Dénes Andrea szerk.: Ehető vadnövények a Kárpát-medencében (Dunántúli Dolgozatok (A) Természettudományi sorozat 13. Pécs, 2013)
Molnár V. Attila: Vadon élő növények felhasználása Magyarországon, Kitaibel Pál (1757-1817) útinaplói alapján
6 Dunántúli Dolgozatok (A) Természettudományi Sorozat 13. (2013) útinaplók sok ezer oldalt kitevő, rendkívül nehezen olvasható, gót betűs, legnagyobbrészt grafitceruzával írt szövegei megfejtésének. A két monumentális kötet a második világháborút követően jelent meg (Gombocz 1945), de még ezelőtt Gombocz (1938) több száz Kitaibel által gyűjtött népi növénynevet adott közre. Ezt a listát újabb népi nevekkel és a naplókból kigyűjtött megfigyelésekkel egészítette ki Priszter (1984). Az 1805 és 1817 közötti utak szövege (amelyek transzliterálását Gombocz Endre 1945-ös halála miatt már nem tudta elvégezni) végül a milleneum évét követően jelent meg (Lőkös 2001). Ezáltal teljesen hozzáférhetővé váltak Kitaibel útinaplói, lehetővé téve a bennük rejlő etnobotanikai adatok közreadását értékelését. Anyag és módszer A munka során áttekintettük Kitaibel nyomtatásban megjelent (Gombocz 1945, Lőkös 2001) útinaplóit és kigyűjtüttük belőlük a vadon termő növények különböző célú felhasználására, népi elnevezéseire vonatkozó információkat. Mivel Kitaibel gyűjtőtevékenysége csaknem kizárólag a korabeli Magyar Királyság (beleértve a Horvát bánság) területén és az akkoriban közigazgatásilag elkülönülő Erdély területén folyt, a legtöbb megfigyelés magyar etnikai csoportok köréből származik, de emellett kisebb számban találhatók horvát, szerb, szlovák, román nemzetiségek körében gyűjtött adatok is, amelyeket szintén gyűjtöttünk és igyekszünk közreadni. Jelen kötet tematikájához igazodva különös hangsúlyt helyeztünk a vadon termő és ehető növények adataira, de mellettük szerepeltetjük más a mindennapi vidéki megélhetéssel kapcsolatos alkalmazásokat is. A közleményben használt nevezéktan Király et al (2011) művét, a fajok rendszertani besorolása Angiosperm Phylogeny Group III. (2009) cikkét követi. Eredmények Kitaibel útinaplóinak tanúsága szerint összesen 55 vadon élő növényfajt használtak a 18-19. század fordulóján a Magyar Királyság és Erdély területén (1. táblázat). A használt növényfajok rendszertani sokféleségét jelzi, hogy 35 család képviselői közül kerülnek ki (2. táblázat). A felhasználási módok is igen sokrétűek, hiszen összesen 14 féle alkalmazást találtunk. A legtöbb növénytfajt gyógyászati célra alkalmazták. A legsokoldalúbban használt család a gyékényféléké, hiszen hajtásaikat tetőfedésre, leveleiket hordórések eltömítésére és szőlőkötözésre, repítőkészülékes magjaikat tűzfogásra, húsos, meghámozott gyöktörzsüket pedig emberi táplálék gyanánt is használták. Emellett kiemelhetőek még a keresztesvirágúak (5 alkalmazás), a boglárkafélék, a fészekvirágzatúak, a disznóparéjfélék és palkafélék (4—4 alkalmazás). Az emberi táplálkozás céljára gyűjtött fajok között összesen 8 család 11 faját találjuk. 7 faj vadon gyűjtött részeit közvetlenül fogyasztották, míg két tömegesen termő keresztesvirágú gyomfaj magjait (repce módjára) olajütéshez hasznosították. Utóbbi azért is érdekes, mert egymástól függetlenül az ország két távoli pontján (Ercsi, Nyíregyháza) is megfigyelhető volt. A mérgező farkasboroszlán {Daphne mezereum) terméseinek fűszerként (bors pótlóként) való felhasználása további ellenőrzést igényel.
