Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1961) (Pécs, 1962)

Papp László: Dombay János munkássága

bÖMBAY JÁNOS MUNKÁSSÁGA 1Ô1 télen át innen hordja ki az Archaeologiai Értesítőt, estéit ennek lapjai mellett tölti. „Közben — írja — a talált tárgyakról jegyzéket készítettem, melyben 332 tárgy szerepelt, a lelőhelyekről vázrajzokat szerkesztettem, egyszóval rendezgettem az öszszegyűlt anyagot, ennek nyomán terveket készítettem a jövőre és igyekeztem sokat olvasni, tanulni," a maga módján, minden irányítás nélkül. Az Archaeologiai Értesítő vegyes közleményei megnyitották látását, de némi nyugtalanságot is okozhattak szellemi formálódásában: a szakma tudós képviselőinek cikkei alig adtak választ a munkája közben felmerült ezernyi, alapvető kérdésre. A következő év tavaszán már rendszeres kutatásba kezd a zengővárkonyi határban. Értékesíti az előző év tapasztalatait, hogy ti. „a lelőhelyek rendszerint a talaj rendes színétől elütő, fekete foltokban fordulnak elő": ezeket a foltokat kezdi vizsgálni. Ténykedéseit ekkor még laikus megfogalmazásban örökíti meg, de veleszületett pontossága sok tekintetben pótolja az érett szakmai tudást. Az előkerült tárgyakat a legkörümiényesebb részletességgel írja le, méri meg: nem hagy ki semmit, amiről azt gondolja, hogy jelentősége lehet. Maga fedezi fel, önmaga kívánja felfedezni a jelenségeket, az eltéréseket. Egy-egy jelenség, tárgy fölött elidőzik. A megfejtendő kérdéseknél mintegy önmagával száll vitába, bőséges szavakkal magyarázza a szakavatottabb számára értelmezésre kevéssé szoruló tényeket, helyzeteket is. Sok-sok időt, energiát veszteget az effélékre, de segítség nélkül, sajátmaga kíván megfejteni csaknem minden felmerülő kérdést. Ez később is, amikor tudása, ismeretei széleskörűek, jellemző vonása maradt, bár dolgozatai megírásánál igénybeveszi a szűkebb szakmabeliek tanácsát. Észreveszi a tárgyak, mindenekelőtt az edénytöredékek közötti különbséget: „a szürkésbarna cserepek már az első tekintetre azzal különböznek a feketéktől, hogy erősebbek. Ez a tulajdonságuk és színük amellett szól, hogy ki van égetve... A csak kívül festett edényeknél a festés dísze lehet a rendes, mindennapi használatra szolgáló edénynek, de a belül is festett edény a mindennapi használatra nem szolgálhatott, hanem annak csak olyan meghatározott rendeltetése lehetett, ami mellett a festés meg nem rongálódott." Megállapítja, hogy az edények égetés után kerültek a festés alá. A lelőhelyen előkerült csontok közül azok, ,,melyek velőt tartalmaztak, kivétel nélkül szét voltak hasítva, külső felületükön ütések, vágások nyomát nem tapasztaltam. Talán a csont végén történt az ütés, vagy innen kezdték a hasítást, ami azon okból tehető fel, hogy itt eredményesebbnek Ígérkezett az ütés, a vágás, mint a sima felületen ..." Ekkor már szabályosan kimért árkokkal, szelvényeken belül kutat, ezekről helyszínrajzot készít. Meglepetésként hat rá, amikor a steril löszt a szokásos 50—60 cm mélységben nem találja meg, hanem lejjebb hatolva, gödörszerű leásások nyomait látja, ezekben hamuiéitegeket, széndarabokat, edényeserepeket, állati csontokat, kő- és csontszerszámokat talál. Ráakad az első égett agyagdarabokra, paticsos falmaradványokra, sima vakolat-felületű faldarabkákra. Sűrűn eltűnődik: „Különösnek csak az tűnt fel, hogy ez a vakolatszerű sima felület úgy helyezkedett el, hogy a hozzátartozó és vele összefüggő, kiégett agyagtapasz alul volt és felette volt a sima felület..." Amint az 1934. május—június havi, nyilván időbeli lehetőségei szerint végzett munkájában előrehalad, egyre szabályszerűbb ásatási napló bontakozik ki feljegyzéseinek ekkor még gyöngybetűkkel írt soraiból. Felismeri a rétegtan jelentőségét, egyre határozottabb tudatossággal használja a szakkifejezések egyik-másikát. Az őstelep tárgyait már a lengyeli műveltséghez tartozónak mondja s mind elmélyültebben gondol arra, hogy Lengyel a közvetlen szomszédságban van. 1934. július havában ráakad a zengővárkonyi II. sz. római-kori temető első sírjára. Ekkor már a környéken kiterjedt ismeretsége van, innen is, onnan is hozzák a híreket arról, hogy leletet találtak. Az elsőt a többi sír követi. Megfigyeli a sírok helyzetét, a tárgyak fekvésének legapróbb részleteit is. A római-kori sírok érmeit az előírásos részletességgel írja le. Észreveszi a szegény és gazdag sírok közötti különbséget, nemcsak azok mellékleteiben, hanem kiképzésében is. Kölcsönkért géppel fényképeket is készít. A római kori temető ásatásáról a Nemzeti Múzeumhoz küldött jelentése révén ismerkedik meg Paulovits Istvánnal, aki kiutazik Zengővárkonyba, s nemcsak a leletanyag értékét, hanem a végzett munka minőségét is kiemeli, ami az első kifejezett, hivatalos dicsérete volt Dombay János munka járnak. Paulovits megígérte a Nemzeti Múzeum támogatását, és kifejezte azt a gon-