Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1958) (Pécs, 1958)

Füzes Endre: A duda (gájda) készítése Mohácson

184 FÜZES ENDRE A fújóka (dulac) két részből áll (13. kép). Az egyik rész egy hosszú henger, aminek a bőrön belül levő vége be van dugva, hogy fújás közben a nyál ne menjen bele a bőrbe. A külső vége valamivel szélesebb, hogy pontosan beleilleszkedjék a bőr egyik lábába. Oldalán lyuk van, a levegő azon keresztül áramlik a bőrbe. A fújóka másik, külső része is hosszúkás henger, de jóval keskenyebb. Az egyik végét úgy faragta meg, hogy szájbavehető legyen, a másik végét levékonyította, hogy be lehessen dugni a fújóka másik részébe, vele összeilleszthető legyen. A belső végén van a szelep (stucalo, 13. kép). Ezt régebben bőrből készítette, újabban gumiból. Akkorára vágta le, hogy éppen elfedje a fújóka nyílását, majd egyik részén cérnával pár öltéssel odaerősítette. Így, ha megfújta, a gumidarab elvált a levegő nyomására a fúj okától és beengedte a levegőt a bőrbe. Vissza azonban már nem engedte,, ímert a visszanyoimuló levegő rászorította a gumit a fújóka végére és elzárta az útját. A fújóka mindkét részét keményfából esztergálta és természetesen belül kifúrta. A külső részén, ha szükség volt rá, még bicskával igazított. Ezután állította össze véglegesen a dudát. Fogta a bőrt, a hátsó lábánál és a farkánál levágta. Ezt a részt kihúzta a nyakánál, tehát félig kifordította. A hátsó részét összefogta és jó szoíosan összekötözte, majd visszahúzta az eredeti helyére. Ezáltal a bőr összekötözött része a zsinórvégekkel belülre került. — A bőr első jobb lábába a bőgőt kötötte, jó szorosan zsineggel vagy bélfonállal, előzőleg azonban a bőgő részeit öszszecsavarta szappanos kóccal. A bal lábába a fújókát kötötte, a nyaka részébe pedig a billegető fejét (14. kép). Mindenhol nagyon szorosan kötözte rá a bőrt, nehogy szeleljen. Végül a billegető fejébe szappanos kóccal becsavarta a billegetőt a pipával. Most következett a gajdakészítés legnehezebb része: a hangolás. Hangolni, .„stirnmölni" akárki nem tud, csak igazi gajdas-ok tudják megcsinálni, mert nagy gyakorlat, türelem és kitűnő hallás kell hozzá. Hangoláskor a duda alaphangjára kell behangolni a játszósípokat és a bőgősípot. Gyakran előfordul, hogy összeállítás közben a már összehangolt játszósípoknak is megváltozik a hangja, ezért újból kell hangolni. Jancsics János először mindig felfújta a dudát. A bőgőt megcsavarta, nehogy levegő menjen bele és felfújta a bőrt egészen addig, míg a billegetőben levő két síp, a dallamsíp és a kontrasíp meg nem szólalt. Akkor ujjaival befogta a lyukakat a kontralyuk (roznjakova jama) kivételével és figyelte, egyformán szólnak-e a sípok, egyformán adják-e a duda alaphangját? (15. kép) Ha nem egyformán szólt, javítani kellett rajta. Nagy tapasztalata révén általában már tudta hol kell igazítani, vagy esetleg melyik sípot kell kicserélni. Gyakran előfordult, hogy az odakészített sípokból 20—30-at is kipróbált, míg végül az egyik megfelelt. Legtöbbször azonban a két síp hangjában nem volt olyan nagy az eltérés, hogy cserélni kellett volna, hisz egyszer már összehangolta őket a pipa készítésekor. Ilyenkor csak az fordult elő, hogy az egyik síp árnyalattal mélyebben vagy magasabban szólt, mint a másik. Ezen pedig könnyen lehetett segíteni. Ha bevágta egy kicsit jobban a síp nyelvét, vagy a nyelvre egy pici viaszt ragasztott, mélyebben szólt. Megváltozott a síp hangja akkor is, ha kijjebb vagy beljebb tolta a billegetőben. De lehetett változtatni a síp hangján a játszólyukak segítségével is. Ha kis viaszdarabot nyo13. kép. Fújóka metszete