Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1960) (Pécs, 1961)
†Gállos Ferenc: Vázlatok Pécsvárad kialakulásának és középkori mezővárosi fejlődésének történetéből
VÁZLATOK. PÉCSVÁRAD TÖRTÉNETÉBŐL 185 lási joggal rendelkeztek szőleik felett. Baal, az apátság szekszárdi szőlőművese földesura előzetes engedélye alapján — 6 márkáért adta el szőlőjét Bodor comesnek. 28 A bafoarci birtokcsoporthoz tartozó, elenyészett Nadaych (Nadajcsa) szőlőhegyén János fia Ivánka, az apátság szőlőművese ugyancsak előzetes földesúri engedélyt kérve és kapva, adta el szőlőjét 5 ezüst márkáért. Az engedély úgy szólt, hogy ,,ipsam vineam сиг veilet posset vendere libère et secure". A vevő ez esetben egy szekcsői „civis" (polgár) volt. 24 Mindkét esetben földesúri hatalom alatt álló parasztok tulaj don jogszerű birtoklásáról van itt szó, arról, hogy a feudális úri földtulajdon alapul szolgáló rendszerében jelentősen megerősödött a termelőnojk a nemzedékek szakértelmét, helyhezkötött munkáját igénylő szőlőik feletti birtoklási joga. A feudalizmus viszonyai között ez ösztönzően hatott a szőlőkultúra fenntartóira, a szőlőiműves szolgákra. Ugyanakkor úri kizsákmányolásuk egyre súlyosabb lett. János fia Ivánika azzal okolta meg ura előtt szőlője eladását, hogy nagy szegénységire jutott. Az 1333-^ban még virágzó szőlőbirtok, Mitár 1343-ra, egy évtizeddel később már elnéptelenedett, s ezért bérbeadták. 30 A nadajcsai szőlőeladással kapcsolatban közvetlen bizonyíték merül fel arra, hogy Baranya keleti felében a bor áruként való termelése — melynek hasznát a feudális úri rétegek élvezték elsősorban — a vagyonosodó parasztrétegek gazdálkodásában, így a váradi hospeseknél is, fellendült. A vevő ugyanis egy gazdag szekcsői polgár volt, aki ott később bíró lett. Az idegen földesúri területen, lakhelyétől távolabb szőlőt vásárló gazdag parasztok adatait a vétel helyére vonatkoztatva a bor áruként való termelésének jele gyanánt foghatjuk fel. Megerősíti ezt, hogy 21 év múlva, 1280-ban a volt bírótól és fiaitól a közeli Kiskéménden lakó Sike fia Galamb vette meg a szőlő egy részét, a többit pedig Selke conies. 31 Galamb fiai 1295ben ugyanott további szőlőterületet vásároltak, mely Óvári Konrád jobbágyáé, a Bodony faluban lakó Vörös Péteré volt. 32 Az apátság szomszédos Versend falujának szőlőhegyén és Váraddal szomszédos szilágyi szőlőhegyén is bukikannak fel ekkoriban idegen 28 L. a 21. jegyzetet. 29 Hazai okmt. VI, 99—1O0. 1. — A hódoltság idején elpusztult Nadajcsa, Babarc és Liptód határában a Nádica szőlőhegy-dűlőnévben él. 30 Csánki i. m. II, 508. 1 31 Árpádkori új okmt. XII, ЗИв-чЗОЯ., 409—410. 1. 32 Hazai okmt. VII, 24)0. 1. szőlőbirtokosok. 33 Ez a bor áruiként termelésének szélesedésén kívül rávilágít arra is, hogy a legértékesebb szőlőtermő területeket az apátság szerezte meg. Egy, a századforduló körül lezajlott hatalmaskodás adataiból láthatjuk, hogy a szántóföldi termények — itt feldolgozott állapotban —, és a bor mennyisége, értéke, forgalma megnövekedett. Albertfia Márton Konrád mesternek [kártérítésül ökrökön, lovon kívül 250 köböl liszttel, 1 köböl abrakkal és 11 hordó borral tartozott. 34 A földesúr borbevételét nagyrészt a bortized szolgáltatta, mert tizedszedési joga alapján szőlőművelésein kívül a nagybirtok minden tizedköteles bortermelőjét megadóztatta. A pécsváradi apát 1157-ben szerezte meg a pécsi püspöktől és a káptalantól a papi tizedszedést a maga területének egy részén 35 , majd kitérj esztette azt később bekebelezett birtokainak népére is. Az ún. alapítólevél hangsúlyozza, hogy a nagybirtokon nemcsak a szolgálónépek, hanem valamennyi birtokos elem is köteles tizedet fizetni. A kisebb birtokos függő szabadok e kötelezettségét az 1290. évi decretum 21. cikke is megerősítette, s eszerint az akikor már jelentékeny kisebb birtokos úri réteg többsége is szolgáltatott be bort, illetőleg mustot. Ezeket a baranyai területről természetben szállították be az apátság cellariumába, a kolostorba, csak Buda és valószínűleg Szekszárd vidéke fizette a bortizedet pénzben. E bevételek pénzben kifejezett értékét és területi megoszlását — Pécsvárad és Babarc vidéke adta a legtöbbet — csak az igen értékes 1439. (1438.) évi jövedelembevallásból ismerjük, melynek tárgyalása vizsgálódásunk körén kívül esik. De előrebocsáthatjuk, mert régebben kialakult jövedelemmegioszlást tükröz, hogy 1426 forint 33 Hazai okmt. VI, 228—224. 1. 34 Békefi Rémig: A ezikádori apátság története. Pécs, ie©4. 36—36. 1. 35 A pécsi káptalan egy 1294-ben Nagyfaluban kötött jogügyletet tartalmazó oklevélben megjegyezte, hogy ott a tizedszedés joga „nostra est, nobisque, id est capitulo Quinqueecclesiensi devoluta ab antiquo occasione et ratione cultelli nostri Varadiensis vocati, scilicet pro decimis, quas nobis debebant duodecim ville monasteríi Varadiensis" (Árpádkoiri új okmt, XII, S55. 1.). Ez igazolja az ún. alapítólevél II. Géza-féle megerősítésének 1158" ból származó előadását, mely szerint tizedper folyt a pécsi püspök, káptalan és az apátság között 12 falu tizedszedésének jogáért 1167-ben. Itt említik Szent Péter és a Mindenszentek templomát s az első hospeseket is. E részt Szentpétery egészében (i. m. 35. 1. 1. jegyzet) valamely eredeti oklevél felhasználására vezeti vissza. L. még Koller i. m. I, 202—206. 1.
