Gállos Ferenc – Gállos Orsolya: Tanulmányok Pécsvárad középkori történetéhez (Dunántúli Dolgozatok 8. A Pécsi Janus Pannonius Múzeum Kiadványai 8. Pécs, 1975)
II. A PÉCSVÁRADI EGYHÁZI NAGYBIRTOK ÉS BIRTOKKÖZPONT TÁRSADALMA ÉS GAZDASÁGI ÉLETE A KÖZÉPKORBAN
úgy ő maga - az apát - köteles élelmezni szolgái lovait. S ez annál nagyobb jelentőségű - anélkül, hogy eltúloznánk a dolgot -, mert hiszen az apát, mint egyházfő és földesúr, valamint szerzetesei, így a plébániákra felügyelő custos, őrszerzetes, nemkülönben az idővel a birtok igazgatásában megjelenő udvarbírák, comes curiálisok állandóan úton voltak, részint az óriási birtok kezelése, részint pedig a püspöki joghatóság alól kivett egyházi területek igazgatása ügyében. S aligha járunk messze az igazságtól, ha azt tartjuk, hogy ez a fuvarozással, szüntelen hosszas távolléttel együttjáró nehéz szolgálat legjobban a mindig kéznél levő, a birtokközpontban lakó lovas jobbágyokat érintette. Ezt a réteget az 1258. évi oklevél nem említi, bármily nagy helyet foglalnak is el a közeli korú alapítólevélben. A lovasokénál kisebb számban felsorolt „egyébrendű" szolgák között, a székhelytől távollakó halászokon, az úgy látszik, korán letűnt 20 vasbányászon, meg a később tárgyalandó kézműveseken kívül, a nyilván Váralja utcájában lakó különféle kolostori háziszolgákat és pásztorokat említik. Ezek közül 13 a juhász, 3 lovásszal és 3 disznópásztorral szemben. Számuknak és megoszlásuknak a kiemelten külön közölt állatlétszám, a kolostornak a hamisítás korában felvett állatleltára, éppen megfelel: 120 ló, 89 szarvasmarha, 1469 juh, 137 sertés és 92 kecske. Mellőzve azt az érthető jelenséget, hogy itt az állatok őrzői már régtől a szolgák alsó rétegében vannak, azt láthatjuk, hogy az apróállatok tartását részesítik előnyben. Ez pedig az állattartó termelőmódnak nemcsak szűkebb körre szorulását, hanem az uralkodó termelőmóddá fejlődött földműveléshez, valamint a nagybirtok gazdálkodásához, a feudális földesúr szükségleteihez való alkalmazását, jellegének átalakulását is tükrözi. Igásállatot a szervezett nagybirtok nem tart, ökreivel a robotmunkára kötelezett szolgák sokasága áll rendelkezésre. Lovat katonai szervezkedése, védelme érdekében tenyészt elsősorban, mert későbbi adatokból látjuk, hogy védelmét nem annyira az alapítólevél emlegette 200 szabad katona szerteszét lakó csoportja, hanem sokkal im kább az apát fogadott katonasága biztosította. 95 Ennek a körülménynek is szerepe lehetett abban, hogy a lakosság várat és nem kegyhelyet vagy monostort látott a hegyfok epületeiben már a XIII. században. A 89 marhának, a tejet, húst és bőrt adó haszonállatnak adatát az ugyancsak tejet, húst, s főként gyapjút adó 1469 juh adatával egybevetve kell szemlélnünk. Ha a szokásos arány szerint 5 juhot számi9,1 KOLLER III. 373-76: az 1439. évi jövedelembevallás a 200 katonát már zsoldosként mutatja; ZICHY V. 176: az apátság pécsváradi várnagyának adata korábban, 1400-ban merül fel. Száva Szent Demeter, Szent György, Szigliget (Pannonhalmához tartozott) bencés monostorok várai 1.2401260 között a tatárjárás hatására épültek. Pannonhalma már előbb is megerősített hely; ÁUO II. 32^-21. III. 18. II. 199: Pécsvárad nevének XIII. századi eredete, Váralja neve a monostornak már a XII. században történt megerősítésére, katonai jellegére mutat, arra, hogy ott állandó őrség volt. Ld. 