Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1962) (Pécs, 1963)

Papp László: A bolyi avarkori temető I.

133 A BOLYI AVARKORI TEMETŐ I. Első közlemény PAPP LÁSZLÓ Baranya, a Duna-Dráva szögletén, a dunaszekcsői és eszéki folyóátkelőhelyek tengelyében, minden időben sűrűn járt föld, népek egymásutánjának letelepülési helye, birodalmak kialakulásakor védelmük jelentős területe volt. Bizonyítják ezt a megye minden tájáról nagy számban előkerült régészeti emlékek, azokból a történeti időkből is, amelyekről egyébként igen hiányosak ismereteink. Áll ez annak ellenére, hogy e vidéken rendszeres kutatásról csak az utóbbi évtizedekben, s szűk térségeken belül lehet beszélni. Amely terület azonban lelkes kutatót kapott, onnan bőséggel tárultak fel a régmúlt idők emlékei. Ilyen terület volt Pécs és közvetlen környéke, ilyen lett — Dombay János működésével — a pécsváradi járás tája. Dombay János itt nemcsak az érdeklődési köréhez közelebb álló őskori lelőhelyeket figyelte, hanem gondja volt a római korra, a népvándorlás és a kora Árpádkor idejére is. Pécs városán és környékén kívül nincs is a megyének egyetlen tája sem, amelynek a régészeti munkával felfedhető múltját annyira ismernők, mint Pécsvárad környéke. Áll ez, közelebbről, az avar uralom idejére is. Dombay kedvelt, dombos-völgyes szűkebb hazája földjén még működésének első időszakában fedezte fel s jórészben át is kutatta a szebényi, kékesdi, ellendi, szellői, a két nagypalli, a püspökszenterzsébeti, cselegörcsönyi, valamint a Pécstől délre lévő gyódi avarkori temetőket,* Ehhez a területhez kapcsolódik a Cs. Sós Ágnes által 1958-ban, Dunaszekcsőn feltárt avarkori temető. Ilyennek létezéséről tudunk a közeli Mohács, Féked, továbbá Babarc határában is, a szebényi határban pedig, a halastó létesítésénél, a közelmúltban bukkantak rá a harmadik szebényi avarkori temető nyomaira. E, viszonylag kicsiny területen — Baranya keleti határrészének közepén — tehát * Ásatásad eredményének közeid feldolgoztatásáit és közreadásait a Januis Pannonius Múzeum tervbe vette. az avarok ittlétének sűrűn megtaláljuk nyomát, s a lelőhelyek száma, újabb szerencsés felfedezések és kutatások eredményeként, bizonyára a jelenleginek többszörösére emelkedik. összehasonlításul annyit, hogy a megye területének többi, hatszorta nagyobb részén mindössze 5 avarkori temetőről tudunk. Ez utóbbiak közé tartozik a mondottak szerint már több-kevésbe átkutatott terület közvetlen déli szomszédságában fekvő Boly község határában, Sziebert-pusztán napvilágra került temető is. (1. kép.) A Janus Pannonius Múzeum 1960. év május havában szerzett tudomást arról, hogy a községtől délre 2 km távolságban lévő Sziebert-pusztán, a Bolyi Állami Gazdaság az időben még működött téglaégető jenek udvarán, agyag^kitermelés közben, majd pedig a bányaudvar északkeleti sarkában létesített, 16x7 m oldalméretű siló verem mélyítésekor, az 1959—60. évek során, emberi és állati csontvázakat, ezekkel együtt kölönféle tárgyakat, fémeszközöket, kardokat, zabiákat, kengyelvasakat, ékszerféléket, agyagedényeket kubikoltak ki. A tárgyak egy töredékét Darányi Ádám agronómus, Malik László bolyi ált. iskolai tanár és Ete János mohácsi múzeumvezető megmentette. Utóbb a tárgyak a pécsi múzeumba kerültek. A ma már nem működő téglaégető udvart az Állami Gazdaság Sziebert-pusztai üzemegységének központi épület-csoportjától, déli irányban mintegy 250 m távolságra találjuk. A bányaudvar északkeleti kiszögellésében mélyed a part oldalba az 1960—61. években még használt (I. sz.) sílóverem. Terep járásaink során az ismételten meghallgatott szemtanúk s a földmunkában résztvett személyek egybehangzó előadása alapján a következőkről szereztünk tudomást. A sílóveremből s ettől közvetlenül délre elterülő, összesen mintegy 500 m

2-nyi területről elhordott föld kitermelése közben, 1,5—2 m átlagos mélységből, hozzávetőlegesen 70—, 80 csontvázat szórtak ki. Megfigyelésük szerint valamennyinek nagyjából Ny—K-i iráП*