Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1960) (Pécs, 1961)

Papp László: A mohácsi csatahely kutatása

A MOHÁCSI CSATAHELY KUTATÁSA 229 a török kútfők erről hallgatnak, vagy komolytalanul kicsiny számot mondanak. Az elfogottakat rabszíjra fűzik, bilincsbeverik. Napnyugtáig 1500—2000 foglyot gyűjtenek össze. Napnyugtával az üldözést abbahagyják. A török egyelőre bizonytalan győzelmében. ,,A győztes szultán csaknem éjfélig lóháton matnadt, összes szolgáival", — tudósít a Napló, ,,azután pedig sátorába tért pihenni, míg a győztes katonák eloszlottak és leszálltak lovaikról, de reggelig kezükben tartották a kantárszárat. Sem a főbbek, sem, a közemberqk közül senkinek sem, volt szabad a málhához menni". A szultán ezt az éjszakát a harcbabQcsátkozását megelőző megállapodási helyén, a mersei völgy közelében, talán a Mersei magaslaton töltötte, ott állíthatták fel, ideiglenesen sátorát. A szemtanú Dselálzáde a nap befejeztéiről ezeket írja: ,, . . . E győzelmes percben beállt az éj. Mivel pedig a felséges Isten végzése szerint úgy szokott történni, hogjy minden győzelem után eső esik, ezen az éjjel is, megtelvén az isteni kegyelem felhője, eső esett, amely elverte a föld porát. . . Amint besötétedett, a kikiáltók kihirdették a szultáni parancsot, hogy mindenki & saját helyén szálljon meg és ott töltse az éjét. — A hit harcosai megtelepedtek, több helyen fáklyákat gyújtottak s az összes igazhívő harcosok rendkívül örültek a győzelemnek." Reggel — olvassuk Kemálpasazádenál, — ,.a szerencsés uralkodó, a vezirekkel és emirekkel lóra ülvén, a csatatérre ment és az ütközet színhelyéül szolgáit síkságon megszemlélte a holttesteket, melyek mint valami dombok, egymásra halmozva feküdtek ... A csatabárddal agyonsújtott makacsok holttestei villámtól sújtott fenyőkhöz hasonlítottak; a karddal derékon vágott részeg gonoszok olyanok voltak, mint a rohanó ártól kettészakított fa . . . Annyi fej gördült a lovak lába elé, hogy a patkók nem földet, hanem csak szemet és szemöldöt érhettek." A csatatéri szemle után továbbhaladva, amint ezt Dselálzáde virágos szavakkal, emlékezetül hagyja, „a győzelmes uralkodó, egy paradicsomhoz hasonló gyönyörű mezőn szállott meg, ahol császári sátora és égig érő szajbánok voltak felállítva. Itt egy aranyos és drágakövekkel ékes trónt emeltek a kalifa számára.,, A következő napon általános divánt tartottak, amelyen az összes csapatok résztvettek. Az arany trónján „Salamonhoz hasonlóan" ülő szultán elé hódolatra járultak „a vezirek, az állam oszlopai, a rumiliai és anatóliai bégek", s kezet csókoltak a padisahnak", — írja a Napló. „A szultán zenekara folytonosan játszott, a szerencsétlen király zászlai meigtfordíttattak és megaláztattak, fegyvertára, dobjai, összes ágyúi, fegyverei, kincstára lefoglaltattak", — írja Dselálzáde a diván lefolyásáról. „A széles testű, divekhez hasonló szörnyetegek, akik élve elfogattak, csapatonkint bégjeikkel, , elöljáróikkal, papjaikkal, bánjaikkal, porkolábjaikkal együtt, rabláncra verve, elő vezettettek", — s, néhány kivétellel, — valamennyit lefejezték. Megerősíti Dselálzáde szavait — sa többi író hasonló feljegyzéseit, — a második, budai fethnáme: ,,A diván tartama alatt verték a győzelem dobjait: ama szerencsétlenek zászlóit megfordítva tűzték le; maid a láncra vert foglyokat egymás után vesztőhelyre vezették s mindnyáját a fénylő kardok és szikrázó handzsárok martalékává tették s a hullákból halmokat raktak." A szemtanú Lufti röviden emlékezik mindezekről: „Az iszlám padisahja Szulejman szultán három napig pihent a csata helvén és paracsot adott, hogv a leölt gyaurok fejeit gvüjtsék össze. A fejekből három nagy kupolát raktak, a gyauroktól elvett zászlókat pedig lefelé tűzték, intő például a többieknek." A diván elé vitték a csatában elesett Tomorynak „és a többi bégnek" lándzsára tűzött fejét is, majd azokat a táborban körülhordták, végül a diván előtt letűzték. A többi török író sem gvőzi a dicsekvést a magvar táborban és azon kívül ejtett gazdag zsákmány tengernvi kincse felett. Valószínű is, hogy a sok előkelő főúr gazdagon felszerelve ment a csatába. Ferdi azt állítja, hogy amikor a csatát követő esős napon a szultáni tábor elindult helyéről, „egy kevéssel a csatatéren túl állapodott meg és négv napig azon a helyen maradt". Az előbb idézett Dselálzáde szerint „a szultán a mezőn szállott meg", ami alatt ugyan nem kell feltétlenül a mező sík felületét értem. Bizonyos, hogy a szultáni sátort, s az azt körülvevő tábort nem a sűrűn heverő holttestek között helyezték el, hanem ott, ahol kevesebb s így könnyebben eltakarítható halott feküdt, vagyis valahol a Törökdomb magasságán túl levő térségen. Hogy közelebbről hol, erre nézve közvetlen bizonyítékunk nincsen. Számbajöhet itt, és sokan a történészek között is így tartják, maga a Törökdomb.