Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1960) (Pécs, 1961)

Gebhardt Antal: A Mecsek hegység forrásainak faunisztikai és biológiai vizsgálata

A MECSEK FORRÁSAINAK VIZSGÁLATA 31 böztethetünk meg, úgymint: 1. a subterrán eredetű, 2. a valódi forráslakó, 3. a patakokban élő és 4. kosmopolita szervezeteket. 1. A subterrán eredetű állatoknak a forrásokban való előfordulása a forrásvíznek a föld alatt keringő talajvízzel, illetőleg a hasadékvizekkel való elválaszthatatlan összefüggésével kapcsolatos, ahonnét — nyilván táplálkozásbiológiai okokból — aktív vándorlással vagy hóolvadás, hevesebb záporeső folytán fokozódó víznyomás következtében passiv elhurcolás útján jutnak a forrásokba. A földalatti vizekben elterjedt faunaelemek kivétel nélkül mind stenotherm hidegkedvelő szervezetek, amelyek a jégkorszak olvadó gleccservízeiben a felszínen is mindenütt otthonosak voltak, s csak a jégkor után bekövetkezett felimelegedés idején keresték fel a magas Észak és az Alpesiek patakjait, a mély tavak fenékszintjét, valamint a földalatti vizek állandóan alacsonyan temperált miliőjét. Ennek a jégkori hagyatékot alkotó ősi állatvilágnak felszínre került nyomait a Mecsek több forrásában — (Abaliget, Mánia, Orfű, Pécsbányatelep feletti "Hidegkút"forrás, Mélyvölgy, Püspökszentlászló közelében a 18-as út jelzés, Hetvehely, Viganvár, Maré vári-völgy) megtaláljuk, mint kétségtelen bizonyítékát annak a faunagazdaságnak, mely a hegység forrásait a földalatti karsztvizekre jellemző fajokkal benépesíti. 2. A valódi forráslakó szervezetek különválasztása a többi környezettani kategóriáktól csak az esetben lehetséges, ha a források biológiai vizsgálatával egyidejűleg kutatásunkat a patakfaunára is kiterjesztjük, habár így sincs kizárva annak lehetősége, hogy valamely patakban rejtett életmódot folytató, nehezen gyűjthető fajt kizárólag a forrást lakó szervezetek közé sorozunk. Ez az eshetőség lehet a magyarázata annak, hogv a búvárok az irodalomban a valódi forráslakó szervezetek megjelölésénél igen nagy óvatosságot tanúsítanak, s a felsorolás — fenntartással — rendszerint csak egy-két fajra szorítkozik. A forrásoknak a jellemző fajok kialakulására vezető hatása egyébként sem lehet jelentékeny, mert a forrás és a patak felső folyásának miliőfeltételei (temperatura, talajviszonyok, vízkemizimus, vízfizika stb.) túlnyomó esetben nagyfokú hasonlóságot mutatnak. 3. A patakban élő szervezetek a forrásokban nem ritkák, s azoknak faji összetételét a forrástípus karaktere szabja meg. A lassan áramló források gazdag faunája túlnyomóan a patak csendes folyású öbleinek állatvilágát tünteti fel, ezzel szemben az erős esésű forrásokat rendszerint kevésszámú, köves talajt kedvelő állatálloimány keresi fel. A pataklakó szervezeteknek a forrásokban való letelepedése kétségtelenül aktív vándorlás útján következik be s az a legtöbb esetben táplálkozásbiológiai okokra, illetőleg szaporodási jelenségekre vezethető vissza. 4. A kosmopolita szervezetek könnyen alkalmazkodó eurytherm fajállománya a forrásokban rendkívül gazdag és azok élővilága: általában ennek a csoportnak tagjai uralják. A források benépesedése ezzel a faunaelemmel részben aktív vándorlással, részben paszszív elhurcolással megy végbe. A vízben élő, vagy abban fejlődő rovarok repülve keresik fel az élethelyüiktől esetleg nagy távolságra eső forrásokat, viszont más fajok petéit a szél, különböző rovarok, vízimadarak hurcolják szét. Az elmondottakból kitűnik, hogy a források élővilága a legkülönbözőbb faunaelemekből alakul, s benne a túlsúlyt képviselő világpolgár fajokat a patak- és forráslakó, valamint a földalatti életmódot folytató szervezetekkel életbevágó fontosságú kapcsolatok és viszonosságok kötik össze. 2. A forrásfauna és a szárazföldi szervezetek kapcsolatai Ha: a források vizsgálatát (környezettani alapon végezzük, az esetben kötelességünk azoknak a kapcsolatoknak kutatása is, amelyek a forrással közvetlen összeköttetésben álló élethelyek faunáját a forráshoz kötik. A formásoknak általában alacsony vízállása, az abból kiemelkedő sziklatörmeléknek rendszerint igen nedves anohapárnája, a parton heverő kő- és fadarabok aljának részben a forrásvízzel, résziben a szárazfölddel való állandó érintkezése, a forrás peremének vízzel nagymértékben átázott földje a szárazföldi és hydrofauna tagjainak szakadatlan összeköttetésére vezet. A forrás élővilága, a „fauna hygropetrica", a kétéltű életmódot folytató szervezetek tanulságosan mutatják azt az utat, amely a kizárólag vízben élő faj állomány egy részét az állandó nedvességet kedvelő faunaelemek közvetítésével a szárazföldre vezeti. A források közvetlen környékét benépesítő fajok előfordulásának gyakorisága határozza meg annak a kapcsolatnak mértékét, amellyel az egyes faunaelemek a parti biotop életközösségében mint kizárólagos, gyakori, vagy vé-