Gállos Ferenc – Gállos Orsolya: Tanulmányok Pécsvárad középkori történetéhez (Dunántúli Dolgozatok 8. A Pécsi Janus Pannonius Múzeum Kiadványai 8. Pécs, 1975)
I. PÉCSVÁRAD EGYHÁZTÖRTÉNETÉNEK ELSŐ KORSZAKA
lönben a baranyai ispán nevét is a jelenvolt országos méltóságok között. Nemsokára azonban még egy további megerősítést is kieszközöltek a pécsváradiak Károly Róberttől.' 6 1329-ben Ditmár „Abbas Monastery de VaradinoPechiensis" szintén megerősíttet egy oklevelet a királlyal, valamint az oklevélnek egy ismeretlen időben, de mindenesetre 1158 után készített rövidítését, melyből elhagyták a szolgálónépek és falvaik és a monostor melletti piac stb. felsorolását. Ez a rövidebb „alapítólevél" István király oklevele gyanánt kizárólag a hosszabb oklevélből ismert egyházi kiváltságokat, a monostornak adományozott két plébániát és az apátföldcsúr bíráskodására vonatkozó részt említi csak. Különös, hogy Szt. Péter egyházát és Fehéregyházat jelölik csak, mintha kívülük és az cxemptionalis kiváltságokon kívül a birtokokat és más jogokat nem is jelölték volna meg közelebbről." A hosszabb szövegből készített eme kivonat a pécsi püspök által többször megtámadott exemptio védelmére készült, de hogy mikor készítették és használták fel, nem tudjuk. Az azonban bizonyos, hogy felhasználták ezt a rövidebb szövegű „alapítólevelet" is, mert a most említett 1329. évi megerősíttetés után még egy alkalommal, Zsigmond uralkodása alatt is kieszközölték újabb megerősítését, éppen abban az időben, mikor Alsáni Bálint bíboros, pécsi püspök intézett támadásokat püspöksége kivett bencés apátságainak jogállása ellen a XIV. század vége felé. Ditmár apát egyébként az 1329. évi királyi megerősítés szövege szerint a királyi káplán címét viselte, ami az előbb említett közelebbi kapcsolatok bizonysága. Ugyanez az apát egészen érthetetlen módon veszni hagyta az apátság egyik régi birtokának egy részét a Buda környékén fekvő Nivegy kerületén. Nem tudta bizonyítani 1325-ben András fia Miklós nivegyi lakos ellenében, hogy Nivegyen az apátság mióta és mi címen volt birtokos, egészében vagy részben birtokolta-e azt, jóllehet a II. Géza óta három ízben, így legutóbb 1322-ben is megerősített hosszabb alapítólevélben is ott olvasható Nivegy birtoka Kána vagy Káva mellett, Buda közelében.' 8 Flogy Ditmár elvesztette a pert, bizonyítja az alapítólevélben felsorolt birtokok bizonytalan eredetét, a rájuk vonatkozó földesúri jogok határozatlan tartalmát, valamint azt is, hogy a Nivegyhez hasonlóan távol fekvő többi birtok is előbb-utóbb elveszett. Ugyancsak Ditmár apát idejéhez fűződik az anyamonostor fiókmonostorának, a közeli Ecclesia Sancti Ladislai Regis-nek, Szentlaszlónak hiteles forrásokban felbukkanó első említése 1327-ben.' 9 Sörös úgy véli, hogy Szentlászló fiókmonostora ez idő tájt keletkezett az anyamonostor nagyobb mérvű benépesülése miatt. Tény, hogy sem a Szt. Lászlónak tulajdonított öt adománybirtok, sem a XIII. századi alapítólevél felsorolása nem említi. A hely elnevezésében megnyilvánuló Szt. László-tisztelet tehát legfeljebb a század második felében alakulhatott ki. 70 FEJÉR VIII '3. 351. 77 SZENTPÉTERY 1918. 20-21; FEJÉR VIII/3. 351. 78 DEDEK-CRESCENS 1924. 61-65. 79 ZICHY I. 239. Ditmár idejéből ismerjük részletesebben az apátság exenptus plébániáinak az adatait is a század 30-as éveiben lefolyt pápai tizedszedés jegyzékeiből. Ebben az időben a pécsváradi Mindenszentek plébánia, a hospesek plébániája volt a legjövedelmezőbb a maga kettős javadalmaival. Ez a kifejlődőben levő mezőváros polgárságának, annak egyes rétegeiben tapasztalható fellendülésről tanúskodik. Sorrendben utána Hird, Komló, Szentiván, Nádas (Szilágypuszta táján) következik. Kátoly, Pereked, Fejércgyhaz, a pécsváradi Szt. Péter plébánia, Hetény, Babarc már a szegényebbek közé tartoztak. A valódi jövedelmek eltitkolása és a sok visszaélés, mely a pápai tizedszedők működésében mutatkozott, nagyon kérdésessé tenne egy olyan számítást, mely az egyes plébániák és híveik vagyoni helyzetét bontaná ki a beszedett összegek alapján. Ditmár utóda, Miklós apát idejében - az 1340-es években - több emlék tanúskodik a pécsváradi monostor országos szerepéről. 1342-ben IV. Miklós apát a bencés rend visegrádi káptalanán a definitorok, a határozatok megfogalmazói között foglalt helyet. 80 1346-ban több pápai megbízásról hallunk. VI. Kelemen megengedi Miklós pécsi püspöknek, hogy négy kanonoki javadalmat olyan személyekkel töltsön be, akik a tudományban jártasak, mivel a püspökségben hiány van tudós, képzett papokban. A rendelkezés támogatásában többek mellett a pécsváradi apát is köteles támogatni a püspököt. 81 Miklós pécsi püspök sok támogatásban részesült. 82 Püspökségének rossz anyagi helyzete, sok kiadása miatt adománygyűjtési engedélyt is kapott Avignonból a pápától, oly értelemben, hogy püspöksége világi és szerzetesi papságától - akik joghatósága alól kivéve nincsenek - egy ízben jótékony adományt gyűjthessen. A pápa egyidejűleg a bosznai püspököt és a pécsváradi apátot is megkereste, hogy támogassák az adománygyűjtést. 83 Ezek a pápai rendelkezések egyebek közt világos elismerései a pécsváradi apátság és a plébániák exemptiójának. A fent mondottakat fokozottan erősíti az ugyanez évben kelt pápai megbízás, mely egyedül a pécsváradi apátnak szól, és egy kanonok beiktatásával bízza meg őt, a személykiválasztást is az apátra bízva. 87 ' Miklós apát idejében a konvent helyi ténykedéseiben ismételten is feltűnik „magister Benedictus" neve, Balázs mester adata 1349-ből 80 annak jeléül, hogy az apát magasabb képzettségű jogtudó személyeket is alkalmazott már a hiteles hely jegyzői teendőinek ellátására. Benedek mestert a konvent saját hites embereként küldötte ki az apát-beiktatások stb. elvégzésére. 86 A hiteles helyi tevékenység külön 80 SÖRÖS 1912. 19. 81 FEJÉR IX/i. 386-87. 82 FEJÉR (IX/1. 386-87.) idézi: KATONÁT (1779-90. 446).: ,, Louis envoya en Italia l'eveque des cinq églises, son frairc naturel." (Lajos Itáliába küldte a pécsi püspököt, aki természetes fia volt.) 8:i KOLLER III. 31-33: a címzés: „Abbati Mon de Pethuaradino quinqueecclesien . . ." 84 KOLLER III. 37-39. 85 ZICHY II. 376-77, 381. 80 ZICHY II. 48-50.
