Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1957) (Pécs, 1957)

Diószegi Vilmos: A bukovinai székely boszorkány kapcsolata az állatokkal

62 DIÓSZEGI VILMOS Ömböli Kati néni mesélte, hogy vele történt ez meg, még Andrásfalván. „Az én tehenem tejét úgy rontotta el a boszorkány, a szacskavágó német felesége, hogy csak egy üres fazekat hozott oda, a kicsi kapu lécire felakasztotta. Azótától a tehén tejet nem adott. Mindig csak .bőgött otthon is, a csordáról is bőgve jött haza. Többet vajat nem tudtam venni a tejibő\ így volt ez égy hétig. Akkor azt a fazekat elküldtem a boszorkányhoz, elejükbe az utcára a földhöz ütöttem s mind összetört. Azóta a tehén tejet adott valamennyit, de vajat nem tudtam sohasem venni tőle." Az egyik istensegítsi boszorkány „a tehén ganaját felszedte, azzal maszlagalta meg a tehenit." Más tej elvevési módról emlékezett meg Forrai Jakabné: „Még Hadikfalván volt. Nagyapád csináltatott gránicás kertet. Ahogy faragták ki a sasokat, jöttem haza a teihenvel. Akkor jött az az asszony, kért savanyítót kölcsön. Amikor odaadtam neki, seggel jött ki és szálkát, forgácsot vett feL — A tehenek már úgy bőgtek — elvitte a tejet mind". Ugyancsak hadikiak mondották, hogy nem is kell a boszorkánynak semmit sem csinálnia, mert „amelyik tehénre ránézett, annak elvette a teját". Természetes tehát, hogy mindenféleképpen igyekeztek védekezni a boszorkányok ellen. A védekezés elsősorban a tehén megvásárlásakor, elléskor, valamint a 'boszorkányjárás napján volt elengedhetetlen. Aki azonban nagyon féltette tehenét, az állandóan alkalmazott valamiféle védőszert. Egy-két példát idézünk csupán ezekre az eljárásmódokra. Tehén vásárlásakor: „Arra tanítottak, hogy amikor a piacon tehént vásárolunk, vegyek a patikából öt krajcáron ördögszart (tömjént). S amikor hazavittem, akkor szenet vettem ki rossz tálra, lapátra, azt az ördögszart összetörtem s ráhintettem a parázsára. Ezzel megfüstöltük a tehenet, az orrától kezdve hátra végig, az oldalát, a lábait, még a farkát is. Utolján háromszor megkerítettük a parazsával. Az egyik átadta a másiknak a hátán is, (háromszor. Akkor abból az ördögszarból, meg három hótt szenet, három cikk föghagymát, három szem csípős borsot egy rongyba kötni, s azt akkor vagy a kötélhez, vagy a lánchoz hozzávarrtuk. Akkor a boszorkányok nem tudják elrontani a tehenet." (Andrásfalva). „Amikor a tehent hazavigyük, legelőbb megfejem, akkor a jászoly sassába- az uram fúrjon egy lyukat furuval. Csakis fából csináljon egy olyan szeget, ami a fúrásba beletalál, s akkor oda kilenc csepp tejet belecseppenteni a lyukba, s akkor azt a faszeget (beleütni: ,Akkor tudja elvenni a boszorkány ennek a tehénnek a tej it, mikor azt a kilenc csepp tejet kiveszi.' Akkor a szeget egyaránt kellett vágni a sassal, íhogy ne is lehessen látni. Ezt próbáltam én es." (Andrásfalva). Az utóbbi eljárást alkalmazták elléskor is. „Mikor a tehén lebornyúzik, akkor mindjárt az első tejet, ahogy kifejik, akkor a jászol fáját kifúr rják és mind a négy csecsből tejet fejnék egy csészébe — a négy csécsit kifejik —, majd a lukba kell önteni. Akkor csinált egy dugót fából, egész olyat, mint a lyuk, azt akkor bedugja, és ezt mondja: ,Akkor tudja elvinni a tehén tejit, amikor abból a lyukból kiveszi és azt elviszi.' " (Andrásfalva). A boszorkány járás napjain különösen igyekeztek védekezni a rontás ellen. „Szent György napra virradóra járnak a boszorkányok az istállóba a tehenyikni. Akkor két ilyen vadrózsa ágat úgy keresztbe tettünk az is-