Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1957) (Pécs, 1957)
Dombay János: Későrómai temetők Baranyában
310 DOMBAY JÁNOS módja, az álékköves kapcsolótű (I. t. 23) és a sírokban talált hegyes, vas házieszfcözök (XII. t. 21) arra imutatnak* hogy az i. u. IV. század közepe táján új népcsoport jelent meg Sopianae környékén. A keramikai anyag kevésbé használható ilyen tekintetben. Az agyagedények könnyenramló holmik, amik költözködés köziben, különösen nagyobb távolság esetén, tönkrementek. Ami nem jutott ekkor erre a sorsra, az meg csakhamar a rendes elhasználódás folyamán pusztult el, törékenysége miatt. A hiányok pótlása az új lakóhelyen gyártott és ott használatos edényekből történt, így a régiek csakhamar eltűntek vagy legalább is rendkívül megritkultak. A mi keramikai anyagunkban a szentlászló-szentegyedpusztai két füles bögre (XXXV. t. 1—2), egy tál (XXXV. t. 6) és a kői tál (XXXV. t. 7) sorolható a fentebb felsorolt tárgyi jellegzetességekhez mint idegennek látszó tárgyi formák. Nem jelentéktelen tényező a kérdés szempontjából az sem, hogy romanizált vagy nem romanizált, avagy a római civilizációval milyen mértékben kapcsolatiba került népesség mozgásáról van szó. A romaniizáció, illetőleg a római civilizációval való kapcsolatok következtében ugyanis az agyagművesség is uniformizálódott és ez a népi sajátosságok elmosódásához vezetett. Ezért is nem kapunk keramikai anyagunkban az ethnikai kérdés érin-. téséhez elegendő és megbízható támpontokat. Ezt látjuk és érezzük sok egyéb lelettárgy provinciális római karakterén is. Az ethnikai jelleg annyira elmosódott, hogy bizonyos halavány vonásai is csak nehezen hámozhatok ki részben a szokásanyagból, részben a tárgyak alakjából, technikai jellegzetességeiből és a művészi megoldásokból. Azzal magyarázzuk ezt, hogy az idegen jövevénynép esetleg még koráibibi hazájában vagy itt romanizálódott bizonyos mértékben, miközben életének számos jellemző vonását újjal cserélte fel. Nagymértékben elősegítette ezt a római világhatalom részévé válásának hízelgő, de az i. u. IV. században már kétségkívül hamis, illúziója. A következőkben ethnikai szempontból vesszük tüzetesebb vizsgálat alá zengővárkonyi leletcsoportunkat. Római, germán és az Alföld szarmatakord régiséganyagában is fellelhető, rokon vonásokat és tárgyi formákat vélünk felismerni benne. Provinciális római vonások A téglasír használatát soroljuk ide elsősorban, noha csak egy esetről tudunk (zengővárkonyi I. temető, 182. o.). A sírok kelet-nyugati tájolása, amit a kutatók a római és a romanázált elemeiknek tulajdonítanak. 254 Minden egyes sírunk ilyen tájolású volt. A hagymafejes bronzfibula (II. t, 4) mint a férfiöltözék tartozéka. övfelszerelési tárgyak (II. t. 12—13; VI. t. 1—3; XVI. t. 2—3; XIX. t. 4, 7; XXIII. t. 2, 4; XXXVI. t. 4; XXXVIII. t. 4—6) a zengővárkonyi II. temető 7. sírjában (XI. t. 3) és a szentlászló-szentegyedpusztai 3. sírban talált bronzcsat (XXVIII. t. 3), valamint a zengővánkonyi II. temető 10. sírjában talált övgarnitúra (XIV— XV. t. 1—23) kivételével. Csatjaink, szíjm Intercisa I. 93—94.
