Dénes Andrea szerk.: Pécs és környéke növényvilága egykor és ma (Dunántúli Dolgozatok (A) Természettudományi sorozat 12. Pécs, 2010)
Morschhauser Tamás, Oláh Anita, Temesi Andrea és Erdős László: Változások a Tubes karsztbokorerdő-sziklagyep növényzetének határzónájában
282 DUNÁNTÚLI DOLGOZATOK (A) TERMÉSZETTUDOMÁNYI SOROZAT 12 A pozíció szempontjából stacionárius (statikus, stabil) a határ, ha helye a vizsgált időintervallumban nem változik ( GRIGGS 1938, STRAYER et al. 2003). Ezen határok térbeli helyzetének stabilitását elsősorban erős biotikus visszacsatolások (pl. kompetíció) és inherens abiotikus kényszerek (pl. talajviszonyok) okozzák ( PETERS et al. 2006). Direkcionális határról van szó, ha a határ valamely irányban előrehalad ( PETERS et al. 2006). Adott folt szempontjából elkülöníthetünk előrehaladó és visszahúzódó határt ( GRIGGS 1938). A határok egy irányba történő mozgásában három faktornak jut meghatározó szerep: időben változó abiotikus hajtóerők (pl. éghajlatváltozás), biotikus visszacsatolások és a közösség által az abiotikus tényezőkben előidézett változások (pl. szervesanyag fölhalmozódása a talajban) ( PETERS et al. 2006). Az ingadozó határok egy ideig az egyik, majd a másik irányba tolódnak el, de hosszabb távon helyük nem változik lényegesen ( PETERS et al. 2006). A határ mozgását döntően abiotikus hajtóerők határozzák meg ( PETERS et al. 2006, KÜCHLER 1974). Az ingadozó határon belül két típus különböztethető meg: ha az elmozdulás szabályos a határ oszcilláló, ha szabálytalan, akkor fluktuáló (STRAYER et al. 2003). A határok stabilitása mindig csak adott időtartamhoz kötve értelmezhető. Rövidtávon stabilnak tünő határ hosszabb távon direkcionálisnak vagy akár fluktuálónak is bizonyulhat (lásd pl. SLATYER és NOBLE 1992). A határ dinamikája alatt persze nem csak a pozíció megváltozását értjük (STRAYER et al. 2003). Megváltozhat a határ alakja (pl. konkáv határ konvexszé válik; Formán és Moore 1992), szélessége (KOLASA és ZALEWSKI 1995, ZALATNAI 2008), intenzitása (ZALATNAI et al. 2001) és funkciója ( CADENASSO et al. 2003a). Anyag és módszer Vizsgálatainkat a Nyugati-Mecsekhez tartozó Tubes hegy déli lejtőjén végeztük. A Tubeshez közeli Misina évi középhőmérséklete mindössze 8,8 °C. A leghidegebb hónap január, a legmelegebb pedig a július. A januári középhőmérséklet a Misinán -2,4 °C, a júliusi 19,3 °C (SZILÁRD 1981, FODOR 1977a). Az átlagos évi csapadékösszeg a Misinán 723 mm (FODOR 1977b, SZILÁRD 1981). Mediterrán hatásra a május-júniusi elsődleges csapadékmaximum mellett egy októberi, másodlagos csapadékmaximum is kialakul (FODOR 1977b, SZILÁRD 1981). A csapadékban legszegényebb hónapok január és február (Fodor 1977b). Az évi átlagos napsütéstartam a Mecsekben 2060 és 2080 óra közötti (AMBRÓZY és KOZMA 1990). Az uralkodó szélirány E-i és ENy-i, de a gyönge szelek csoportjában jelentős a délies irányok szerepe (SIMOR 1977, Szilárd 1981). Délies kitettségben a vízszintes felszínhez viszonyítva jelentős besugárzási többletkülönbség jellemző (LOVÁSZ 1977b). Nyáron, atlanti csapadékjáráskor ez a déli oldal esőárnyékban van, ezért szárazabb, télen viszont mediterrán csapadékjáráskor csapadékosabb, mint az északi lejtők területe (SIMOR és KÉRI 1974, idézi SZILÁRD 1981). HORVÁT (1942) a közeli Misinán végzett mikroklíma mérései alapján a déli oldal napközben melegebb, éjszaka azonban hűvösebb az északi oldalnál. A közelség és a hasonló kitettség miatt a hőmérséklet valószínűleg hasonlóan alakul a Tubesen is. A Tubes-hegyet, a déli oldalon gyakran a felszínre bukkanva, vastagpados, triász kori anisusi mészkő építi fel, melyet részben lösz borít (LOVÁSZ 1977a,b, 1981). Az itt kialakult karsztbokorerdők és sziklagyepek alatt fekete rendzina található, ami magas mésztartalmú,