94. jegyzetünket: Pécsváradon a tatárjárás után, úgy látszik, azért nincs jele várépítésnek, mert cz a hely már meg volt erősítve. Lovakat különben közlekedési célokra tenyésztettek. A nagy lólétszám azonban túlmegy e szükségleteken, és felfogadott katonaság jelenlétérc mutat. tunk egy szarvasmarha ellenértékéül, a juhállomány közel négyszerese a marhaállománynak. Mintegy másfélszáz évvel korábban a tihanyi apátságnak 100 marhához képest még csak 70 juha volt. A kecskéket is hozzáértve, meg a legeltetve, makkoltatva tartotc sertéseket, az apróállatok tenyésztésének előtérbe kerülését azzal magyarázhatjuk, hogy főleg a szarvasmarha istállózó tartása folytán a rendelkezésre álló erdei és nyílt legelőterületeket a külterjesen jól tenyészthető juhval, kecskével, sertéssel hasznosították. 96 A legelőterületek viszonylagos bőségét a juhok nagyobb száma mutatja, lévén a juh igen nagy fogyasztó. Az állattenyésztésnek ebben a formában a természeti környezet kedvezett. A téli takarmányozásra szolgáló rétség értékének az az emelkedése, melyet a XIV. században észlelünk, az állattenyésztés járulékos, noha jelentékeny szerepét a nagybirtoknak a földművelő termelőmódhoz való alkalmazását mutatja. A termelőmódnak a honfoglalás óta végbement hatalmas változását szemlélhetjük az alapítólevél adataiban, hol a honfoglaló törzsek legfontosabb termelőrétegét az utolsó helyen említik, számuk egészen összezsugorodott. Számításaink és az alapítólevél adatainak összehasonlító elemzése alapján az összes szolgálónépek mintegy 70%-áról állapíthatjuk meg, hogy mindenes termelésükben a földművelés foglalta cl a legnagyobb teret. A szőlőművesek száma pedig 15%-ra emelkedett. A földművelő szolgák állattartását nem hasonlíthatjuk mereven a nagybirtokéhoz, melyet igaerővel robotosai láttak cl. A szolgák állattartásában már maga súlyos teher volt, hogy megélhetésük, kötelezettségeik és termelőmunkájuk érdekében főleg igásállatot kellett szerezniük és tartaniuk, mely igaerején felül nemigen adhatott hasznot, akár ökörről, akár igázott tehénről volt szó. Helyzetükből következik, hogy ha igázatlan tehénre nem jutott már hely és eleség, apróállatok tartására viszont kedvezőbbek voltak lehetőségeik. Közös legelő és erdő a legeltetés érintett rendszeréből, valamint az újkori úrbéres birtokossági területek fekvéséből következtetve mind az alsó, mind a fölső határfélben volt. Ha fentebb azt mondottuk, hogy Pécsvárad lakosságának sorsa hasonló volt a nagybirtok másfelé lakó szolgáihoz, úgy a fejlemények alapján ezt a megállapításunkat csak a XII. század közepéig eltelt időre korlátozhatjuk. Forrásaink szerint a központi és a babarci birtoktömbben észlelhető a vendégnépek megtelepedése. Ennek, a következő fejezetben bemutatásra kerülő folyamatnak, a birtokszékhely népének a XII. században válságosra forduló helyzetét viszszatükröző, sokatmondó következetesség nyilvánul meg. A földesúr elleni harc kiéleződése is nagyjából ettől a telepítési korszaktól követhető nyomon. 1266-ban az apát-földesúr beszállásolási jogát, a járandóságok helyszíni föléléssel való behajtásának igen súlyos és minden szolgálóréteget egyként sújtó terhét a pannonhalmi apátság nagybirtokán a Pécsváradon, (Somogyvárott és Szekszárdon) 9 ' már ko915 Az alapítólevél nem említ marhapásztort. Ez a tehénállomány istállózó tartására mutat. 97 MARCZALI 1902. 102. y
