Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1960) (Pécs, 1961)
Reuter Camillo: Pécs város neve
A MOHÁCSI CSATAHELY KUTATÁSA 249 A bolygatatlanul hagyott csontváztömegek alatt rejtőző vázakkal együtt, figyelembe véve a irétegeződések váltakozó vastagságát, a gépárokokozta rombolást, mintegy 220—230 főre becsülhetjük a két tömegsírban összesen eltemetett halottak számát. A feltárt tömegsírok csontvázait Bartucz Lajos professzor vette — egyelőre futólagos — antropológiai vizsgálat alá. Megállapítása szerint mindkét síriban zömmel 20—40 év közötti, nagyobbára erős termetű férfiak fekszenek, Ikivételesen néhány idősebb is akad köztük. Jórészük halálának körülményeit futó rátekintésre is elárulja a törzsétől elválasztott koponyák nagy tömege, valamint az éles, görbe kardtól eredő koponyasérülések. A lefejezettek nagy száma arra engedne következtetni, hogy a sírokban a csatában elfogott, kivégzett foglyok holttestei nyugszanak. Emlékezzünk azonban arra, hogy az 1500—2000 foglyot a csata után, mondhatjuk egy tömegben fejezték le. Ezeknek sírját a két tömegsír helyétől jóval délebbre kell keresnünk. Ellenben nem feledkezhetünk meg a török harcmodorról, amelynek gyakorlása mellett a küzdelem célja az volt, hogy a kiváló acélpengéjű, borotvaéles, görbe karddal az ellenfél fejét lecsapják. Erre nézve a — részben fentebb idézett — török kútfők bőséges igazolást szolgáltatnak. 73 * A megtalált két tömegsír hollétét, a felszínen szétszórt csonttörimeléken kívül, semmi sem árulta el. A sírok teljesen sík területen, szűkebb kiterjedésükben is az idő és a mezőgazdasági művelés nyomán rég elegyengetett szint alatt rejtőztek. A két sírnak tájolási helyzete és egymáshoz kapcsolódása elgondolkoztató. Kétségtelen, hogy a sírok a magyar felvonulásnak területébe esnek. Az első, nagyobbik sír tompa éke délnyugat felé irányult, tehát abba az irányba, ahonnan — a helyet figyelembe véve — török támadást lehetett várni. A második, kisebbik síir amannak К felé húzódó szára folytatásaként hat, köztük keskeny, 2,5 m^nyi széles földszorossal. 73 Ez a harcmodor egyébként traem volt, vagy legalább is nem maradt kizárólagosan török sajátosság. Ez tükröződik a későbbi végvári vitézek életét festő Balassi Bálint ,,Katoinaének"-éből is, amelyben kedvelt időtöltésként említi: „ ... Az éles szablyákban örvendeznek méltán , mert ők fejeket szelnek." Arra kell gondolnunk, hogy a két sírgödör nem véletlenül alakult ki felismert formájában és összefüggésében s mielőtt a halottak nyugvóhelyévé lejtt, talán más célt szolgált, illetve eredetileg más rendeltetést szántak azoknak. Számításba véve a gödörásás közben kihányt föld felhasználhatóságát is, emlékeztetünk Gerlach Istvánnak a csatahelyről 47 évvel későbben feljegyzett adatára, amely szerint ő még látta az árkok helyét, amelyekben az ágyúk állottak, s amelyekbe utóbb a halottakat eltemették. Ebből kiindulva, ágyúállások céljára készültnek vélhetinők a sírárkokat. E feltevésnek azonban, legalábbis abban a formában, hogy a csatában működött magyar ágyúk egy-két ütegéinek helyével azonosítsuk a sírárkokat, ellene mond a kútfők adalékait fentebb részletesen elemző fejtegetésünk, bár nem csalhatatlan, eredménye. Eszerint ugyanis a magyar tüzérség e helytől jóval leiebb állhatott. A két sír feltárását követő próbakutatás a közvetlen közelben nem juttatott újabb árokhelyeknek felfedezéséhez, holott az ágyúk egymástól nem állottak jelentősebb távolságban. Lehetséges, hogy a sírárkok egyúttal annak a szeikérvárnak hírmondói, amelvet a csata előestéjén kezdtek éoiteni, rövidesen abbahagyván annak munkáját. Fenti fejtegetésünk nyomán is, mindenesetre, arra kell következtetnünk, hogy a sírok környékén is a már menekülő magyar és külföldi katonák, valamint a szétdúlt -magyar tábor felől feléiük rohanó Báli-akindsik. s az őket dél felől üldöző török lovasság között folyt küzdelmek zailódtak le. Az éremleletek atnra vallanak, hogy az itt elesettek között külföldi zsoldosok is voltak. Ez az érmektől függetlenül is valószínű. Abból a feltevésből kiindulva, hogy a szóbanlévő két tömegsír közelében további sírok is lehetnek, a II. tömegsír K-i végétől 7 m távolságra kezdődő, váltakozva 4—5 m távolságban, összesen 8, É—D-i irányú, 80 cm szélességűi, váltakozva 20 és 35 m hosszú árkot ástunk, az egyes árkok mentében 2—2 m-es, szakaszos kihagy ásóikkal. (Ásatási napló Ni— 8 sz. árkok.) Valamennyiben lehatoltunk 100—110 cm mélységig, ahol, a felső 40—45 cm vastagságú, sötét szürkésbarna humuszréteg után egyre világosodó, agyagoslöszös talajra, az árkok mélyén sárgásbarna, bolygatatlan, agyagos löszre akadtunk, a s,r3 illetve hajdani ároikhelyek nyoma nélkül.
