyobb Legnagyobb Legkisebb BasisLelőhely hossza átmérő átmérő körméret Lengyeli kultúra lelőhelyei 170—kb. 200 32,0—37 24,0—35 93,0—103 Seemaitte-Gelfingen Egolzwil 2 kb. 100—kb. 240 30,0—43 20,0—32 83,0—420 Regensfourg-Pürkelgut — 34,5 24,5 95 Colli Berici — 32,7 23,4 91 Pocala barlang — 38 24 8 103 S. Briccio di Lavagno — 33,5—64,8 20,8—35,7 — Föllik — 37 26 109 Csehország — 63,0—70 40,0—45 165,0—176 Zloczow 177—kb. 320 34,0—61 21,0—36 90 0—155 Zlota 290—305 67 48 179 Wyszkow 140^165 54 38 142,5 Koszylowce 106—127 41 28 115 Thesszália kb. 100—kb. 320 33,0—80i 23,0-^kb. 31 90,0—125 Fikirtepe 140—250 31,0—53 22,0—39 — Anau 105—110 26,0—40 14,0—28 73,0—120