Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1959) (Pécs, 1960)

ifj. Fehér Géza: A Pécsi Janus Pannonius Múzeum hódoltságkori török emlékei

HÓDOLTSÁGKORI TÖRÖK EMLÉKEK 139 szabadban elhelyezett fazekaskemence is, amelyet kövekkel raknak körül, hogy a széltől védett legyen. Ilyen égetőkemencét találunk a Listice melletti Donji Dobkovicin, ahol őskori jellegű edényeket készítenek.

39 Nagyjából a fentiek lehetnek a török hódoltság korának főbb fazekas égetőkemence formái. Természetesen — eddigi ismereteink birtokában — még csak feltevésekkel dolgozunk, további széleskörű törökországi, bulgáriai és jugoszláviai kutatások szükségesek ahhoz, hogy a magyarországi hódoltságkori török fazekas műhelyének képét teljes biztossággal meg tudjuk rajzolni. * Bár — a kutatott párhuzamok esetében sajnálatos módon — a kemencéknek sem nagyságára, sem pedig szerkezetére nézve semmiféle támponttal nem rendelkezünk, a XVI. századi török fazekaskemence belső szerkezetét az 1956. évi esztergom-szenttamáshegyi hitelesítő ásatásunk eredményei alapján mégis sikerült megismernünk. A fenti hitelesítő ásatáshoz — Parádi Nándor munkatársammal — hármas céllal fogtunk hozzá: meg kívántuk állapítani — az 1926. évi vízvezetéki földmunkák alkalmával napvilágra került, majd ismét visszatemetett — kemence pontos helyét, tisztázni óhajtottuk a szerkezetét, s végül, de nem utolsó sorban újabb feltárásunkból származó kiegészítő töredékekkel akartuk hitelesíteni az esztergomi Balassa Bálint Múzeum „szenttamáshegyi" megjelöléssel beleltározott anyagát. A török fazekaskemence nagy részét az 1926. évi víz vezetékcső fektetésen kívül már korábbi beásásokkal is szétrombolták. Ásatásunk során a kemence bolygatatlan agyagba vágott tüzelőterének tojásdad alaprajzú (170x 180 cm méretű) maradványa került elő, amelyet majdnem a szájnyílásáig előrenyúló agyagfal két kb. egyenlő nagyságú részre oszt. Előtere szintén tojásdad alaprajzú volt, s a kemencében talált erősen átégett agyagrostély-töredékek arról tanúskodtak, hogy rostélyos kemenceszerkezettel állunk szemben. A kemence szerkezetének bemutatása után röviden szólnunk kell még a benne előállított s 1926-ban talált főbb edénytípusokról is. Első helyen állanak az igen változatos alakú talpastálak (1. kép 1—2, 4—7), amelyekből 17 darabot sikerült azonosítanunk. Ezek között kell megemlítenünk a két félkész, török és arab feliratos talpastálat is, Cv. C. Popovic, i. m. II. közi. 8. kép. amelyekhez 1956-os ásatásunkból feliratukat kiegészítő töredékek is előkerültek (1. kép 1-2). A korsók közül a biztosan azonosított példányok száma: 9. A fentebb leírt pécsi kiöntőcsöves korsókhoz hasonló az EsztergomSzenttamáshegyről bemutatott darab (1. kép 3). Más edénytípusok (bögre, fazék, tál, fedő) szerényebb számmal vannak képviselve a leletanyagban (1. kép 8). A leletanyagban szerepel még 13 darab különféle kemenceszem (1956-os ásatásunkból származó félkész — sa pécsi kemenceszemek zömökebb típusának megfelelő — példányt az 5. képen 5 alatt mutatjuk be). A leletegyüttest a fazekas felszereléséhez tartozó 40 darab égető háromláb zárja le. Ilyennel 1956. évi ásatásunkon is találkoztunk (1. kép 9). Az esztergom-szenttamáshegyi török fazekas égetőkemencéjét, valamint kerámiai anyagát csak egészen pontos keltezése mellett használhatjuk fel megfelelő párhuzamul a pécsi anyag feldolgozásánál. Nem érdektelen tehát, ha röviden visszapillantunk Esztergom és Szenttamáshegy múltjára. Esztergom a mohácsi csata után alig másfél évtizeddel, 1543-ban török kézre kerül.

40 A hódoltság idején — ez a magyar történelem folyamán annyira fontos hely — török végvár és szandzsák-központ. A város 1683-ig, 40 1543. évi ostromát (Török-magyarkori tört. eml. II. Thury J., Török történetírók II (1521—1566) [Bp. 1896] 326—339) és elfoglalása körülményeit (uo. 339—341) a legrészletesebben Szüle jimán történetírója, Szinán csaus tárgyalja. A hadjárat leghitelesebb forrása azonban Dzselálzáde Musztafa (uo. 241—246), Lutfi pasa „Az oszmán ház törtéhete" (uo. 33) és Kjatib Mohammed záim „Történetek gyűjteménye" (uo. 380—382) с munkája is röviden érinti az eseményt. A város 1543. április 10-i elfoglalásáról Evlia Cselebi is tudósít [Karácson I., i. m. I. 264]. — Evlia Cselebi az utazásai során bejárt országok sokrétű életviszonyait teljességükben igyekezett vizsgálni, ami által nagy mértékben gazdagította történelmi ismereteinket. Szemben az útleírása forrásértékét vitató tanulmányokkal — jelentőségét éppen történetírásunk szempontjából felismerve — ír Vámbéry Ármin „Evlia Cselebi török utazóról és munkájáról" [Akadémiai Értesítő (1901)]; értékes gazdaságtörténeti forrásanyagot közöl az utazó I. kötetéből Germanus Gyula „Evlia Cselebi a XVII. századbeli törökországi céhekről" [Keleti Szemle 8 (1907) 306—323; 9 (1908) 95—126]; s mint elsőrendű forrásra támaszkodnak útleírásaira Szillaba Sándor [„A törökség 1660—1664-ben Evlia Cselebi nyomán" (Bp. 1905)] és Littke Aurél (i. m.).