Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1960) (Pécs, 1961)

†Dombay János: Árpád-kori temetők Baranyában. I.

136 DOMBAY JÄNOS feltárt temetők gyakran egy-egy szélesebb völgybe középen benyomuló dombon, vagy annak közelében voltak. A domb ellaposodó D-i végén rendszerint későrómai település maradványait találtuk. Mivel az ilyen természeti környezet az állattartásra kiválóan alkalmas, bizonyosra vehető, hogy az állattartás a későrómai, az avar és az Árpád-kori lakosság gazdasági életében egyaránt nagy szerepet játszott. Ilyen természeti környezetben van Eilend község is. Azt a völgyet, amelyben fekszik, az ÉNy-ról belenyúló Magos-mező a községtől ÉNy-ra mintegy 7—800 m távolságira, a 150. háromszögelési pontnál két ágra osztja. K-i ága É-i irányt vesz és Pereked — Martonfa felé húzódik. Ebben folyik a Malomárok vize. Ny-i ága Romonya irányában halad, de még előtte belevész a dombokba. A Hirdi-hát ellaposodó végén rómaikori épületmaradványok vannak. A tőle kissé DNy-ra eső domboldalban (kertek), közel a volt Ellend-pusztához, rómaikori téglasírokról tudunk. Itt tehát a római időkben ^sótelep volt. A rómaikori épületmaradványoktól ÉNyra mintegy 100 m távolságra, a Magos-mező Ny-nak néző oldalában, 1943-ban, avarkori temetőt találtunk és száz síirt fel is tártunk. A dombvégen ezek szerint az itt folyt életnek egymástól mintegy négy évszázadnyi távolságra eső nyomait állapíthattuk meg. A Hirdi-hát Ny-i oldalán kis patak folyik. Folyása mentén öreg fűzfák vannak (a 75 000-res méretarányú térképen a 183. magassági ponttól kissé Ny-ra). A patak kis völgyét Ny felől szegélyező, K-nek néző domoldalban (ott, ahol a Romonya felé vezető út először fordul Ny-nak), 1940-ben kettőszázhatvankilenc avarkoiri sírt tártunk fel, a griffes-indás csoportba tartozó feltűnően gazdag leletanyaggal. Ugyanebben a domboldalban, de északabbra, a 162. háromszögelési pont magasságában volt a török hódoltság korában elpusztult Bekefalva község.

1 Temetőjét meg is találtuk. Ezt a határrészt ma is Bekefai-dűlőnek nevezik. A község neve is ebben az alakban (Békefa) maradt fenn a nép ajkán. Ugyanitt, de a völgyet К felől szegélyező domboldalban és a dombtetőn, rézkoiri település is volt. Ebben a természeti és történelmi környezetben találtunk két Árpád-kori temetőt, egyi-ket a Nagygödör-, a másikat a Szilfaidűlőben. 1 Századak. Pótfüzet. 1984. 627. o. A Nagygödör-dűlő a községet К felől szegélyező dombvonulat Ny-nak néző oldalában van. A község ÉNy-i végétől mintegy 200 m távolságra mély szakadékban haladó dűlőút ágazik ki a községben átvezető útból; K-i irányban haladva a berkesdi szőlőhegy felé vezet. A kiágazási pontjánál álló kereszt a térképen is szerepel. Tőle mintegy 200 m távolságra volt a temető, az út ÉNy-i oldalán. A lejtős domboldal felszíne erősen kopott, ezért a sírok általában csekély mélységben voltak. A földek mezőgazdasági használata folytán sok el is pusztult; 80—100-ra lehet becsülni a kiszántott sírok számát. Tóth Sándor ellendi lakos adott hírt, hogy a földjén emberi csontokat szántott ki. 1937. december 6—7-én végeztük el a próbaásatást, amelynek eredményeként a temető korát meg lehetett állapítani. A teljes feltárásra 1939 nyarán került sor. A csontvázak nagyobbrészt KÉK— NyDNy-i, .kisebbrészt (33., 84., 118., 125— 126., 133—136., 152., 194., 201. sír) ÉK— DNy-i irányban feküdtek. Ezért, de még azért is, mert a sírok iránya a temetőtérképről leolvasható, a sírok leírásában az irányítás megjelölését mellőzhetőnek tartottuk. A koponya minden sírban NyDNy^nak, illetőleg DNy-nak volt, lefelé a völgynek. A halottakat kevés kivétellel vízszintes helyzetben fektették a sírba, és a sírgödröt ÉK felé haladva fokozatosan mélyebbre ásták, hogy alja a lejtős terep ellenére is egyenes legyen. Néhány sír alja a középtájtól kezdve DNy felé fokozatosan emelkedett, így ezekben a csontváz felső része .magasabban volt. A sírok általában keskenyek voltak, sokszor olyananyira, hogy valósággal úgy szorították bele a halottat. A halottakat kivétel nélkül hátukra fektetve, kinyújtott helyzetben temették el. A koponya legtöbbször a nyakszirti részén, ritkábban a jobb vagy a bal oldalán feküdt. A karokat a legtöbb sírban kinyújtva, a törzshöz zárva találtuk. Ritkábban mindkét vagy csak az egyik alsó kart a hasra vagy a mellre helyezték; ebben azonban semmiféle szabályszerűséget nem észleltünk. Amikor mindkét alsó kart a hasra vagy a mellre hajlították, a kézcsontok együtt, halomban voltak.

2 Koporsónak egyetlen sírban sem találtuk nyomát. I 2 Ha a sírok leírásában a karok helyzetét külön nem jelöltük meg, akkor azok szorosan a törzshöz záródtak.