Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1960) (Pécs, 1961)

Papp László: A mohácsi csatahely kutatása

A MOHÁCSI CSATAHELY KUTATÁSA PAPP LÁSZLÓ Bevezetés A magyar nép sorsára egyedülállóan végzetes következményekíkel járt mohácsi csatának emléke közel négy és fél évszázad óta alig halványultan él a késői utódok emlékezetében. Mohács a magasból a mélybe süllyedésünk, az elkerülhetetlen pusztulás felé sodródásunk végső mozzanata, amely után természetszerűen következett a török másfélszázados, népgyilkos uralma, a Habsburgok négyszázéves, erőinket szüntelenül sorvasztó trónolása, s záró akkordként, a világháborúk örvényébe hullásunk. Mohácshoz juttatta sorsunkat a Mátyást követő évtizedek mérhetetlen romlottsága, az ország nyomora, a főurak, főpapok önzése, kegyetlen hairácsolása, a Dózsa népén törvényt ülő Werbőczyk dühödt bosszúja, s az általános közöny a közeledő veszéllyel szemben. Mohács puszta neve azonban, mindannak ellenére, ami sorsunkat Mohácshoz vitte, egygyé vált a reménytelein, mégis nagyszerűen hősi kiállás fogalmával is. Népünk történetének e tragikus, nagy eseménye mindenkor kiemelt része volt a történetírásnak, a múlt század utolsó évtizedeitől rendszeres fcutatásterülete a részleteket is felderíteni kívánó hadtörténelemnek. A történetíróknak, hadtörténészeknek a felkutatandó írásos dokumentumokat lassankint teljesen kimerítő munkája során kitűnt, hogy a csata történetének egyes végső problémáit megoldani, a táborok, a felvonulások helyét, az összecsapásra felállított harcrendek elhelyezését, a csata színterét, pusztán a történetírás szűkebb eszközeivel, éppen a kútfők hiányossága és ellentmondásai rniatt, megállapítani nem lehet. A mutatkozó űrök betöltéséhez, továbbá a következtetések és megállapítások jelentős 'részének igazolása végett, a régészet segítségére van szükség. Azzal, természetesen, mindenki tisztában van, hogy az események valamennyi mozzanatát tökéletesen felderíteni sohasem lehet. Ennek a dolgozatnak célja az imént érintett régészeti feladatok megoldásához nélkülözhetetlen kútfőanyagnak, valamint a hadtörténeti irodalom hasznosítható eredményeinek kritikai számbavétele, egybekapcsolva a csatatéren eddig végzett terepbejárásaink meglátásaival. Egyúttal beszámolni kívánunk a pécsi Janus Pannonius Múzeum 1959. és 1960. évben ott végzett ásató tevékenységiéiről. Amint a történetírás segítségül hívja a régészetet, emez viszont, kiindulásánál, de később is, fel kell, hogy használja mindazt, amit a kútfőik mondhatnak, valamint a történetírás elért eredményeit, hogy ásójával elindulhasson a reá váró feladatok megoldására. Nem történelmet, hadtörténelmet kívánunk írni, ezt elvégezték már, — s ha van további mondanivaló — elvégzik az arra hivatottak. Mégis, e vonatkozásban, az eddigi megállapításoktól eltérő meglátásainkat, a megfelelő helyeken, szükségiképpen előtárjuk. Szűkebb céljaink eléréséhez pedig elengedhetetlen a kútfőanyag közvetlen szem előtt tartása, számos esetben újraértékelése, adatainak egyedileg aprólékos elemzés alá vetése. Mindannak összegezésével, amit az írás mond, a terep elárul, az ásó feltakar számunkra, eljuthatunk a felderítetlen kérdések magy részének megoldásához, miközben feltárulnak előttünk Mohács halottjainak sírjai is. Történeti kútfők, és korábbi irodalom Sokáig az egyetlen számottevő, mindenkor a legmegbízhatóbban legtöbbet mondó kútfő, emellett költői szépségekben bővelkedő olvasmány Brodarics István „Descrip-