Gállos Ferenc – Gállos Orsolya: Tanulmányok Pécsvárad középkori történetéhez (Dunántúli Dolgozatok 8. A Pécsi Janus Pannonius Múzeum Kiadványai 8. Pécs, 1975)

UTÓSZÓ HELYETT

(Utószó helyett) Tanulmányunkban az államalapítás idején és ? középkor századaiban országos jelentőségűvé emelkedett pécsváradi bencés monostornak, nagybirtokának és a monostor köré települt Pécsváradnak, a későbbi mezővárosnak történetét igyekeztünk felvázola jelenleg rendelkezésünkre álló források felhasználásával. A pécsváradi bencés monostor története a török hódoltság kezdetével ért véget. Pécsvárad településében a mezővárossá fejlődés korlátait a földesúr és a gazdag polgárok szövetségének, érdekazonosságának következményeként mutattuk be. Befejezésként előre kívánunk tekinteni a későbbi századokra: A hódoltság idején Pécsváradot néhány defterben említik. Lakossága felvette a reformáció kálvini alakját. Török építkezésről a várban nem tudunk. A hódoltság végét Badeni Lajos seregeinek előretörése hozta meg. Feltárásra vár az a kérdés, hogy hadmérnökei, így Joseph de Haüy nem rajzolták-c meg a pécsváradi falmaradványokat. A monostorvárat elhagyatva, romokban találták a hódoltság végén. Berényi Zsigmond esztergomi suffraganeus 1732. évi látogatásakor ezt írta: „est hic in loco residentiae olim Abbatialis Arx super ruderibus eiusdem a moderno Eminentissimo - Cardinale a Zinzendorf cotum Abbate Pécsvaradiensc - aedificata, cui etiam Ecclesiam adjungere in votis habuit. Extant prioris notabilia adhuc rudera, et quinque vix non integrae Altarium mensae." (Kiemelés tőlünk.) Ezen állapot hitelességét megerősíti az 1754. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv is. A középkori romokra tehát Zinzendorf bíboros, pécsváradi apát végzett nagyszabású ráépítést, ő húzatta fel a jelenleg látható körfalakat. E munka 1732 előtt már befejeződött, talán már 1729-ben, mely évszám ott olvasható az akkor megnyitott kocsibejáró zárókövén. A hódoltság után kinevezett javadalmas apát nyomban megkezdte az elnéptelenedett vidék betelepítését, amely azonban csak évtizedek múlva vált lehetségessé a szórványként maradt magyar falvak között. Először bajorok majd más délnépet parasztnépek érkeztek, közben pedig délszláv szórványok is. A számos perlekedés után újra kialakított pécsváradi uradalmat célvagyonná alakították 1777-ben, és hozamából a pesti tudományegyetemet tartották fenn. A nagybirtokból később leválasztották a földművelőterületeket, s így lett a többi erdőgazdasággá a XX. század elején. Zinzendorf bíboros építkezései után a várban működött újra az uradalom gazdasági központja, a praefectura és megszűnéséig itt működött az úriszék is. Ezen intézmények terjedelmes, de sok pusztulást szenvedett irattára értékes forrása az apátság, majd a közalapítvány XVII-XIX. századi életének, az uradalom népei történetének. Az anyag a Pécsi Állami Levéltárban elrendezve vár feldolgozásra. A vár mai képe tehát a XVIII. század első harmadában alakult ki, külső formája erre a korra jellemző. A várudvar középkori falmaradványainak feltárása 1965-ben indult meg Dr. Kiss Attila régész vezetésével. Pécsvárad régi alsó piactere csak a XIX. század első felében épült be. A középkori település alaprajzát Pécsvárad máig megőrizte e téren csak terjeszkedés tapasztalható, mert a XX. századra az utcahálózat kiterjedt a hegytövi pécs-budai országút mellékére is. Itt épült fel az a nagy katonai telep, melynek maradványa a jelenlegi Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet diákotthona, az 1790-es évekből és a jelenlegi gépjavító még korábban, az 1740es években emelt épülete. Utóbbit átalakították, de kőfalai ma is eredetiek. E katonai telepen laktanya, törzsépület és kórház állott, ez volt a váltogatva idehelyezett osztrák birodalmi lovasregimentek állomáshelye. Ez a katonai telep és a hely uradalmi központ volta határozta meg Pécsvárad helyzetét, a XIX. század derekától pedig járási székhely mivolta. (Ex Gállos Ferenc: Pécsvárad kolostorvára és települése. Baranyai Művelődés, 1958. jún. 90-97.)