Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1960) (Pécs, 1961)

†Gállos Ferenc: Vázlatok Pécsvárad kialakulásának és középkori mezővárosi fejlődésének történetéből

168 GÁLLOS FERENC Ugyancsak a fejlődés, kiemelkedés alapjelensége, hogy néhány iparágon belül munkamegosztás bontakozott ki. Ez helyi okok, körülmények, a kereslet .alakulása következtében más és más iparágakban mutatkozott egy-egy nagybirtok-központban. Míg pl. a szentmártonhegyi és a tihanyi központban a bőrfeldolgozás terén,

41 addig Váradon inkább a faiparban mutatkozott iparági munkamegosztás. Itt 62 iparűző közül 26 foglalkozott fafeldolgozással, mint kádár, esztergályos és kocsigyártó (bognár). A kádárokkal kapcsolatban még külön ki is emeli a felsorolás, hogy csak a földesúr oellariumai, a kolostori boirpince részére dolgoztak. Látni fogjuk, a földesúr árusította is a hordókat parasztjainak. Az esztergályosok számban kiemelkedő csoportja jórészt szintén faedényt készített, a kádárokkal együtt főként a bortermelés szükségleteit iszolgálva. A megismert nagy szekérszükséglettel, a földművelés általános fellendülésével kapcsolatban különült el a bognáripar. Nagy volt a kovácsok számaránya, elérte az iparűzők 16%-át. Vasszükségletüket időnként a helyi vaskitermelés is fedezhette. A húsz vasbányász egy ízben felmerülő adata a kutatás újabb eredményeinek fényében arra utal, hogy a Várad körüli lelőhelyeken régebben is csak hosszas, sokszor évszázadokra nyúló megszakításokkal folyt vasércbányászat.

42 Ennek első korszaka történelmünk idejében a X— XI. századhoz fűződött. Ekkor alakult ki a legnyugatibb fekvésű lelőhely ismerete, használata alapján Vosos (Vasas) nagy régiségű településhely neve.

43 A Mons Ferreus (Vasashegy) elnevezés viszont nem népnyelvi, hanem latin nyelvű földrajzi helynévként merül fel az írott forrásokban, valószínűleg azért, mert nemcsak 'magyar, hanem más népnyelvi elnevezése is élt még e vidéken, melyet a IX. században a szlávok és avarok földjének neveztek.

44 Az írástudó pa41 Uo. 504. L; Jakubovich—

Pais i. m. 74. 1. 42 Babies András: A vasérckutatás története a Mecsök-hegységben. Pécs, 1955. 3>—7. 1. Vö. ehhez Csekey István: Adatok a Mecsek kőszénibányászatának történetéhez. (Bányászati Lapok. XII. (XC) — 19157. 61319. és 6412. h.) 43 Jakubovich—

Pais ii. m. 100. 1. — „A természeti adottságok egyszerű magyar nyelvi megnevezése ... a legősibb helynévtípus ..." (Bárczi Géza: A tihanyi apátság alapítólevéllé mint nyelvi emlék. Bpest, 1901. 65. 1.; vö. még uo. 100. 1. az o-a jelölés ingadozásáról). 44 Pauler Gyula és Szilágyi Sándor: A magyar honfoglalás kútfői. Bpest, 1900. 301. s kk. 1. a Conversio... VI. fejezetében. pok a latin névben egyesítették a régebbi — valószínűen szláv — és az újabb, magyar elnevezéseket. A vasasi bányászkodás új kezdeményezés lelhetett az ismeretlen régibb előzmények után, mert eredeti, nem átvett helynév ad hírt róla. Vasas azonban nem tartozott még 1228-ban, az ún. ..alapítólevél II. András-féle megerősítése idejében sem az apátság birtokaihoz. Ez azt jelenti, hogy az ekkor említett vasbányászok nem Vasas környékén, az abbahagyott első próbálkozások színhelyén, hanem ettől (keletre. Várad, Várkony és Nivegy (Pusztakisfalu) határában, a ma is ismert lelőhelyek egyikén-másikán fejtették a vasércet. A XIII. század tehát a helyi vasércbányászatnak történelmünkben már a második korszaka volt, s nyilvánvalóan a földművelés fellendülésével megnövekedett vasszükséglet hívta életre. A Dunántúl területén különben csupán már kovácsolásra alkalmas vasáru szállítására merül fel adat, amikor azt olvassuk, hogy a mártonhegyi nagybirtok kovácsai ferreum castrum (Vasvár) vidékére jártak nyersanyagért 1226 körül. Nem is valószínű, hogy a Vasashegy távoli bányáiból nyugatra szállították volna az ércet, hiszen a tüzelőanyag, fa, faszén korlátlan bőségben állt itt is rendelkezésre. További adat, főként pedig — a szerencsés véletlentől várható — tárgyi emlék hiányában ma még az itteni vasércbányászat (középkori szerepét, jelentőségét nem ismerjük eléggé. Bizonyos azonban, hogy a vasércbányászat a középkorban később, 1464 körül is ,,élő valóság volt".

45 Visszatérve a kézműiparos parasztok kérdéséhez, a tímárok csoportjánál is meg kell állapodnunk. Míg pl. a szentmártoni, tihanyi nagybirtokon szíjgyártót, szűcsöt, vargát is találunk ebben az időben, a XIII. század első felében, addig — mint említettük — a bőriparban itt iparági munkamegosztás még nem jelentkezett. Feltűnik azonban, hogy az ún. alapítólevél szerint a kolostor vízvezetéke annak műhelyeit táplálta. Az itt említett iparok közül egyedül a tímáriparnak van szüksége bőséglesein folyó vízire. Ebből az összefüggésből az következik, hogy az „officinák"-ban a tímárok dolgoztaik, számszerint hatan, s ez így a bőr-alapanyag kikészítést már nagyobb arányúnak tünteti fel. Ha pedig ez így volt, akkor a tímárok éppen úgy már csak ipari munkájukkal szolgáltak a földesúrnak, mint a Ikádárok, akik — a 45 Babies 1 m. 7. 1. és 16. jegyzete; Erdélyi i. m. I. Oklevéltár 89. sz. még az 51. jegyzet.