Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1962) (Pécs, 1963)
Mándoki Lázsló: Baranyai székek
BARANYAI 59.388.1 Fonott szék. Kisszentmárton. M: 875 mim; Sz: 507 mm. Szalmával fonott, az egyetlen kartámlás példány. 29d. kép. A baranyai múzeumok székeinek bemutatása után elengedhetetlenül kell néhány szót ejtenünk azokról a teóriákról, amelyek érintik a tárgyalt anyagot, vagy kifejezetten erre vonatkoznak. Természetesen még e viszonylag bő anyag (55 tárgy és a kiegészítő fényképek) sem engedi meg, hogy a problémák mélyére hatoljunk, ehhez elengedhetetlen a magyar parasztszékek országos kutatása, a teljes múzeumi anyag feldolgozása és a kiegészítő gyűjtések sora utáni monografikus feldolgozás. A további munkálatból is szeretnénk részt vállalni, most azonban be kell érnünk néhány megjegyzéssel, amelyeknek kifejtéséhez nemcsak az anyag kis részének, hanem az egész magyar nyelvterület székanyagának ismerete és az európai összehasonlító anyag beható tanulmányozása is szükséges. Az ún. fonószékeket és a szintén háromlábú, félkörös ülőlapú kisszékeket (a magyar nyelvterületen mindkettő főleg Déldunántúlt, a Dráva mellett általános) Nopcsa kutatásai nyomán (1924, 1925) Gunda (1935, pp. 11-12.) a mediterrán kultúrához kapcsolja, s római hagyatéknak véli Magyarországon. Ezt a véleményt Vajkai is elfogadta (1940, p. 41). Az európai bútorirodalom sok új adatot tárt fel, 8 a balkáni és kaukázusi elterjedést ma már nem csak szórvány adatok alapján vázolhatjuk, azonban az adatok egy része olyan terü31. kép. Különleges konstrukciójú székek Mohácsról. (A szerző felvétele; JPM F 5218) 8 Ezeknek a közismert anyagközléseknek és öszszefoglalásoknak felsorolásától és a vonatkozó adatok közlésétől az irodalomjegyzék felesleges bővítését elkerülendő a jelen tanulmányban eltekintünk, SZÉKEK 357 32. kép. Egy felsőszentmártoni sokac ház ülőbútorai. (A szerző felvétele; JPM F 8161) letekről való (pl. Dániából — Steensberg, 1949, 72—82. képek), hogy nem erősítik, inkább kétségessé teszik a fenti vélemények helyességét. 9 A kérdés további kutatást igényel, pontosan körvonalazott elterjedési kép és a történeti anyag alapos elemzése nélkül nem juthatunk előbbre megoldásában. Megállapíthatjuk, hogy a baranyai támlásszékek a magyar parasztszékeknek Visky által meghatározott típusába tartoznak, ennek a típusnak eredetét azonban — éppen a baranyai anyag ismeretében — nem kötnénk közvetlenül a németséghez. A gyűjtéseknek megyénken belüli aránytalansága miatt nem tudunk felelet adni arra, hogy a baranyai németség székei milyenek voltak és hogyan hatottak az itteni magyarság székeire. Az eddig begyűjtött anyagból úgy látszik, hogy a német telepesektől függetlenül alakultak ki székeink, s ugyanazok a törvényszerűségek érvényesek rájuk, mint a Dunántúl egyéb területeinek székeire: az uralkodó osztályok lakáskultúrájának a parasztsághoz süllyedt és a népi ízlés szerint átformált darabjai ezek. Az a plusz, amelyet a baranyai székanyag jelent a változatosan profilált, keményfából faragott dunántúli székek elterjedési térképén, módosíthatja Visky kimondatlanul kimondott véleményét: nemcsak a németséggel közvetlenül érintkező nyugati megyékben és a német telepesekkel megtűzdelt Veszprém megyében gyakori, sőt, általános ez a típus, ha9 Gunda véleményét a jaba-típusú favilláik kapcsán hasonló meggondolások alapján Balassa is megkérdőjelezte (1949, pp. 133—137.), s bár az ő érvei sem döntik el a kérdést, azt kellően bizonyítják, hogy helyénvaló a vita, a problémák lezárásától még meszsze vagyunk.
