Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1960) (Pécs, 1961)
†Gállos Ferenc: Vázlatok Pécsvárad kialakulásának és középkori mezővárosi fejlődésének történetéből
166 GÄLLOS FERENC teljes bevételből 870 forint származott akkor borból, 36 tehát kereken 60%. A borbevételnek pedig 80%-a a természetben beszedett Pécsvárad vidéki és babarci termésből került ki, melyet a földesúr tárolt és vitt alkalmas időben piacra. Bevallott jövedelme már a XIII. század végén és a XIV. század első felében 300 márkára, tehát 1200 arany forintra rúgott, 37 erősen megközelítve az 1438. évi eredményt. A földművelés térbeli kiszélesedése, fellendülése átalakította és az uralkodó termelőimód szolgálatába állította az állattenyésztést. A pásztorokat a nagybirtok örökös szolgái (között, de csak a felsorolás végén említik az ún. alapítólevélben. Marhapásztor nem fordul elő, noha 84 tehene is volt az apátságnak. Ezeket részben istállózva tarthatták, amit támogat egy homályos célzás az apát szénatermő területeire és a rét szerepe a hetényi kisebb úri birtok gazdálkodásában. Lópásztort hármat említenek 120 ló mellett, melyeket a szerzetesek a nagybirtok igazgatásával, vidéki papi tevékenységükkel és a század közepétől gyakoribbá vált hiteleshelyi kiküldetéseikkel kapcsolatos közlekedés lebonyolítására használtak, mert a lovas szolgák ilyen célra lovat nem adtak. Állati termék, állatfelesleg inkább a 84 tehén, a 3 kanász gondjára bízott 137 sertés, valamint a 13 juhász keze alatt tartott 1464 juh és 92 kecske tenyésztésében jelentkezhetett. Iigásállat nem volt a földesúr állományában, s éppen ez különböztette meg a nagybirtok itt látható, inkább önellátásra berendezett állattenyésztését a parasztgazdaságokétól. A Dunántúlon a XII. század közepétől általában 4 ökör, 1— 5 tehén, s mintegy 50 db apróállat, juh, sertés, baromfi volt a parasztgazdaságokban 38 , olyan összetételű állomány, mely már a földművelő termelés szükségletéhez idomult, így kell elképzelnünk az apátság; földműveseinek állattartását is, hozzávéve a lovas és fogatos szolgák 1—2 lovát. Az önellátó, természeti gazdálkodás általánosságát tehát a földművelés egyik nagy helyi hagyományokra visszatekintő ágában, 36 Koller i. m. III, ЭТЭ—137©. 1. Ismertette behatóbb feldolgozás nélkül Tagányi Károly a Magyar Gazdaságtörténeti Szemle VI. évfolyamának (1899) 3Ö0. 1. 37 A Fraknóüól kiadott ún. Luccai jegyzék alapján Erdélyi i. m. II, 190., Ш2. 1. 38 Molnár i. m, 21010. 1. — Egy dunántúli rabszolgafelszabadítással kapcsolatban ezt a — szintén jellemző adatot olvashatjuk: " .. liberum omni/no dimisit dans ei quatuor boves" (Hazai okimt. V, 3. 1.). a bortermelésben jelentkező árutermelés törte meg először vidékünkön. A nagybirtokon és a kisebb úri birtokon a jelek szerint ez már a század első negyedáben kibontakozott, szélesebb körre — a paraszti rétegek felső csoportjára — a század második felében kezdett átterjedni. Kutatóink több más —- csupán mezőgazdasági — termény, termék és állat áruvá változásáról is tudnak e században, leginkább dunántúli vonatkozásban, mint a sörfőzéshez használt maláta és komló, gyümölcsfélék, kerti vetemények, gabona, méz, viasz, állatbőr, hal, sertés, juh, ló is szarvasmarha. 39 Nagy létszáma és a halászéhelyek adatai után ítélve az apátság ötven halásza is adhatott piacra vitt árut. A tizenkét méhész csak a közvetlen szükségletet elégíthette ki. A földművelés fellendülése, a termelőerők fejlődése alapján a parasztság jogállás dolgában még igen széttagolt tömegéből a szórványosan jelentkező gazdagodó parasztiparasztpolgári elemen kívül egy másik csoport is emelkedőben volt: a paraszti iparűzők csoportja. Iparuk megjelölésvei emeli ki ezeket a szolgák közül az ún. alapítólevél felsorolása, mert a földművelő parasztok ugyan — mint pl. a bakonybéli ácsok, akik 1254-ben búzát, rozsot, csirkét stb. is adtak úri szolgáltatásként — de kézműveskedésük termékeit az önellátó gazdálkodásban általánosan űzött paraszti háziipar már nem pótolhatta. A szükséglet együtt nőtt a földművelés 'mennyiségi és minőségi előrehaladásával. A felsorolás 10 kovács, 6 kádár, 12 esztergályos, 9 pék, 3 fazekas, 6 általános bőriparos, 5 ötvös, 8 kocsigyártó, 3 molnár tevékenykedéséről ad hírt. Kiemelkedésük jele, hogy fokozatosan megszabadították magukat mezőgazdasági termény-, teirmókszolgáltatásaiktól, sőt Tihanyiban 1269-ben egy iparűző paraszt teljes szabadságot ért el. Ez azt jelentette, hogy az ilyenek bizonyos szolgáltatások és az úrtól való jogi függés mellett szabadon kereskedhettek magukkészítette iparcikkeikkel. 40 Ez volt tehát a fejlődés iránya, a kiemelkedés útja. Jellemző, hogy a század közepe körül a bencés uradalmakban sok helyen már iparűző parasztok álltak az úrellenes megmozdulások élére, a szolgáltatások könnyítéséért harcolva. 30 Molnár i. m. 16. s kk. 1. foglalja össze ezeket az eredményeket. /l() Lederer Emma: A legrégibb magyar iparososztály kialakulása (Századok. H9I2I8. 505. és kk. 1.); az ácsok előbb felhasznált adata uo. 507. 1.
