Dénes Andrea szerk.: Pécs és környéke növényvilága egykor és ma (Dunántúli Dolgozatok (A) Természettudományi sorozat 12. Pécs, 2010)

Pál Róbert, Henn Tamás és Nyúlási Judit: Adatok a Dél-Dunántúl gyomflórájának ismeretéhez

98 DUNÁNTÚLI DOLGOZATOK (A) TERMÉSZETTUDOMÁNYI SOROZAT 12 A térség botanikai kutatásának története a gyomnövényzet szempontjából A Sopianicum flórájának tudományos igényű feltárása már a 18. század végén megkezdődött (KITAIBEL in GOMBOCZ és HORVÁT 1939, HORVÁT 1935a). A területre látogató és itt élő kutatók a természetes élőhelyek florisztikai ritkaságai mellett számos, a gyomvegetációt is érintő feljegyzést tettek. HORVÁT (1935a) részletes áttekintést nyújt a baranyai növényvilág kutatásának történetéről, kiemelkedő alakjairól, ezért itt csak néhány, a gyomflóra kutatásának szempontjából is jelentős botanikust sorolunk fel: KITAIBEL (GOMBOCZ és HORVÁT 1939), NENDTVICH K. (1836), NENDTVICH T. (1846), MAYER (1859), NEILREICH (1866), SIMONKAI (1876), HOLLÓS (1911), CSAPODYV. (1932), HORVÁT (1942a, b, 1943,1958, 1972, 1975), CSAPODY I. (1953), VÖRÖSS (1962, 1963a, 1971), KEVEY (1991), KEVEY és HORVÁT (2000), KIRÁLY (1998, 2006), PÁL (2002a, 2003), PURGER (2002, 2008), TÓTH (1998, 2000, 2002, 2007), CSIKY és mts. (2005), CSIKY (2006), Z. HORVÁTH (2007). Pécsett és környékén mindig is jelentős volt a bányászati tevékenység, és a mélyművelésű szénbányák mellett számos külszíni fejtést is létesítettek. E területek felhagyásával, illetve a meddőkőzet felszínen történő felhalmozásával jöttek létre a meddőhányók és a zagytározók, amelyek növényzetét VÖRÖSS (1963b, 1964), LEHMANN (1970, 1972, 1979), valamint BORHIDI és MORSCHHAUSER (1997) kutatták. Az Ujvárosi-féle országos gyomfelvételezések 8 idetartozó településre terjedtek ki (ÚJVÁROSI 1970). REISINGER (1974) e vizsgálatokhoz csatlakozva mérte fel a baranya megyei őszi búza területek gyomviszonyait. REISINGER és mts. (2003) az utóbbi időszakban Siklós környékén a monokultúrás kukoricatermesztés gyomflórára kifejtett hatását vizsgálta. A vizsgált élőhelyek rövid jellemzése Szőlőültetvények A hazai szőlőtermesztésben alapvetően két típusú ültetvény struktúra létezik: a hagyományos keskeny és a széles sorközű, korszerű ültetvények, melyek művelése jelentősen eltérő (BÉNYEI 1999). A hagyományos, keskeny sorközű szőlők jellemzői a következők: - a talaj művelést sekélyen, kézi erővel és lófogattal végzik, - a műveletek szigorú sorrendben követik egymást (fedés, nyitás, tavaszi mélykapálás, gyomirtó kapálás, érés alá kapálás; 3-5 kapálás évente), - a művelés során általában bakhátak alakulnak ki. A széles sorközű, korszerű ültetvények jellemzői (BÉNYEI 1999): - határozottan kettéválik a sorközök és a sorok művelése, - a sorközmüvelés jól gépesíthető, - a soralja-művelés esetében a kézi művelés is szükséges lehet, de inkább a herbicidek használata terjedt el, - a széles sorközben lehetővé válik a takarónövények alkalmazása és a mélyművelés. Szőlőterületeink jellegzetes, sok évszázada kialakult gyomnövényzetét a hagyományos, keskeny sorközű szőlők őrzik leginkább. A széles sorközű, korszerű ültetvényekben herbicidek használata nélkül is megváltozik a gyomflóra összetétele (NÉMETH 1977, ÉLIÁS 1983).