Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1959) (Pécs, 1960)

Gebhardt Antal: A Dömörkapui karszt (Mecsek-hegység) Mollusca-(csiga)faunájának környezeti és társulástani vizsgálata

A DÖMÖRKAPUI KARSZT (MECSEK-HEGYSÉG) MOLLUSCA- (CSIGA) FAUNÁJÁNAK KÖRNYEZETI ÉS TÁRSULÁSTANI VIZSGÁLATA GEBHABDT ANTAL A dömörkapui karszt malakofaunájának téli évszakban végzett megfigyelése olyan tanulságos eredményekre vezetett, hogy azok mérlegelésével a csigaállománynak további egy éven át folytatott részletes tanulmányozása mindenképpen indokoltnak mutatkozott. A sziklás terep rendkívül jellegzetes környezeti adottsága, a klímafeltételek szélsőséges ingadozása, a táplálkozásbiológiai viszonyok változatossága, a rejtőzködés könnyű lehetősége, és a puhatestűek életét nagy mértékben befolyásoló egyéb természeti tényezők A vidék látképi karakterét a pusztafüves lejtőnek külszínre kibukó mészkőszirtjei jellemzik, melyet csak kis részben és szétszórt foltokban fed néhány törzsből álló molyhostölgy- és feketefenyő-csoport, illetőleg jellegzetes karsztbokorerdő (I. t.). A sziklák közötti terepet mozaikszerű eloszlásban, tenyérnyi foltoktól egy-két négyzetméter nagyságig, különböző gyomnövénnyel benőtt, vékony humuszréteg takarja. A pusztafüves lejtő karsztvegetációját a földből kimagasló szirtek mellett — különösen a hegyoldal alacsonyabb szintjein —, kisebb-nagyobb kolosszusokból álló kőrakások is megszakítják, melyek a magasabb szintekből gördültek alá. A sziklákkal és sziklaomladékokkal borított meredély (Bertalan-szikla) keleti irányban szakad le a pécsi bányavidéket észak-déli irányban átszelő Lámpás-völgybe. A délelőtti órákban erős napsugárzás hatásának kitett területet délután árnyék borítja. A téli hónapokban a hegyoldalt szélfúvás következtében feltornyosuló, magas hóréteg takarja, mely a sziklák között a tavaszi évszakban is megmarad, s a lassan olvadó hólé a sziklák repedéseiben, illetőleg azok tövében összegyűlt növényi törmeléket a nyár kezdetéig nedvesen tartja. A forró nyári hónapokban viszont a vegetáció fokozatos kiégésével egyidejűleg annyira kedvező létfeltételeket teremtettek itt, mint kevés helyen a Mecsek-hegységben. Ez a körülmény adja egyszersmind okát és magyarázatát annak, hogy a Mollusca-állomány összetételének és belső szerkezetének kutatása mellett, a környezeti feltételeknek az élővilág elterjedésére gyakorolt befolyása, valamint az egyes faunaelemeknek a szélsőséges terepviszonyokhoz való alkalmazkodása legeredményesebben a vizsgálat alá vett tájegység keretem belül tanulmányozható. a korhadó avar is kiszárad, s a szembetűnő állatvilágot csak néhány jellegzetes szárazságkedvelő (xerofil) repülő rovar képviseli. Ebben az időszakban a rejtett életmódot folytató állatok a sziklák réseibe, vagy a talaj mélyebb szintjeibe húzódnak vissza. Egy csapásra megváltozik a faunakép tartós esőzések, vagy hirtelen hóolvadás után, mert a talajnedvesség újból a felszínre csalja, vagy éppen kényszeríti a repedésekben meghúzódó csigákat, s* ilyenkor valósággal ellepik a sziklák oldalait, valamint a közöttük és alattuk öszszegyűlt növényi korhadékot. A hegyoldal terjedelme egy hektárnál valamivel nagyobbra tehető, s felületét legnagyobb részben szálban álló, triászkori mészkő takarja. Bár a vizsgált terep geológiai felépítése és a sziklaszirtek összefüggő (kontinuus) karakterére való figyelemmel, alaktani szempontból egységesnek mutatkozik, mindazáltal a felszíni vegetációnak ismétlődő megszakítottsága és változatossága társulástani vonatkozásban annak határozottan széttagolt (diszkontinuus) jelleget kölcsönöz. Ez a széttagoltság nemcsak a terepet helyenként és időnként beárnyékoló és a sziklatalajt lomb- és tűlevéllel foltokban borító facsoportokra és cserjésekre vonatkozik, hanem a sziklákon kívül a moha és kő alatti, valamint az alom, . A vizsgált terep földfelszíni (orografiai) ismertetése