Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1957) (Pécs, 1957)

Sarkadiné Hárs Éva: Gondolatok Martyn Ferenc művészetéről

GONDOLATOK MARTYN FERENC MŰVÉSZETÉRŐL 19 Többször hallottunk már olyan véleményt, amely elismeri a tetszetős, de gyakorlati célt nem szolgáló, ún. 'modern vonalak alkalmazását az iparban. Csak a legszembetűnőbb példákat említve: az új járművek karosszériáján, tartozékain a termodinamika megszabta „árarnvonal" mellett rengeteg szokatlan vonalat és formát figyelhetünk meg, amely csak azért lett olyanná, hogy játékosabb, a szemnek kellemesebb legyen. A gépgyártás terén egyre inkább érvényesül az a felfogás, hogy az új konstrukcióknak nemcsak műszaki téren, hanem külső formájukban is „modernéknek" kell lenniök, sőt sokszor a régi szerkezetet új formákkal teszik piacképessé. Tehát a művészi formaadás az ipari termékeknél nem feltétlenül függvénye a gyakorlati célszerűségnek, mégis híven tükrözi a technikai fejlettség fokát. Az ipari termelésben az állandó szakmai tökéletesítés mellett a formai igényesség is szüntelen változásokon, csiszolgatás okon megy keresztül. Azt hiszem, nem fordult még elő, hogy egyazon termelési ágon belül egy-egy új széria külsőre pontosan (megegyezett volna az, előbbi típussal, Gondoljunk itt például hazai autóbusz-iparunk termékeire. Egyre szebb formában, tetszetősebb külsővel s emellett mindinkább nagyobb teljesítőképességgel lépnek a piacra. Ez a változás, alakulás, kísérletezés, a tárgyakat szétbontó, szerkezetüket belül is megmérő, majd újra összeállító tendencia — lépésről-lépésre követhető a mi korunk művészetében. Távol áll tőlem a gondolat, hogy az ábrázoló, vagy az absztrakt művészet elsődlegességét vitassam. Hibát követ el, aki a kettőt szembeállítja, mert hiszen csak egyfajta művészet van: jó művészet. Ami nem az, nem illeti a szó. Tudnunk kell azonban, hogy a művészet a prehisztoria óta ugyanolyan mértékben és egyidejűleg ugyanazon a helyen volt absztrakt és ábrázoló. Természetesen az arány állandóan éberen és élőn változott ebben az egységben. Azonban még a legreálisabb kor vagy reális életmű esetében is a szerkesztés, a képzőművészeti ellenpont rendje, sőt a felületek kétdimenziós motiválása mindenkor félreismerhetetlenül elvontan jelentkezett. A művészet — élő szellemiség, amely szakadatlanul jelöli önmagát. Ez a jelölés soha ismétlésbe nem esett, minden idők művészete önnön korára jellemző — ezért beszélünk korszerű művészetről. Kell, hogy tükröződjék a mi korunknak, a fizika eme nagy századának művészetében is az az erő, az a dinamika, az életnek az a szinte koncentrált élése — ami ma az; emberiségre oly nagyon jellemző. Mi módon juthat kifejezésre az ábrázoló művészetiben például az űrhajózás, az atomerő, a távirányításos rakéta? — De továbbmenve: a kutatólaboratóriumok, kísérletező tudósok munkája, a háborút szító és a háború ellen harcoló erők sokszor emberfeletti küzdelme? A három dimenziónak keresztülnkasul járása és minden rejtelmének felkutatása, a viszonylatok felmérése a mi korunk absztrakt művészetében a szellemi mibenlétet jelenti. Ennél a jelenségnél természetesen hiábavaló dolog felületi köntöst keresni. Mindazonáltal téved, aki úgy véli, hogy ennek a képzőiművészetnek nem szép a ruházata. A képfelület pallérozottsága, ötvözete méltó a régi korok bármelyikének a múvességáhez. (Természetesen azoknál a művészeknél, akik mesterségüket valóban értik.) E művészet fejlődésében épp azért is kell bíznunk, 'mert a szellemi térségek feltárásán túl az eszközök a szinte középkori kézművesség tulajdonságaival rendelkeznek. Helytelenül gondolkodik, aki azt hiszi, ihogy az absztrakt festő természet után nem is tud ábrázolni. Számára az absztrakció ugyanúgy tárgyi megfogalmazás, 2*