Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1960) (Pécs, 1961)
Bökönyi Sándor: A lengyel kultúra gerinces faunája. I.
88 BÖKÖNYI SÁNDOR csontja, ahol az epiphysis-diapihysishatár elcsontosodása még nem fejeződött be teljesen, de a faj vagy fajta kifejlett egyedeinek nagyságát már nagyjából eléri. Kifejlett (aduitus) állat csontjain az epiphysis-diaphysishatár elcsontosodott, a csont a fajra és fajtára jellemző nagyságot elérte, az érett (maturus) és öreg (senilis) állatok csontjainál viszont már érési és öregedési jelenségek (az 3025, 3114/1 és 1305 hrsz, földön vont kutatóárokból. Lelt. sz,: 6/4—1934. Kecske — Capra hircus L. Baloldali szarvcsap. Hegye letört. Kifejlett, valószínűleg nőstény állatból származik. A szarvcsap hosszú, lapos. Keresztmetszete egyik oldalán erősebben, másikon gyengébben lapított ovális. Fala vékony, sima. Élei tompák, különösen caudalisan, azonban a hegy felé haladva mindkettő egyre élesebbé válik. Egész lefutásában egy síkban halad, csavarodásina nem hajlamos, szablyaalakú. Mindezek a tulajdonságai az ún. aegagrus-típusba sorolják. Gímszarvas — Cervus elaphus L. Agancsdaralb. Valószínűleg kifejlett állatból. Kutatóárkokból. Lelt. sz.: 14/1—1936. Szarvasmarha — Bos taurus L. Baloldali metatarsus proximalis fele. Diaphysise lecsiszolt. Kifejlett állatból. Őstulok — Bos primigenius Boj. Baloldali maxillarészlet \a P2—Mi-gyel, alsó molaris fog (sérült), epistropheusrészlet, jobboldali humerus distalis fele (distalis epiphysise sérült) és jobboldali tibia proximalis epiphysise. Az első négy csont kifejlett, az ötödik pedigf nem egészen kifejlett (subadultus) állatból származik. Gímszarvas — Cervus elaphus L. Nyolc agancsdarab (több állatból). Az agancsdarabok közül az egyik egy rózsatő, melyen a rózsa körmérete 246 mm, legnagyobb átmérője 83, legkisebb pedig 72 mm, tehát igen erős agancs darabja. 57. sir. Lelt. sz.: 17/55—1937. izomlécek élesebb volta, csontkinövések, zománc- és dentinhiányok) is megfigyelhetők. A mérettáblázatokban a méreteket általában a Duerst által megadott elvek 16 szerint vettük fel és fajojk szerint csoportosítottuk, rendszertani sorrendiben előbb a háziállatfajok majd a vadállatfajok méreteit. A táblázatokban az egyes csontok a lelőhelyegységeknél megadott leltári szám alatt találhatók. Sertés — Sus scrofa dorn. L. Jobboldali ulna. Mindkét vége levált, ami fiatal állatból való származására utal. Kutatóárkoikból, szórvány. Lelt. sz.: 17/ 123—1937. Juh — Ovis aries L. Jobboldali szarvcsap. Hegye letört. Kifejlett állatból származik. Rövid, vastag szarvcsap. Keresztmetszete a tövénél kevéssé, majd a hegye felé haladva erősebben lapított ovális. Medialis felülete laposabb a laterialisnál. Tövénél csaknem egyenesen felfelé irányul, majd kissé hátrahajlik, oldalra azonban csak alig észrevehetően kanyarodik. Egészében a kecskeszarvcsapokra emlékeztet, melyektől csaik jóval rövidebb volta és tövének kifejezett háromélüsége különbözteti meg. Gímszarvas — Cervus elaphus L. Agancsdarab. Valószínűleg kifejlett állatból. őz — Capreolus capreolus L. Agancsdarab. Valószínűleg szintén kifejlett állatból. Kutatóárkokból, szórvány. Lelt. sz.: 17/ 138—1937. Őstulok — Bos primigenius Boj. Szarvcsapdarab a koponyatető és a nyakszirtcsont egyrészével (IX. t. 1.) és lkét további szarvcsapdarab. Valószínűleg összetartoznak, s kifejlett őstulokbikából származnak. Az első szarvcsapdairab hatalmas, előreés lefelóhajló szarvcsapból való. Töve lapított, ami javakorbeli állatra vall, a rajta lévő 16 U. J. Duerst: Vergleichende Uinitersiuchungsmethoden am Skelett bei Säugern. О. Abderhalden: Handbuch der biologischen Arbeitsmethoden, Abt. VII. 2. Berlin—Wien, 1926. р. Г25— 530. IL Zengővárkony