Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1959) (Pécs, 1960)

Holub József: Adatok a Baranya és Tolna megye közt folyt határper történetéhez (1695–1720)

ADATOK A BARANYA ÉS TOLNA MEGYE KÖZT FOLYT HATÁRPER TÖRTÉNETÉHEZ (1695—1720) HOLUB JÖZSEF A török kiűzése után a felszabadult területeken rövid ideig tartó katonai igazgatás lépett életbe, majd a bécsi kormány felállította az ún. kamarai jószágkormányzóságokat, s ők intéztek minden az állami feladatok körébe tartozó ügyet. Ezek a jószágkormányzóságok, köztük a budai is, kiépítették a maguk vidéki szervezeteit: a harmincad-, vám- és sóhivatalokat, továbbá a kamarai tiszttartóságokat; ilyenek voltak Pécsett is.

1 Csak 1703-ban kezdték őket felszámolni, de már jóval előbb megindult ezeken a területeken a megyei közigazgatás újjászervezése is. Lipót király 1689-ben Tolna megye főispánjává Radanay Mátyás pécsi püspököt nevezte ki, s már abban az évben alispánról és szolgabírákról is olvasunk itt,

2 — Baranya megye főispánja pedig Draskovich István lett, s a kilencvenes évek elején itt is találkozunk már alispánnal.

3 Amint a viszonyok rendeződtek, mind több vonatkozásban éreztette hatását a határok bizonytalansága. Minden megye ugyanis egy-egy zárt joghatósági területet alkotott, s a megye hatóságának illetékességét a földrajzi határa szabta meg. A török természetesen nem vette figyelembe a régi megyei beosztást, új közigazgatási szervezetet léptetett életbe az általa elfoglalt területeken, s így érhető, hogy amikor 150 év után újból sor került a megyei igazgatás újjászervezésére, ez a kérdés hamarosan előtérbe került. Az akkori helyzetnek megfelelően legelőször a hadi terhek szempontjából volt ez fontos az életüket újból megkezdő megyékre nézve. Ezek a hadi terhek a hadi adóból és 1 Babies András, A kamarai igazgatás Pécs városában 1686—1703. Pécs, 1937; Holub József, Azújpalánkai harmincad-hivatal és kamarai tiszttartóság 1690—1703. Szekszárd, 1936. 2 Brüsztle, I., Recensio universi cleri dioecesis Quinqueecclesiensis. I, Quinqueeeclesiis, 1374, 441. 3 Föglein Antal, Baranya vármegye levéltára: Levéltári Közlemények V, 1927, 218, a katonai elszállásolásokból álltak. A hadi adót az országgyűlés szavazta meg, minthogy azonban 1687/8 óta nem hívtak össze diétát, a hadi adó összegét az ún. konkurzusok szavazták meg: a nádor meghívta a főurakat és a megyék követeit Pozsonyba s ott közölte velük a kívánt adó összegét. Ezt részben természetben kellett megfizetnie a lakosságnak, s így nagyon érzékeny teherként nehezedett rá. Az őszi idő beköszöntével ui., amikor a hadjárat véget ért, a katonaságot téli szállásra (hyberna quarteria) vitték. Minthogy pedig kaszárnyák akkor még nem voltak, a lakosságnak kellett őket házába befogadnia. Az eltartásukért kárpótlást kapott ugyan, de ez egyfelől nem volt teljes ellenértéke annak, amit a paraszt a nála lakó katonának adni köteles volt, másfelől pedig a nyakán ülő német katona kifosztotta mindenéből, kivette kezéből az utolsó falatját is. Az 1671-ben behozott ún. porciórendszer azt jelentette, hogy megállapították, hány ember- és hány lóporcióra van szükség a hadsereg eltartására. Az emberporció napi egy font marhahús és két font kenyér volt, amelyhez járultak fa, gyertya s holmi apróságok, összesen havi 4—6 forint, — a lóporció pedig, napi hat font zab és nyolc font széna, havi 3—5 forint értékben. A szükséges összeget felosztották az egyes országok és tartományok között; 1686-ban pl. a 160 000 porció 51%-át kellett Magyarországnak fizetnie. A porciók egy részét, mint mondottuk, pénzben kellett beszolgáltatni, s ennek fejében a bécsi kormány évenként 2—4 milliót vetett ki az országra. Hogy melyik megyére hány porció esik, azt is a konkurzusokon állapították meg, ott osztotta szét őket a király megbízásából a nádor. A megyékre kirótt porciók elosztása, repartíciója már a megyék feladata volt, s ez a közgyűlésen történt. Az adó helyes és arányos elosztásához azonban ismerni kellett a megye helységeinek teherbíróképességét, erről pedig teljes és hű képet a pontos összeírás adhatott;