Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1962) (Pécs, 1963)
Bökönyi Sándor: A lengyeli kultúra lelőhelyeinek gerinces faunája. III.
A LENGYELI KULTÚRA GERINCES FAUNÁJA ?9 eredetkérdésében a Nehring-Duerst-csopiort jár legközelebb az igazsághoz, szükségesnek tartanánk azonban a kérdés végleges eldöntéséhez azt, hogy végre egy ízben, ugyanazon elvek alapján, egységes módszerrel a jelenleg már komolyan felszaporodott őstulok ikoponyaanyagot, különösen a jégkorszakból valót megvizsgáljuk, annak eldöntése céljából, hogy találhatók-e azon olyan alfaj-, vagy fajtabeli különbségek, melyek a két házimarhatípus kialakulása szempontjából lényegesek, vagy sem. Különösen fontos lenne megvizsgálni a „törpetulkok" előfordulásának kérdését és azt, hogy ezeknek van-e szerepük a brachyceros házimarha-típus kialakításában. Ügy véljük ugyanis, hogy itt van az egész szarvasmarha-származás kérdésének sarkalatos pontja. Manapság ugyanis az őstulok- és szarvasmarha-leleteket nagyságrendi alapon osztályozzuk és választjuk szét, azaz bizonyos határokon felülieket őstuloknak, e határokon aluliakat pedig szarvasmarháknak határozunk meg. E módszerrel tehát, ha egy új kőkori lelőhelyen — ahonnan házimarhák és őstulkok csontjai egyaránt előkerülhetnek — aprótermetű őstulkok, azaz törpetulkok csontjai fordulnának elő, azokat úgyszólván teljes bizonyossággal szarvasmarha-csontoknak határoznánk meg. A fentebbiekben említett vizsgálatokat tehát éppen azért kellene elsősorban a jégkorszaki őstulökanyagon végezni, mert ott a házimarha-csontok előfordulása kizárt, a fenti meghatározási tévedések lehetősége tehát eleve kiesik. A továbbiakban a lengyeli kultúra itt tárgyalt lelőhelyein előforduló állatfajokat egyenként vizsgáljuk, s igyekszünk azokat fajtatani, illetőleg nagyságrendi alapon értékelni, valamint más európai és közelkeleti neolithikus-rézkori lelőhelyek megfelelő állatfajtáival összehasonlítani. E szempontból az itt tárgyalt lelőhelyekről előkerült mezei nyúlról, hódról és vadmacskáról mitsem mondhatunk, mivel a nyúlból és hódból fiatal egyedekből származó vagy erősen sérült csontok és töredékek kerültek elő, azokról tehát méreteket felvenni nem tudtunk, a vadmacskából pedig az e vizsgálatok végzésére szintén alkalmatlan ulnatöredék és metapodiumok kerültek elő. Az előbbi három fajjal szemben a vaddisznóról már lényegesen többet tudunk. Ez a faj a lengyeli kultúra népének életében jelentős, talán totemállatszerű szerepet játszhatott, amire egyes sírokban a koponya helyén talált vaddisznó-állkapcsok és a sírokban eléggé gyakori agyar-ékszerek mutatnak. A kultúra lelőhelyeinek anyagában kivétel nélkül nagytestű vaddisznók maradványai fordulnak elő, melyek jól elválaszthatók a házisertések sokkal kisebb csontjaitól. (Itt csak egyetlen grafikont mutatunk be. melyről jól látható, mekkora hézag van a házi- és vaddisznócsontok méretei közt. Lásd : 1. ábra.) Sorravéve az előforduló csontok egyes méreteit, az alábbi táblázatot állíthatjuk össze, mely az illető csontméretnek a lelőhelyek (házisertéseinél mért legnagyobb és az előforduló vaddisznóknál mért legkisebb értékeit mutatja be: Sertés- Sus scrofo Ноти - • Yoddiswo- Sus scrofo ferL * Diaphysis legkisebb szélessége • • t • « n i» и 10 n гг is и is is гт is n jo л л 13 » и Diaphysis , . ; д ' д * к \—»—77~Z~ 'W'xbb melysége
