Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1957) (Pécs, 1957)

Dombay János: Későrómai temetők Baranyában

182 DOMBAY JÁNOS vannak: a zengő várkonyi ív. a fazekasbodai és a szentlászló-szent egyedpusztai temető valójában még feltárásra vár, és rajtuk kívül még számos ismert települési hely és temető kínál kedvező alkalmat a további adat- és anyaggyűjtésre. A rómaikori Pannónia életének alakulásában nyilvánvalóan nagy szerepet játszott a római életforma, divat, szokások stb. Ezek hordozója, irányítója főleg a gazdag földbirtokos-, hivatalnok- és kereskedőosztály volt. Ebből a szempontból is figyelemre méltónak tartjuk, hogy ezideig nyolc villára, tehát nagybirtokra utaló rómaikori romterületet isimerünk Baranyában és hetet közülük Pécs közelebbi környékén (Pécs—Máriadűlő, Kővágószőllős, Bicsérd, Pellérd, Hosszúhetény, Szilágy-Arany oldal, SzilágyMalomalja). Ezek és a még biztosan várható további hasonló lelőhelyek vizsgálata révén egykor új fény derülhet Sopianae gazdag IV. századi 'műemlékanyagára és magára a város történetére is. A másik fontos tényező a helyi és a betelepített lakosság kultúrája volt. A kettőből alakultak ki a sajátságos pannóniai vonások, amelyek még évszázadokkal később is oly nagy szerepet játszottak az itt folyt emberi élet alakulásában. A háborúk, telepítések és népmozgalmak következtében mind változatosabb, mind tarkább lett itt az élet képe. Alkothatott egy ethnikai színfoltot itt Pécs környékén azon népcsoport is, amelynek régészeti emlékanyagát a következőikben bemutatjuk. Úgy érezzük tehát, hogy e régiséganyag közreadásával hasznos szolgálatot teszünk a tartomány ethoikai és belső viszonyaival foglalkozó kutatásnak, mely ma még éppen a helyi lakosság irányában mutat bizonyos hiányosságokat. Köszönetünket fejezzük ki Párducz Mihálynak és Barkóczi Lászlónak szíves tanácsaikért és Karát Józsefnek a fényképek gondos elkészítéséért. Zengővárkony A zengővárkonyi őskori lakótelep felfedezése évében, 1933-ban, tüzetesen átvizsgáltuk az őskori lakótelep környékét, hogy tájékozódjunk annak kiterjedése felől. Már ekkor barátságos kapcsolatba kerültünk a község lakosságával. Ez a szívélyes kapcsolat mind a mai napig fennáll közöttünk és a kutatómunka szempontjából rendkívül termékeny volt, Becző János zengővárkonyi lakos elmondotta egyik beszélgetésünk alkalmával, hogy néhány évvel korábban (1925 táján), amikor a „Hajdútemetés'' nevű dűlőben lévő 1384/2. hrsz. földjén szántott (azóta ezt a földet szőlővel telepítette be), beszakadt a föld az egyik lova alatt. Az így támadt gödörben nagy téglákból épített sírt talált. A sír alján négy nagy tégla lapján feküdt; kétoldalt négy-négy nagy tégla az élén állott; a sír csúcsos tetejét négy pár egymásnak támasztott tégla alkotta. A sírban „krétafehér" csontváz feküdt kinyújtott helyzetben, fejjel keletnek, lábbal nyugatnak. A csontok szétestek, amikor hozzájuk nyúlt. Mellette agyag- és üvegedények voltak, továbbá kard és zöld fémkarikák. A leletek a helybeli tanítóhoz kerültek, aki azonban már elköltözött a községből. Becző János szőlője a zengővárkonyi szilvás völgyét északnyugat felől szegélyező dolmiboldalban van. E domb mögött, nyugat felől, észak-déli irányú völgy húzódik; alja ibúja növényzetű rét; két oldalában szántóföldek és szőlők váltogatják egymást, sok gyümölcsfával. Becző János szőlője mellett, kelet felől, magas löszpartoktól határolt dűlőút vezet az erdő felé.